Clown Pepító

Immár hagyománynak tekinthető, hogy minden évben -mivel a közelben nyaralunk- ellátogatunk Nagyszakácsiba. Minden év augusztus első hétvégéjén rendezik meg a Szakácsi napokat, aminek kissé homályos eredete Mátyás és Zsigmond királytól eredeztethető, ugyanis e királyaink Nagyszakácsi környékén adományoztak földet a kiváló szakácsaiknak. A jó kaja már akkor is fontos volt. Mi a második napon mentünk, ami általában a szakácsversenyről, a finom lakomákról és a műsorokról szokott szólni. Idén a szakácsversenyt nem vállalták fel, s hála a magasságosnak, hogy az úgymond fővárosi főművészek is távol maradtak, így a műsor is kiváló volt, a többiről nem is beszélve. De ne szaladjunk előre, igyekszem betartani a kronológiát. Érkezésünkkor zászlóforgatók kezdték megalapozni a hangulatunkat. Felnőtt és gyerekcsoport ügyeskedett. Aztán lovagok érkeztek, s a srácok nem kímélték egymást. Néha-néha tényleg odavágott a kard, de szerencsére kék-zöld foltokkal megúszták. Jól felépítet...

Szerintem én is ilyen típus vagyok.

Előre mondom, nem vagyok fővárosi. Pláne nem terézvárosi. Viszont a Balaton déli partján nyaralok immár negyven éve. Van ott az egyik kis utcában egy gyermeküdülő. Évek óta figyelem, ahogy állapota csak romlik, romlik. Nem volt szép soha, de -emlékezetem szerint- sok kisgyereknek adott lehetőséget, hogy a Balaton partján nyaraljon. Ha közelebb sétálunk, meglátjuk a rozsdás táblán a tulajdonost is. Azt gondolom, hogy abban az országban, ahol milliárdokat hülyülnek el, ott igazán beleférne a költségvetésbe a gyermeküdülők megmentése, működtetése. Ami azt illeti, nem egy dunaparti villa, s a megközelítése sem ideális, de hiszem, hogy a sok szegényebb sorsú kisgyerek rá se füttyent a külcsínre.