GTS

Messze van a messze! S Magyarország is egyre messzebb kerül mindattól, ami európai, amerikai vagy csak egyszerűen profinak nevezendő. Ha nem beszélünk a jelentősebb dolgokról, mint az egészségügy, a törvényesség, az oktatás, hanem csak a szolgáltatóipar egy szegmensét tesszük mikroszkópunk tárgylemezére, már elszomorító az, amit látunk.
Vegyük példának a GTS Hungary Kft-t, mely tevékenységét tekintve egy kommunikációs szolgáltató cég, vagyis internet, telefon, számítógépes hálózatok üzemeltetésével és ezek kiépítésével foglalkozik a régi keleti blokk néhány országában, köztük hazánkban is. Itthon valaha „Datanet” volt az előd neve, amit -gondolom- aprópénzért felvásárolt egy nagyobb cégcsoport, átvéve vele az ügyfeleket is. S ezzel elérkeztünk a lényeghez. Az ügyfél -első körben és alapvetően- akkor elégedett, ha a szolgáltató cég hajlandó vele a párbeszédre. Kíváncsi a véleményére, így arra ösztönzi, hogy az adott cég minél több szolgáltatását vegye igénybe.
Nos, esetemben ez nem így történt.
Amikor sok-sok évvel ezelőtt, még a hősi betárcsázós korszakban vásároltam egy asztali pc-t, igényeltem hozzá internetelérést is. A Datanet volt a szolgáltató, s éveken át elégedetten használtam. Néhány év szünet után újra előfizettem, akkor már adsl verzióra. Soha meg nem zakkant, soha nem volt olyan problémám, amit gyakorta olvastam a fórumokon a szolgáltatással kapcsolatban. Közben a Datanet GTS Hungary lett, -s bár bizonyosra nem vehetem- de mintha kissé lassult volna a sebesség.
Újabb fejezetként megelégeltem az egyre duzzadó telefon előfizetési díjat, így szerettem volna igénybe venni a GTS Hungary olyan csomagját, amiben telefon is van. Ebbe beletörött a cég bicskája, ami a zsebemben kezdett testet ölteni és kinyílni. 2012. szeptember 11-én a régi szerződést lemondtam, és egyben megrendeltem az újat. Ezt hivatalos formában, tehát postai úton közöltem, majd megismételve villanylevelekkel és még néhány postai levéllel. Ma, 2012. december 31. a dátum. Se telefonunk, se internetünk.
A legbosszantóbb a dologban az, hogy a szolgáltató ezt így rendben találja. Hiszen egyetlen levelemre sem válaszoltak, még az események nyugtázása is elmaradt, tehát engem mint ügyfelet semmibe vettek, megaláztak, megsértettek. S hab a tortán: továbbra is küldik a régi -általam már rég lemondott- szolgáltatásról szóló csekkeket.
Mivel a céggel nem tudtam kommunikálni, pedig még az ügyvezető igazgatónak is írtam, a hivatalok felé fordultam, hogy ott folytassam szélmalomharcomat.   A Nemzeti Média Hatóság hamar válaszolt, csekket is küldtek 3000 Forintról, ha befizetem, hajlandók foglalkozni az ügyemmel. Azért igazán örvendetes, hogy az adómból fenntartott hivatal még lehúz egy kicsit, hogy elvégezze a dolgát. (Bár teljes átvilágítás mellett kérvényezhetem az ingyenességet.) A másik hivatal a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, akinek -szerintem- a töke is tele a sok hitvány, aljas magyarországi szolgáltató és kereskedelmi cégekkel, akik csak a szemét mennyiségét növelik ebben az országban. Az ő válaszuk még várat magára, de ettől függetlenül még nem adom fel.
Azt már megértettem -bár okát nem tudom-, hogy a GTS Hungary nem óhajt velem kommunikálni és irányomban a szolgáltatás sem kívánja elindítani. Így az általuk kínált szolgáltatásról már lemondtam. Viszont harcomat -egyelőre- nem fejezem be, s további fórumokat fogok megkeresni - pusztán az elv miatt. Tisztában vagyok vele, hogy Magyarországon nem várható el a jogállamiság, hogy a polgár -legyen bár igaza is- nem, vagy csak csorbultan kap jogorvoslatot. Szomorú, de így van. Köszönhető mindez annak az elkeserítő tendenciának, ami egyre inkább tapasztalható. Az egyetemekről kikerült üresfejű, kontár, felelőtlen tücsökdiplomások ülnek be olyan vezetői székekbe, olyan cégek igazgatói lesznek, ahol elengedhetetlen lenne a hozzáértés. Csoda, hogy egyre súlyosabb a helyzet, hogy egyre mélyebbre süllyedünk a morális, erkölcsi és értelmi válságban, ami közvetlen kihatással van a gazdaságra. Mindez köszönhető nekünk a negyvenes, ötvenes értelmiségi rétegnek, hogy hagytuk, tűrtük és időnként támogattuk ezt a nagy liberális maszlagot. Most aztán mondhatjuk: együk meg, amit főztünk. De tulajdonképpen mi magunk vagyunk a pácban, vagyis a levesben.