A Napkirály utolsó szeretője
Aki olvasta korábbi írásomat a titokzatos Hope gyémántról, annak már nem lesz ismeretlen Madame de Maintenon, a Napkirály utolsó szeretőjének és titkos feleségének neve.
Csodálatos karriert, különleges életpályát befutott történet az övé. Françoise a niorti börtönben született 1635. november 25-én, az apja cellájában. Szűkszavú és furcsa kezdet. Hogy történhetett ez? Apját -többek közt- első felesége és annak szeretője meggyilkolásával vádolták. Egy homályos feljegyzés szerint a második feleségével élt a cellában, így lehetséges, hogy a születés hely megnevezés esetében a börtön írták be. A kislányt aztán nagynénje nevelte, majd apja szabadulása után a család ismét egyesült egy időre. A papa nagy ügyeskedő volt, széles ismeretségi körrel. Így szabadulása után Marie-Galante sziget kormányzójává nevezték ki. Édesanyja nem igazán bírta a karibi klímát és visszatért Franciaországba. Amikor Françoise 16 évesen elveszítette apját is, túl sok választási lehetősége nem maradt. Ő is hazatért és megismerkedett egy fura emberrel, a kor ünnepelt, rendkívül művelt, befolyásos írójával, burleszk költőjével: Paul Scarron úrral. A lány, hogy elkerülje az apácazárdát, inkább hozzáment a nála húsz évvel idősebb és komoly betegséggel küzdő férfihoz, aki bevezette őt a felsőbb irodalmi és társadalmi körökbe. A lány mindent megtanult tőle, s mikor a nagy költő átlépett az árnyak birodalmába, már képes volt megállni a saját lábán. Legkedvesebb támogató barátnője Madame de Montespan márkinő lett, akinek nevét később XIV. Lajos, a francia Napkirály szeretőjeként jegyezte fel a történetírás.
Amikor főhősünk 25 évesen megözvegyült, -vagyona nem lévén- gazdag és igényes nemes urak „társalkodónőjeként” igyekezett talpon maradni. Csekélyke életjáradékát pótolta ki ezzel, s kiváló tapasztalatot is szerzett a férfiakkal történő „társalkodás” területén. Ebből a nem épp kellemes élethelyzetből mentette ki barátnője, Montespan márkinő, aki elintézte, hogy nevelőnő lehessen a király balkézről született gyermekeinek, akik aztán egy csodás vidéki kastélyban cseperedtek Françoise vigyázó gondoskodása mellett. A király néha meglátogatta csemetéit, aztán gyakran meglátogatta őket, majd még gyakrabban meglátogatta őket. Gondolom sejtik már, miért is szaporodtak meg látogatásai. Françoise rávette a királyt, törvényesítse gyermekeit, így azok és nevelőnőjük közelebb költözhettek a királyhoz. 1675-ben már ez a bejegyzés olvasható a királyi naplóban:
Innentől kezdve a király új és hivatalos szeretőjévé válik, magasabb rangra emeli, így megteszi Maintenon márkinőjévé. Úgy tűnik, a korábbi sok „társalkodás” tapasztalata megteszi hatását a királynál, aki szinte eszét vesztetten szerelmes lesz a nőbe. A nő pedig okos, ravasz, s igyekszik ügyesen befolyásolni a királyt. Hogy ez milyen mértékben sikerült, arról még ma is vitatkoznak a történészek. Tegyék. Biztosan ráérnek a fűtött kis irodájukban. A király rábízza a trónörökös körüli ügyek teljes körű intézését, s a királynő halála után tulajdonképpen átveszi annak jogkörét is. Oly annyira, hogy a király végül morganikus, azaz rangon aluli házasságot köt vele. A szertartást 1683. október 9-én Párizs érseke végzi. A házasság úgy volt titkos, hogy az udvar és a politikai elit tud róla, ám a népnek nem jelentik be. Naplófeljegyzések beszélik el a házasságkötés pillanatát, de a hiteles dokumentum elveszett a történelmi idők viharaiban.
Utolsó éveit az általa alapított Maison royale de Saint-Louis leánynevelő intézet fejlesztéseivel töltötte. A király halála után ide is költözött, s itt érte őt a halál 1719. április 15-én. Sírját később a forradalmárok szétdúlták, bebalzsamozott testét szétszaggatták. Legtöbb darabját egy magtárban, egy kartondobozban találták meg. Végső temetése 1969-ben történt. Visszakerült oda, ahonnan méltatlan módon kiszedték. Csak abban az intézetben ma már nem elszegényedett, ám nemes kisasszonyokat, hanem katonatiszteket oktatnak.
Csodálatos karriert, különleges életpályát befutott történet az övé. Françoise a niorti börtönben született 1635. november 25-én, az apja cellájában. Szűkszavú és furcsa kezdet. Hogy történhetett ez? Apját -többek közt- első felesége és annak szeretője meggyilkolásával vádolták. Egy homályos feljegyzés szerint a második feleségével élt a cellában, így lehetséges, hogy a születés hely megnevezés esetében a börtön írták be. A kislányt aztán nagynénje nevelte, majd apja szabadulása után a család ismét egyesült egy időre. A papa nagy ügyeskedő volt, széles ismeretségi körrel. Így szabadulása után Marie-Galante sziget kormányzójává nevezték ki. Édesanyja nem igazán bírta a karibi klímát és visszatért Franciaországba. Amikor Françoise 16 évesen elveszítette apját is, túl sok választási lehetősége nem maradt. Ő is hazatért és megismerkedett egy fura emberrel, a kor ünnepelt, rendkívül művelt, befolyásos írójával, burleszk költőjével: Paul Scarron úrral. A lány, hogy elkerülje az apácazárdát, inkább hozzáment a nála húsz évvel idősebb és komoly betegséggel küzdő férfihoz, aki bevezette őt a felsőbb irodalmi és társadalmi körökbe. A lány mindent megtanult tőle, s mikor a nagy költő átlépett az árnyak birodalmába, már képes volt megállni a saját lábán. Legkedvesebb támogató barátnője Madame de Montespan márkinő lett, akinek nevét később XIV. Lajos, a francia Napkirály szeretőjeként jegyezte fel a történetírás.
Amikor főhősünk 25 évesen megözvegyült, -vagyona nem lévén- gazdag és igényes nemes urak „társalkodónőjeként” igyekezett talpon maradni. Csekélyke életjáradékát pótolta ki ezzel, s kiváló tapasztalatot is szerzett a férfiakkal történő „társalkodás” területén. Ebből a nem épp kellemes élethelyzetből mentette ki barátnője, Montespan márkinő, aki elintézte, hogy nevelőnő lehessen a király balkézről született gyermekeinek, akik aztán egy csodás vidéki kastélyban cseperedtek Françoise vigyázó gondoskodása mellett. A király néha meglátogatta csemetéit, aztán gyakran meglátogatta őket, majd még gyakrabban meglátogatta őket. Gondolom sejtik már, miért is szaporodtak meg látogatásai. Françoise rávette a királyt, törvényesítse gyermekeit, így azok és nevelőnőjük közelebb költözhettek a királyhoz. 1675-ben már ez a bejegyzés olvasható a királyi naplóban:
„Néhány nappal ezelőtt egy álruhában sétáló herceg, éjszaka egy eltévedt nimfával találkozott a Saint-Germain-i parkban. Tudta a nimfa nevét, ismerte szépségét, tudta, hogy ragyogó szellemű, lelkes, de bölcs elméjű. A nimfa közben hagyta, hogy megtörténjék vele a dolog, és nem utasított el semmilyen szívességet. Ez a nimfa a megszólalásig hasonlított Madame Sc.-ra és én azt hiszem, kitaláltam, ki lehetett az álruhás herceg. E herceg rám hasonlít.”
Innentől kezdve a király új és hivatalos szeretőjévé válik, magasabb rangra emeli, így megteszi Maintenon márkinőjévé. Úgy tűnik, a korábbi sok „társalkodás” tapasztalata megteszi hatását a királynál, aki szinte eszét vesztetten szerelmes lesz a nőbe. A nő pedig okos, ravasz, s igyekszik ügyesen befolyásolni a királyt. Hogy ez milyen mértékben sikerült, arról még ma is vitatkoznak a történészek. Tegyék. Biztosan ráérnek a fűtött kis irodájukban. A király rábízza a trónörökös körüli ügyek teljes körű intézését, s a királynő halála után tulajdonképpen átveszi annak jogkörét is. Oly annyira, hogy a király végül morganikus, azaz rangon aluli házasságot köt vele. A szertartást 1683. október 9-én Párizs érseke végzi. A házasság úgy volt titkos, hogy az udvar és a politikai elit tud róla, ám a népnek nem jelentik be. Naplófeljegyzések beszélik el a házasságkötés pillanatát, de a hiteles dokumentum elveszett a történelmi idők viharaiban.
Utolsó éveit az általa alapított Maison royale de Saint-Louis leánynevelő intézet fejlesztéseivel töltötte. A király halála után ide is költözött, s itt érte őt a halál 1719. április 15-én. Sírját később a forradalmárok szétdúlták, bebalzsamozott testét szétszaggatták. Legtöbb darabját egy magtárban, egy kartondobozban találták meg. Végső temetése 1969-ben történt. Visszakerült oda, ahonnan méltatlan módon kiszedték. Csak abban az intézetben ma már nem elszegényedett, ám nemes kisasszonyokat, hanem katonatiszteket oktatnak.
Megjegyzések