AZ internet világnapja
Jelenleg közel 4 milliárdan használják, s egyáltalán nem olyan stabil, mint ahogyan azt sokan hiszik. Ma van az internet világnapja.
Az előzményekkel nem untatok senkit. Lehetne a számítógépes hálózatok ősváltozataival indítani, mesélni az ARPANET kialakulásáról, de a téma tökunalmas lenne. Az internet, vagy magyarosan mondva világháló első verziója -természetesen- katonai, hírszerzési, kommunikációs céllal jött létre. Aztán igényt formált rá az emberiség többi része is, így „lekanyarintottak" belőle egy darabot és odaadták nekünk, mondván: „Nesztek egy falat, ezen csámcsogjatok!” Közben ez az odavetett darabka hihetetlen hipersebességgel növekedni kezdett, s igazából ettől a pillanattól kezdett érdekessé és aktuálissá válni számunkra. Nem untatok senkit IP-alapú hálózatleírással, intranettel, kibertérrel meg ehhez hasonló „nyalánkságokkal”.
Mondok két nevet és két-három évszámot. A két név: Tim Berners-Lee és Robert Cailliau. A két évszám közül az első: 1983. A fent nevezett két tudós a svájci CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) munkatársai voltak. 1983-ban kezdték fejleszteni az intézet belső kommunikációját működtető rendszert, de ötleteik és azok megvalósulása sokkal nagyobb eredményt szült. A 90-es évek elejére megalkották a World Wide Web-et, amely maga a háló, ahol sok-sok szerver és számítógép kapcsolódik egymáshoz. A CERN „falain” kívül 1993. április 30-án (ez a második évszám) lépett túl a hálózat és augusztus 6-án született meg az első weboldal.
Az egész történet innentől kezdve már ismert. Pillanatok alatt szétterjedt a világon, s mint minden kitűnő találmányt, ezt is használják jóra, s rosszra. Ma már az emberiség zöme nemigen lenne meg nélküle. A látható kommunikáción túl a háttérben hihetetlen adatmennyiség zúdul, áramlik. Szédítő sebessége fel sem fogható, ám hatása érezhető. Felgyorsult hétköznapjaink ránk nehezülnek, feszültséggel töltenek fel. „Nincs időm!” - Hangzik el sokszor, s valóban, mintha az idő is felgyorsult volna, a nap 24 órája 13 rövid órára zsugorodott össze. Nincs időnk egymásra, a gyerekeinkre, a pillanatok megélésére, a lazításra, a beszélgetésekre. Nincs időnk az életre. S ha a tudósok bekapcsolják a már 2010 óta létező gyorsítót, ami a mostani sebességet közel a százszorosára növeli, akkor sejteni sem lehet, milyen technikai magasságokba és emberi mélységekbe taszítja az emberiséget. Tényleg jó ez nekünk? Kell ez nekünk? A kérdésre senki nem tudja a megingathatatlan választ, s az sem biztos, hogy ebben az őrült száguldásban egyáltalán kíváncsi rá valaki.
Az előzményekkel nem untatok senkit. Lehetne a számítógépes hálózatok ősváltozataival indítani, mesélni az ARPANET kialakulásáról, de a téma tökunalmas lenne. Az internet, vagy magyarosan mondva világháló első verziója -természetesen- katonai, hírszerzési, kommunikációs céllal jött létre. Aztán igényt formált rá az emberiség többi része is, így „lekanyarintottak" belőle egy darabot és odaadták nekünk, mondván: „Nesztek egy falat, ezen csámcsogjatok!” Közben ez az odavetett darabka hihetetlen hipersebességgel növekedni kezdett, s igazából ettől a pillanattól kezdett érdekessé és aktuálissá válni számunkra. Nem untatok senkit IP-alapú hálózatleírással, intranettel, kibertérrel meg ehhez hasonló „nyalánkságokkal”.
Mondok két nevet és két-három évszámot. A két név: Tim Berners-Lee és Robert Cailliau. A két évszám közül az első: 1983. A fent nevezett két tudós a svájci CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) munkatársai voltak. 1983-ban kezdték fejleszteni az intézet belső kommunikációját működtető rendszert, de ötleteik és azok megvalósulása sokkal nagyobb eredményt szült. A 90-es évek elejére megalkották a World Wide Web-et, amely maga a háló, ahol sok-sok szerver és számítógép kapcsolódik egymáshoz. A CERN „falain” kívül 1993. április 30-án (ez a második évszám) lépett túl a hálózat és augusztus 6-án született meg az első weboldal.
Az egész történet innentől kezdve már ismert. Pillanatok alatt szétterjedt a világon, s mint minden kitűnő találmányt, ezt is használják jóra, s rosszra. Ma már az emberiség zöme nemigen lenne meg nélküle. A látható kommunikáción túl a háttérben hihetetlen adatmennyiség zúdul, áramlik. Szédítő sebessége fel sem fogható, ám hatása érezhető. Felgyorsult hétköznapjaink ránk nehezülnek, feszültséggel töltenek fel. „Nincs időm!” - Hangzik el sokszor, s valóban, mintha az idő is felgyorsult volna, a nap 24 órája 13 rövid órára zsugorodott össze. Nincs időnk egymásra, a gyerekeinkre, a pillanatok megélésére, a lazításra, a beszélgetésekre. Nincs időnk az életre. S ha a tudósok bekapcsolják a már 2010 óta létező gyorsítót, ami a mostani sebességet közel a százszorosára növeli, akkor sejteni sem lehet, milyen technikai magasságokba és emberi mélységekbe taszítja az emberiséget. Tényleg jó ez nekünk? Kell ez nekünk? A kérdésre senki nem tudja a megingathatatlan választ, s az sem biztos, hogy ebben az őrült száguldásban egyáltalán kíváncsi rá valaki.
Megjegyzések