Girolamo Savonarola
A domonkos rend szerzetesei örök szegénységet fogadtak. Feladatuk a hasznos fizikai munka nagy ívben történő elkerülése mellett a koldulás, prédikálás, kutatás, hittérítés, melyet olykor-olykor erőszakosan végeztek. Közülük kerültek ki a legvéresebb inkvizítorok, akik ezerszámra küldtek felvilágosult embereket a halálba.
A leghíresebb magyar domonkos Julianus barát, a női ágból pedig Szent Margit volt. A külföldiek közül Giordano Bruno nevét érdemes megjegyezni, aki megelőzve korát kijelentette, hogy a csillagok távoli napok, s körülöttük keringenek a saját bolygóik, ahogy a mi napunk körül a Föld. Na ezzel kivívta az egyház haragját és máglyán égették el. Épp így fordultak egy másik domonkos-rendi szerzetes, Girolamo Savonarola ellen is. Pontosan 522 évvel ezelőtt két társával együtt felakasztották, alattuk pedig nagy-nagy tüzet raktak. Hogy mi volt Savonarolaa bűne? Amellett, hogy egy kicsit túltolta a vallásos meggyőződését, prédikációiban kérdéseket mert feltenni. De induljunk el a kályhától.
Francesco (Girolamo Maria Francesco Matteo Savonarola) 1452. szeptemberében született Ferrarában. Apja gazdag bankár volt, de a fiatalember inkább a szigorú katolikus atyai nagyapját, az orvosként tevékenykedő megbecsült férfit tartotta nevelőjének. Először orvosnak tanult, de erős vallásossága miatt otthagyta az egyetemet és Bolognában belépett a dominikánus rendbe. Tanulmányai után Firenzében lett hitszónok és hevesen bírálta a társadalmat, mely szép lassan a morális és szellemi mélységbe csúszott. Kifejezetten gyűlölte a gazdagok kicsapongó életét, az uralkodóosztály gyarló életmódját. Eddig talán nemesnek is tűnhet igyekezete, de aztán az egyház, a pápa romlottságát elemezte, majd belekezdett a vallás köntösébe bújtatott mocskos ügyletek kiteregetésébe. Hm... Milyen ismerős témák...
Minderre a pápa és zsírosra hízott egyházi főemberei is kiakadtak. VI. Sándor pápa eleinte igyekezett lekenyerezni a prédikáló szerzetest, de Őt sem vagyon, sem hatalom nem érdekelte. Még a bíborosi rangot is visszautasította, s csak tovább „ostorozott”. Ráadásul kitalálta, hogy látványos tűzhalállal pusztítja el a világ romlottságának emblematikus kellékeit. Firenze főterén egy hétemeletes máglyát rakatott, melybe összegyűjtötték a kor híres és felvilágosult könyveit, csodás festményeit, szobrait, bútorait, ékszereit, ruháit és egyéb tárgyait. Ez volt a hiúságok máglyája, mely két napon keresztül lángolt.
A pápánál akkor szakadt el a cérna, amikor Savonarola a pápa jogos megválasztását vonta kétségbe. Azt állította, hogy VI. Sándor pénzért vette a pápaságát. No ezután már nem volt pardon. Elfogták és az inkvizíció kegyetlenül megkínozta. De nem vont vissza semmit. 11 napig tartottak megpróbáltatásai, majd börtönbe zárták. Bírái kissé tanácstalanok ültek, mert valójában nem tudták komolyan megvádolni semmivel. Nem tanított eretnek tanokat, sőt. Nem élt olyan életet, mely hitével ellentétes lett volna, sőt. Viszont belepiszkolt a papok kényelmes életébe, az egyház rendkívül erkölcstelen, mocskos ügyleteibe. Így aztán nem lehetett más a végkifejlet. Girolamo Savonarolát halálraítélték eretnekségért, ami azt jelentette, hogy felakasztották, s miközben a kötél végén agonizált, alatta máglyát gyújtottak. A szeretet egyháza saját hirdetőivel sem bánt kesztyűs kézzel, ha érdeke azt kívánta...
Ma már kettős érzelmekkel viseltetnek a szerzetes iránt. Szentté avatását is ezért szabotálják bizonyos egyházi körök. A domonkos szerzetesek működésének első és legfontosabb jellemzője az engedelmesség. Savonarola ezt szegte meg, amikor a pápa szigorú utasítását semmibe véve tovább folytatta a gazdagok és az egyház bűneinek felhánytorgatását. Csodálatos lelki erejét soha nem törték meg. A kínzások után, börtöncellájában az épen maradt kezével Istenhez írt könyörgéseiben is erről nyilatkozik. Hitéhez, a Jézusi tanításhoz utolsó pillanatáig hű maradt. A hiúságok máglyája -mai megítélésben- egy kissé túlzásnak számít, de ennek akkor -spirituális értelemben- helye, jelentősége volt, hiszen a prédikáció gyakorlati megvalósulását hirdette, amit még a két bit agyú földtúró is megértett.
Ha Girolamo Savonarola ma feléledne máglyán elégett poraiból, munkáját ott folytathatná, ahol halálakor abbahagyta. A világ nem indult el jobb irányba, sőt, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed a morális és szellemi mocsokban.
A leghíresebb magyar domonkos Julianus barát, a női ágból pedig Szent Margit volt. A külföldiek közül Giordano Bruno nevét érdemes megjegyezni, aki megelőzve korát kijelentette, hogy a csillagok távoli napok, s körülöttük keringenek a saját bolygóik, ahogy a mi napunk körül a Föld. Na ezzel kivívta az egyház haragját és máglyán égették el. Épp így fordultak egy másik domonkos-rendi szerzetes, Girolamo Savonarola ellen is. Pontosan 522 évvel ezelőtt két társával együtt felakasztották, alattuk pedig nagy-nagy tüzet raktak. Hogy mi volt Savonarolaa bűne? Amellett, hogy egy kicsit túltolta a vallásos meggyőződését, prédikációiban kérdéseket mert feltenni. De induljunk el a kályhától.
Francesco (Girolamo Maria Francesco Matteo Savonarola) 1452. szeptemberében született Ferrarában. Apja gazdag bankár volt, de a fiatalember inkább a szigorú katolikus atyai nagyapját, az orvosként tevékenykedő megbecsült férfit tartotta nevelőjének. Először orvosnak tanult, de erős vallásossága miatt otthagyta az egyetemet és Bolognában belépett a dominikánus rendbe. Tanulmányai után Firenzében lett hitszónok és hevesen bírálta a társadalmat, mely szép lassan a morális és szellemi mélységbe csúszott. Kifejezetten gyűlölte a gazdagok kicsapongó életét, az uralkodóosztály gyarló életmódját. Eddig talán nemesnek is tűnhet igyekezete, de aztán az egyház, a pápa romlottságát elemezte, majd belekezdett a vallás köntösébe bújtatott mocskos ügyletek kiteregetésébe. Hm... Milyen ismerős témák...
Minderre a pápa és zsírosra hízott egyházi főemberei is kiakadtak. VI. Sándor pápa eleinte igyekezett lekenyerezni a prédikáló szerzetest, de Őt sem vagyon, sem hatalom nem érdekelte. Még a bíborosi rangot is visszautasította, s csak tovább „ostorozott”. Ráadásul kitalálta, hogy látványos tűzhalállal pusztítja el a világ romlottságának emblematikus kellékeit. Firenze főterén egy hétemeletes máglyát rakatott, melybe összegyűjtötték a kor híres és felvilágosult könyveit, csodás festményeit, szobrait, bútorait, ékszereit, ruháit és egyéb tárgyait. Ez volt a hiúságok máglyája, mely két napon keresztül lángolt.
A pápánál akkor szakadt el a cérna, amikor Savonarola a pápa jogos megválasztását vonta kétségbe. Azt állította, hogy VI. Sándor pénzért vette a pápaságát. No ezután már nem volt pardon. Elfogták és az inkvizíció kegyetlenül megkínozta. De nem vont vissza semmit. 11 napig tartottak megpróbáltatásai, majd börtönbe zárták. Bírái kissé tanácstalanok ültek, mert valójában nem tudták komolyan megvádolni semmivel. Nem tanított eretnek tanokat, sőt. Nem élt olyan életet, mely hitével ellentétes lett volna, sőt. Viszont belepiszkolt a papok kényelmes életébe, az egyház rendkívül erkölcstelen, mocskos ügyleteibe. Így aztán nem lehetett más a végkifejlet. Girolamo Savonarolát halálraítélték eretnekségért, ami azt jelentette, hogy felakasztották, s miközben a kötél végén agonizált, alatta máglyát gyújtottak. A szeretet egyháza saját hirdetőivel sem bánt kesztyűs kézzel, ha érdeke azt kívánta...
Ma már kettős érzelmekkel viseltetnek a szerzetes iránt. Szentté avatását is ezért szabotálják bizonyos egyházi körök. A domonkos szerzetesek működésének első és legfontosabb jellemzője az engedelmesség. Savonarola ezt szegte meg, amikor a pápa szigorú utasítását semmibe véve tovább folytatta a gazdagok és az egyház bűneinek felhánytorgatását. Csodálatos lelki erejét soha nem törték meg. A kínzások után, börtöncellájában az épen maradt kezével Istenhez írt könyörgéseiben is erről nyilatkozik. Hitéhez, a Jézusi tanításhoz utolsó pillanatáig hű maradt. A hiúságok máglyája -mai megítélésben- egy kissé túlzásnak számít, de ennek akkor -spirituális értelemben- helye, jelentősége volt, hiszen a prédikáció gyakorlati megvalósulását hirdette, amit még a két bit agyú földtúró is megértett.
Ha Girolamo Savonarola ma feléledne máglyán elégett poraiból, munkáját ott folytathatná, ahol halálakor abbahagyta. A világ nem indult el jobb irányba, sőt, egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed a morális és szellemi mocsokban.
Megjegyzések