60 éves fogyókúra

Martha Holmes néhány évig a LIFE magazin fotósa volt. Épp abban az időszakban került a híres hetilaphoz, amikor a férfi fotóriportereket a frontra küldték „haditudósítani”.

A laborban indult a karrierje, ám csakhamar az ország 10 női fotóriportere közé került. Washingtonban dolgozott, hogy képes beszámolókat készítsen az amerikai szenátus munkájáról. Politikusokat interjúvolt és fotózott, miközben amazok kommunisták után kutattak. Nem volt túlságosan izgalmas munka, viszont nevet és rangot szerzett vele. Pár év után felmondott és szabadúszó lett. Harminc évig mégis a LIFE magazinnak küldte be elsőként munkáit.

 
A hivatalos kötöttségektől megszabadulva hírességek nyomába eredt. Jackson Pollock a speciális technikájáról ("drip technique") elhíresült festő és a Bogart házaspár baráti körébe kerülve különösen személyes fotókat készíthetett róluk. De az ötvenes, hatvanas évek művészeit is megörökíthette úgy, ahogy azt senki más. Nem véletlen, hogy Martha fotói manapság több jelentős múzeumban is megtekinthetők.

Szabadúszóként maga választhatta meg témáit, s mint érzékeny nő, figyelmébe került egy világméretű probléma: az elhízás. 1954-ben csak Amerikában hat millió ember számított elhízottnak. Martha ötletét a LIFE vezetősége elfogadta, s elindult az elhízás elleni kampány.

Barátságot kötött egy fiatal, boldogtalan ápolónővel, Dorothy Bradley-vel, aki minden keserűségét mértéktelen evésbe igyekezett belefojtani. Ördögi körbe került, mert minél kövérebb lett, annál magányosabb és bánatosabb. Ezt falánksággal igyekezett kompenzálni. Ugye mondanom sem kell, mi lett a végeredmény? A fiatal nő 100 kilósra hízott. 

Továbbra is magányos volt és a munkáját sem tudta megfelelően elvégezni. Martha tanácsát követve fogyókúrába kezdett. 

Első nekifutásra még nem, de másodikra már sikerült eredményesen megszabadulni a súlyfölöslegtől. Martha Holmes kitűnő, egyedi „hangú” fotográfusként figyelemmel kísérte a folyamatot és rögzítette a fázisokat.

Az első efféle fotósorozat volt, amelyik nyílt őszinteséggel bemutatta a fogyókúra lelki és testi gyötrelmeit. Ráadásul mindez egy olyan hetilapban jelent meg, melyet hetente 14 millió ember olvasott.

A fotóesszében szinte tapintható a nő szenvedése, de ugyanakkor a tekintetéből áradó elszántság sokaknak erőt adott.

60 évvel ezelőtt arra a tényre világított rá, hogy a fogyókúra elsősorban életmódváltással kezdődik, s a könnyen felcsusszant kilócskáktól viszont csak kőkemény munkával szabadulhat meg a fogyni vágyó.

A történetnek happy end lett a vége. Dorothy Bradley közel egy év alatt harminc kilótól szabadult meg, s ezt az új testsúlyt meg is tudta tartani. Nővérből főnővér lett, s a tiszti bálon udvarlója is akadt.

Sajnos az elhízás problémája mára már világméretűvé dagadt. Próbálkoznak itt-ott különféle kampányokkal, de átütő sikert egyik sem arat. Így -mostanában- egy teljesen téves irányból közelítik meg a problémát: „Nem baj, ha kórosan dagadt vagy, csak fogadd el magad és mi is elfogadunk ilyennek.”

Nem állítom, hogy az jobb módszer, amikor csontkollekciókkal reklámoznak mindent. Valahol meg kellene találni az arany középutat. Mindenkinek jobb lenne.