A magyar fotográfia napja

 A legeslegeslegeslegelső magyar fotográfusról nincs feljegyzés.

Viszont az első, legeslegeslegelső magyar fotográfiát, helyesebben: dagerrotípiát Vállas Antal készítette a Magyar Tudós Társaság 11. gyűlésén. A várat és a Dunát fotografálta le egy fényérzékeny réteggel ellátott üveglemezre, de a nem túl megfelelő fényviszonyok miatt a kép csak részben sikerült. A tudós urakat nem is győzte meg arról, hogy ez lenne a jövő csudanagy találmánya, inkább átmentek a szomszéd terembe zabálni és leinni magukat. Valamiért mégis ezt az 1840. augusztus 29. dátumot jelölték meg a magyar fotográfia emléknapjának. Vállas Antal matematikus volt, olyan világlátott tudós ember, aki úgy gondolta, hogy ezt a különleges találmányt érdemes lesz bemutatni itthon is. A tudós urak részéről érdektelenség fogadta.

.

Csak pár évet kellett várni ahhoz, hogy Pesten is megnyíljanak az első fotográfiai műhelyek. Persze itt is olasz, német és francia nevekkel találkozni, úgymint Marastoni, Kawalky, Tarsch, Stuhr, Darier. A magyar tudósokkal ellentétben az embereknek nagyon tetszett ez az új találmány, s előszeretettel fotóztatták magukat. Ma már inkább előkapják a mobilt, idétlenül pucsítanak, click, effektezik, torzítják és már nyomják is fel instára vagy a többi izére, amiről az a téveszméjük, hogy közösségi platformok. Mit szólna ehhez Vállas Antal és a válogatott tudós társaság? Kettéállna a f... fülük!

.

A legrégebbről fennmaradt magyar fotó vagyis dagerrotípia néhány pesti utcát ábrázol. Készítője ismeretlen, s dátuma szerint a felvétel 1844 körül készült.

Az a nagy helyzet, hogy a magyar fotográfusok jelentősen befolyásolták a fotográfia, mint művészeti ág, fejlődését, megítélését. Elcsépelt és közhelyes a gondolat, hogy az elődök ismerete nélkül nem érdemes egy művészeti ágba sem belefogni. Közhely, de épp ezért igaz. No meg célszerű, hiszen a terápiás fotózáson túljutva a csupán szemét létrehozása teljes mértékben értelmetlen tevékenység. Vagyis lefordítva: ne fotózzál már össze-vissza mindent, mert annak semmi értelme.

.

Az utóbbi időben rendkívül divatossá váltak az olyan online közösségek, ahol a fotózás szerelmesei (a legtöbb esetben dilettánsai) osztogatják meg egymással műveiket. 90 százalékban szemetet, de ez a 90 százalék kitermeli azt a 10 százalékot, amit érdemes megnézni.

.

Régen, a fotózás újkorában, amikor még nem lapult a zsebben a mobil vagy a dslr, a fotósok hagytak időt maguknak, hogy a téma felbukkanjon. Születtek is szép számmal olyan felvételek, melyeket ma már csak múzeumok féltett kincseiként láthatunk.

.

Jelenleg az igények alábbszálltak, s a különböző trendek olyan gyorsan váltják egymást, hogy fotós legyen a talpán, aki képes naprakészen ezeknek megfelelni. Szerintem már nem is akarnak. A fotózás digitális hobbivá vált, az élmények befogadása helyett csupán a rögzítésre koncentrál.