AZ ELSŐ SZUPERMODELL - EVELYN NESBIT
Ez év augusztusában töltötte be 185. életévét a fényképezés. 1839-ben Francois Arago fizikus és csillagász a tudományos világ elé tárta a dagerrotípia fényképészeti eljárást, melyet a francia állam megvásárolt és közkinccsé tett.
Sokat nem kellett várni, hogy megnyíljanak az első fotóműtermek, ahol a fényképészek (kamera munkások) megbízástól megbízásig tanulhatták a szakmát. Sokan úgy tekintettek rájuk, mint közönséges kereskedőkre, szakmunkásokra. De egy világraszóló per változtatott a megítélésükön.
1862-ben III. Napóleon császár udvari fotográfusa Mayer és társa beperelték néhány konkurensüket. Arra hivatkoztak, hogy amazok ellopták, meghamisították és megváltoztatták az egyik fotójukat, melyet a híres, olasz államférfiről, Cavour grófjáról készítettek.
Ekkor már létezett Franciaországban is a művészi alkotások szerzői jogokat védő törvénye. Igen ám, de a fényképezés még igencsak újdonságnak számított! Arra is vonatkozik a törvény? Vagyis: a fényképezés művészet? Vagy nem?
A sok jogi huzavona után a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy amennyiben kimutatható a fotográfus kreatív, művészi koncepciója az elkészült képen, akkor - ebben az esetben - a fényképezés művészetnek tekintendő. Pont. A művészet és a kreativitás definiálása pedig igen bonyolult és valójában lehetetlen feladat.
Ennek szellemében terjedt el a fényképezés az egész világon. Komoly háttéripara alakult ki, s a technikai fejlődésével párhuzamosan újabb és újabb művészi koncepciók születtek. Ezek beépültek a köztudatba és széles körben elfogadottá váltak.
A 21. század szupermodelljeinek többsége már kész forgatókönyv szerint élik mindennapjaikat. Használat után eldobandók. Hacsak addig nem drogozzák magukat a túlvilágra. Ezek a szerencsétlen, anorexiás bio-próbababák működése csak addig érdekes, amíg hasznot hajtanak a divatházaknak. Magánéletük -gyakorlatilag- nincs, vagy ha van is valami, az is hamis. A könnyen megvezethető tiniknek szól.
No, de hogyan is volt ez a huszadik század hajnalán?
1902. decemberében jelent meg az amerikai újságárusoknál a Camera Work nevű magazin. Főszerkesztője Alfred Stieglitz egy újszerű, avantgárd, komoly szakmai fotómagazint hozott létre, mely otthont adott a korszak fotóművészeinek. Izgalmas csoport gyűlt köréje, (Photo-Secession), olyan nevekkel, akiket manapság a fotóművészet szentjeinek tartanak.
Ráadásul a magazin nyomdatechnikai újdonságokat is tartalmazott, melyek még mai szemmel is ámulatba ejtőek.
Már a legelső számban is esszék, szakmai cikkek mutatták a helyes irányt, s köztük számtalan kiváló fotográfia adott példát. Ezek között látható Miss N. portréja, melyet a híres fotográfusnő, Gertrude Käsebier készített.
A kb. 16 éves („jó falat”) kislány lett Amerika és a világ első szupermodellje. Evelyn Nesbit személye később megihlette Edgar Lawrence Doctorow amerikai írót, aki a valóságos és képzelt szereplők köré font regényében (Ragtime - 1975) Evelynnek is emléket állított.
Florence Evelyn Nesbit valamikor az 1880-as évek derekán született, karácsonykor a pennsylvaniai Natronában. Ügyvéd édesapja imádta, kényeztette. Tanult énekelni, táncolni, muzsikálni és rengeteget olvasott. Született egy kisöccse, de az ő sorsa ismeretlen. Jómódban éltek. Egészen a kislány 10. életévéig. Akkor a papa átköltözött a túlvilágra, s a maradék családra nyomor várt. Az édesanya rokonokra bízta a gyerekeket, majd vállalkozásba fogott, de belebukott. Végül elköltözött Philadelphiába, ahol áruházi eladóként helyezkedett el. Magához vette gyermekeit, akik csakhamar szintén az áruház alkalmazottjai lettek.
Evelynt itt látta meg a neves fotóművésznő, Gertrude Käsebier, és felkérte, hogy üljön számára modellt. A kislány hamar rájött, hogy a pózolással sokkal több pénzt tud keresni, mint a napi 12 órás áruházi robotolással. A környék művészei kézről kézre adták a fotogén kislányt. Fotók, festmények, grafikák ezrei őrzik arcának, alakjának finomságát, szépségét.
A család New Yorkba költözött, s a rengeteg ajánlás meghozta Evelyn karrierjét. A korszak leghíresebb amerikai grafikusa, Charles Dana Gibson, Evelynt a szépség és a fiatalság ikonikus alakjává tette. Ő lett az úgynevezett „Gibson Girl”, aki tucatnyi magazinban jelent meg. Ő lett az ideál, az elérhetetlen vágyálom, az irigylésre méltó fiatalság és szépség.
Evelyn aztán a színházhoz fordult. Eleinte zenés darabokban kapott kisebb táncos szerepeket, de méltatták más szerepeiben is. Közben neves szobrászművészek is felkérték modellnek, s az ott folyó alkotómunka, nagyon megtetszett a lánynak. A művészek pedig boldogan tanították...
Na jó, tegyük fel, hogy tényleg a művészetre oktatták. Az azonban biztos, hogy a fiatal lány életében csak később köszöntött be a szerelem. Megismerkedett a kor híres és gazdag építészével, Stanford White-tal, aki a New York-i előkelő társaság krémjébe tartozott. Evelyn abban reménykedett, hogy White majd elválik feleségétől és elveszi őt. Helyette mást vett el tőle. Állítólag a lányt pezsgővel leitatta, s egy szállodában megtörtént, ami megtörtént. Ennek később komoly következménye lett, mely a korszak bírósági tárgyalásáig vezetett.
Evelyn élvezte az életet és a gazdag férfiak társaságát. Jó sokan voltak. Végül igen kacskaringós úton megismerkedett első férjével, a rendkívül gazdag és befolyásos Thaw család egyik tagjával, aki gyermekkora óta mentális problémákkal küzdött. Utazás, botrány, veszekedés, kibékülés. Zűrzavaros pletykák, újabb botrányok. Harry Kendall Thaw 1905-ben vette feleségül Evelynt, de már az elején látható volt, hogy ez a kapcsolat nem lesz ideális. Harry végletekig féltékeny és agresszív volt, sajnos többször is bántalmazta fiatal feleségét. Amikor megtudta, hogy Evelynnek milyen kapcsolata volt a híres építésszel, fejében egy szörnyű terv kezdett megszületni.
Egyik este a házaspár a New York-i Madison Square Gardenben szórakozott, majd feleségével felmentek az emeleti étterembe. Thaw ekkor odalépett az épület tervezőjéhez, Stanford Whitehoz és egészen közelről három golyót repített a fejébe. Úgy gondolta, ez méltó bosszú lesz arra, hogy feleségét White leitatta és megerőszakolta.
A család befolyása révén nem kötötték fel, hanem diliházba zárták, ahonnan megszökött Kanadába. Elfogták, visszavitték az államokba, s egy elég laza börtönbüntetés várt rá. Evelyn látogatta egy darabig, állítólag ekkor fogant meg közös gyermekük is, de végül különváltak útjaik.
A Thaw család egy darabig még támogatta, de a pénz mindig kifolyt a kezéből. Evely Nesbit visszatért a színpadra és a filmvászonra. Mérsékelt sikerekkel, küzdve a pénzügyi problémákkal, harcolva a drog és alkohol nevű démonokkal. Néhány öngyilkossági kísérlet után felhagyott a szerepléssel. Kabarékat nyitott, ahol mint tulajdonos tevékenykedett. De nem mentek simán a dolgai, s ekkor már fiatalsága, szépsége is erőteljesen megkopott. Eladta üzleteit és fia közelébe költözött Los Angelesbe. Befejezte tanulmányait és szobrászatot tanított.
Az életéről szóló filmhez kérték fel tanácsadónak, ám a munka közben agyvérzést kapott. Végül egy öregek otthonában hunyt el. Környezetében csak kevesen tudták, hogy Ő volt a híres Evelyn Nesbit, Amerika és a világ első szupermodellje.
Megjegyzések