Budapest noir

 Ahogy a rejtőzködő, vagy épp nem is létező Kondor Vilmos (aki szerintem a Réz András) az eredeti regény írója, úgy én is sokáig vonakodtam a film megtekintésétől. Egy kicsit V.M. Straka, a Thészeusz hajója című regény írójának figurája rémlik fel, mint háttértörténet. Na mindegy, nincs új ötlet a nap alatt.

Budapest noir. A régi, hamisítatlan, amerikai noir filmeket kedvelem, ismerem is egy kicsit. Itthon ez a speciális stílus igazából nem talált otthonra. Voltak próbálkozások, s bár jó filmek születtek, azok az alkotások mégsem tekinthetők kifejezetten film noir-nak. Ezért is volt bennem némi elzárkózás a Budapest noir-tól.

Belső kronológiát billentek fenéken, hogy kezdeti gondolataim kuszaságát kifejezzem. A filmmel kapcsolatban arra emlékeztem, hogy 2018-ban a nézők csúnyán lehúzták. Nem, nem érdekel. Még kritikákat sem vagyok hajlandó elolvasni, nehogy befolyásoljanak. Lövésem sincs a szereposztásról, fogalmam sincs, ki a csuda rendezte. Induljon a film.

Hm...

Összességében? Nekem tetszett. Valami hiányzik, valami zavar, de ettől függetlenül... Mégis, mi okozhatja ezt a bosszantó érzelmi vagy gondolati vákuumot? Nekem megszületett a stílushoz illő hangulat. A környezet okés, a figurák, karakterstílusok is rendben vannak. Tökéletes a zene és a kép összhangja, megszületik az atmoszféra. A sztori izgalmas, kicsit láncszerű, de az eredeti film noirokban sem volt ennél túlbonyolítva. Még a dialógusok is... hellyel-közzel elfogadhatóak. Az amerikai változatok némelyikében ezeknél ezerszer bugyutábbak a párbeszédek, de amerikai szlengben olyan profinak hallani. Ugye? Mi a fene okozza hát bennem ezt a hiányérzetet? Nem tudom. Jó, akkor olvassunk kritikákat.

Mi bajuk ezeknek? Olyan kifogásaik vannak, melyek alapvetően jellemzőek erre a filmes nyelvre. Film noir! Bocsánat, de nem néztek utána a műfaji sajátosságoknak? Úgy tűnik nem. Ezt nem oktatják a melegedőnek használt egyetemeken. Nekem semmi bajom sem a helyszínekkel, sem a sztorival, sem a karakterekkel. Nekem megszületett a miliő, izgalommal követni bírtam a pörgő jeleneteket.

S ekkor megvilágosodtam. Amit a kritikusok annyira dicsértek... Nekem épp azzal van bajom. A színészi játék indokolatlan felmagasztalása. Ez az! Ez hát az a pont, ami a hiányérzetemet okozza. A karakterek megvannak, de az alakítás az, ami ront az egészen. Hamisan szólalnak meg. Csupa kiemelt, díjazott, sztárolt... színész. Ilyenkor visszaköszön az, hogy mennyire belterjessé vált ez az egykor szép szakma. Ki kinek a kicsodája, gyereke, testvére, szeretője, egyebe akiket -ugyebár- nem szabad, vagy legalábbis nem tanácsos negatív jelzőkkel illetni. Közben pedig... némelyik oly pocsék, oly tehetségtelen, hogy a fal adja a másikat. Látta/látja ezt a néző is, s amit még nem töröltek az akkori, 2018-as mozilátogatók hozzászólásaiból, abból bizony ez a szomorú, negatív vélemény olvasható ki.

Szóval. Megnéztem a Budapest noir című filmet. A műfajra jellemző elemekben nem éreztem hiányosságokat. Tetszett a látvány, a sztori. Jók a jelenetek sorrendje, tempója. Egyáltalán nem érzékeltem a tv-filmes hatást -bár manapság már tv filmek sincsenek. Viszont a pocsék alakítások -természetesen nem mindenkinél- na azok agyoncsapták az egészet. Kár érte. Jó alapanyag volt. Viszont 900 millióba került az adófizetőknek. (Meg még amit nem vallottak be.) Lehetne belőle tanulópénz. S eztán jó filmeket csinálni, igazi, tehetséges alkotókkal. Szép álom.