150 éves a Posta

Ma van a Postai világnap

 Zárt szobában, únalom közt,

Mig sok ember tespedez,

És szemétől a komor fal

Annyi szépet elfedez:

Völgyek, erdők és folyók közt

Vígan hajtok addig én!

És örömet nyujt az élet

A természet nyilt ölén.

Víg danára nyílik ajkam,

S merre hajtok, száz szekér

- Postasípom nyers dalára, -

Mind utat nyit, mind kitér.

Úti táskám rejtekéből

Bú, remény csak úgy repűl,

Jövetemre sok vidám arc

Elborúl, sok felderűl.

Sok szülét, rokont, barátot,

Édesen megnyugtatok;

Messze földről ennek, annak

Szíves óhajtást hozok.

A sohajtó lányka keble

Boldog érzelmekre kél,

Ha táskámban kedvesétől

Van egy édes kis levél.

A pazar fiú reménnyel

S nyugtalan vár énreám:

Mert a rég várt örökséget

Érkeztemmel kapja tán;

S mindezekre semmi gondom...!

Dudorászva dalra dalt!

Vígan hajtok, nem cserélek

Sok emberrel hívatalt.

/Tompa Mihály - Postadal 1840/

Ma már, az e-mailek, sms-ek korában kissé elavultnak tűnik a hagyományos postai szolgáltatás, pedig ennek egységes elterjedése már 150 esztendős. Ekkor alapították az Egyetemes Postaegyesületet, mely az adott országok közötti postai szolgáltatásokat gyúrta egységes formába. Az 1874-es alapítást Magyarország is támogatta, s azóta is elismert tagja e mára világméretűvé növekedett szervezetnek.

A mai felgyorsult világban, ahol ezredmásodpercek alatt választ kaphatunk levelünkre, ahol sms-ben történik még a szerelmi szakítás is, egy kicsit gondoljunk a békebeli, írott, borítékba zárt levelek fontosságára, s azokra a szakemberekre, akik mindezeket a hagyományos küldeményeket eljuttatják hozzánk, hiszen ez a nap, a postásoké is, akik mindig kétszer csöngetnek, s akik folyton felidegesítik a kutyákat.