Megmentett a tapéta

2024. október 15-én vacsorameghívót kézbesített a posta.

A feladó: a Halál. Kíváncsi ember vagyok, így aztán elmentem a megadott címre. Az előszobában sokan várakoztak. Ki jobb, ki rosszabb bőrben volt, néhányan ki is bújtak belőle. Nem vegyültem, vigyáznom kellett a vegyületeimre - minden esetre. Vártam, vártam miközben pár tan eszembe ötlött a házigazdával kapcsolatban. Az öreg sosem viccel, s ha valakit felskiccel, annak oka vagyon, s ha nem vigyáz, várja a sírig kísérő sokadalom. Szóval vártam, bár már bántam, de ekkor nyílt egy faragott ajtó, s kilépett a Halál, kezében kanál.

-Tessék csak, bátran! - Intett felém, s utat nyitott, miközben üres szemgödrével hunyorított. Nem vagyok egy kapkodós fajta, motoromat nem reaktor hajtja. Előbb belestem a csontos váll felett, ugyan hol foglalok majd helyet. Terített asztal várt odabent. Ízlése van a palinak, az hót igaz. Fehér damaszt, fekete-arany a készlet, stimmelt minden részlet. Ám ekkor megláttam a tapétás falat, s estem majdnem hanyatt. Te atyaég, ilyen rondát nem is láttam még! Bordó plüss háttéren narancsvirágok! Azt hittem mindjárt hányok. Szótlanul hagytam ott a termet, arcomba hűsen vágott a kinti permet. Sorsom inkább legyen mélyalvásos kóma, mint az öreg Halállal egy kiadós lakoma.