DREZDA

 A mai napig azon vitatkoznak a történészek, hogy a német Drezda városának 1945-ös porig rombolása jogos volt-e, vagy inkább háborús bűnnek kell minősíteni.

Az amerikai és angol hadvezetés szerint a fogat fogért elv érvényesült, amikor Coventryt megbosszulva először világító foszforbombákkal, majd ezután gyújtóbombákkal napokon át rombolták a szinte csak civilekkel teli várost. A helyi lakosságon kívül a szovjet csapatok elől ide menekült sok százezer szerencsétlen is. Nők és gyermekek figyelték rettegve a közeledő bombázókat. Így aztán megítélhetetlen, hogy a majd 3800 tonnányi robbanóanyag mennyi ember pusztulását okozta.

Egyik kedvenc íróm, Kurt Vonnegut épp a városban tartózkodott. A nevéből ítélve akár német is lehetne, de valójában amerikai volt és hadifogolyként egy pincében, az ötös számú vágóhíd pincéjében vészelte át a napokon át tartó mészárlást. Amikor vége lett, akkor őt és társait kivezényelték. No nem romokat takarítani, hanem hullákat bányászni.


Az átélt borzalmak mély nyomot hagytak benne is. Elhatározta, hogy regényt ír az élmények alapján, de ahányszor csak nekifogott, nem sikerült elkapnia a fonalat. Végül megszületett egy furcsa, ski-fi elemekkel megbolondított történelmi regény, mely úgy szól Drezdáról, hogy nem szól róla, s úgy emel szót a háború ellen, hogy valójában csak érinti a témát.


„A történet főhőse az esetlen és ösztövér Billy Pilgrim, aki – miután Tralfamador bolygó lakói elrabolják – kiesik az időből, azaz véletlenszerűen mozog élete különböző pontjai között, születésétől a haláláig.”


Az Ötös számú vágóhíd nem egy szokványos regény. Ahogy Kurt Vonnegut egyik műve sem. Ami itthon megjelent, azt mind olvastam, s állíthatom: egy-egy könyvének elolvasása előtt át kell állítani az agyat, különben egyetlen szavát sem lehet érteni.


„Láttam Drezda pusztulását. Láttam a várost előtte, aztán kijöttem az óvóhelyről, és láttam utána, és kétségtelen, hogy az egyik reakcióm a nevetés volt. Isten a megmondha­tója, így próbál a lélek egy kicsit megkönnyebbülni.”


Aki szívesen elolvasná a regényt, kattintson csak ide bátran. Még az is lehetséges, hogy gusztust kap a többi Vonnegut regényre is.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ignácz Rózsa