HÁNY AZ ÓRA, VEKKER ÚR?

 Páskándi Géza erdélyi magyar író tollából született egy novella, melynek főhőse Weiskopf Árpád órás mester, akiben ott ketyeg az idő. Ezért is kapta a vekker úr becenevet.


Éppen 40 évvel ezelőtt ebből a novellából készített filmet Bacsó Péter, Hány az óra, vekker úr? címmel.

Első gondolata a film főszerepére a már akkor betegeskedő Őze Lajos volt. Elkezdődött a forgatás. Az erről készült rendkívül megrázó werkfilmben már érezhető volt a szomorú végkifejlet. A filmet nem Őze Lajossal fogják befejezni.


Az egész azért jutott az eszembe, mert találtam egy régi fekete-fehér fotót, amit még én készítettem Kőszegen egy SMENA8M fényképezőgéppel. A képen szereplő ház volt a film forgatási helyszíne. Nem tudom, hogy áll-e még az épület...


Visszatérve a filmre. Őze Lajos helyett végül Jordán Tamás játszotta el Vekker urat. Sajnos csak nagyon szűkszavúan nyilatkozott az ölébe pottyant szerepről. Egyszerre sajnálta és örült is. Mi színészek már csak ilyenek vagyunk.


Érdekes megoldás lett volna egy olyan verziót elkészíteni, melyben az Őze Lajossal felvett jelenetek után a folytatásban Jordán Tamás viszi tovább Vekker úr figuráját. Ez persze nem lehetséges, hiszen a film jeleneteit nem abban a sorrendben veszik fel, ahogy majd a moziban látható lesz.

A dupla kép bal oldalán Őze Lajos, a jobb oldalon Jordán Tamás Vekker úr szerepében. Partnerük: Melis György.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ignácz Rózsa