Clown Pepító

Buszjegy, buszbérlet. A jegy és a bérlet szavak előtt ugyan mit is jelent, honnan származik pontosan a busz szó. A keletkezése -tulajdonképpen- 1829. június negyedikére tehető, helyszíne: London. Ekkor indult el a városi tömegközlekedés őse a ló-vontatta társaskocsi az omnibus. A szó egy összetett latin kifejezés, melynek jelentése: mindenkinek. A bus igazából egy többeshatározói rag csupán, ami idővel önálló főnévvé alakult.

Időszámításunk előtt 620 körül, Athénban járunk. Ekkor tevékenykedik Drakón, a híres vagy hírhedt törvényhozó, aki oly szigorú törvényeket hozott, hogy még a lustaságot is halállal büntette. Mindezek ellenére Drakón nagy népszerűségnek örvendett. Akkor tájt a politikusok vagy hadvezérek esetében komoly elismerésnek számított az a köszöntési mód, ha a nép rájuk dobálták ruháikat. Drakónnak ez lett a veszte. Aigina szigetén vendégeskedett, amikor a színházban megjelenve oly nagyon ünnepelték, s oly sok ruhát dobtak rá, hogy a törvényhozó leroskadt a súly alatt és megfulladt. Lám csak: a népszerűség időnként halálos is lehet.

A Madonna és a gyermek - ez annak a képnek a címe, melyet a híres karmelita szerzetes, festő: Fra Filippo Lippi (1406-1469) alkotott. A mester művészetével stílusteremtő alkotások születtek, melyeket a képzőművészet quattrocento-nak nevez. Ez a világos életöröm, a kissé profánabb megfogalmazás később Botticelli művészetében köszön vissza. Ez az alkotás kb. 1445-ben született. Firenzében dolgozott épp, egy freskót készített a katedrálisnak, amikor az apácák között megpillantott egy gyönyörű, ifjú leányt. A neve: Lucrezia Buti. Engedélyt kért a rendfőnök asszonytól, hogy Lucreziát a Madonna modelljeként használhassa. Az engedélyt megadták, s így a kép megszületett. Ám az alkotó és a modell között történt még más is, melynek kifejtését talán csak az illem akadályozza. Legyen elég annyi, hogy a festmény elkészülte után -otthagyva csapot-papot- megszökött az ifjú apácával. Jeee!

„Mindig bennem volt a vágy, hogy másoknak fájdalmat okozzak, és ők pedig nekem. Mindig élveztem mindent, ami fájdalommal járt.” Edward Budd, elhatározta, hogy munkát vállal. 1928. május 25.-én feladott egy hirdetést a New York Worldben: „Fiatal 18 éves fiú állást keres. Edward Budd, 15. utca 406” Csakhamar megjelent náluk egy kedves arcú, ősz hajú, bajuszos, idős úr és munkát kínált a fiúnak. Frank Howardként mutatkozott be, s csakhamar összeismerkedett a család minden tagjával, így a tíz esztendős, gyönyörű Gracievel is. Néhány nap múlva újra a Budd családnál vendégeskedett az idős úr. Ebéd után nyájasan invitálta a családot, jöjjenek el vele az egyik gyermekének a születésnapi partijára. Végül csak a kis Graciet vitte magával azzal az ígérettel, hogy este kilencre bizonyosan visszaérnek. A kislányt soha többé nem látták. A rendőrség nyomozott, de -szokás szerint- nem talált semmit. A korábbi esetekkel, melyekben szintén gyerekek tűntek el, nem hozták kapcsolatba. Pedig tehették

Kitört a háború! Elkerülhetetlenül! A harcok kimenetele szinte megjósolható volt. Egy nagy birodalom szerette volna bekebelezni a hozzá képest apró államot. 878-at írunk ekkor, a támadó a frank birodalom, az áldozat Katalónia. Ám a terv nem sikerült, s végül a rövid, de annál véresebb csaták után megtörtént a békekötés is. A frank királyt így hívták: Kopasz Károly. Katalónia fejedelme pedig ezt a nevet viselte: Szőrös Wilfred.

Dr. Francesco Saverio d' Ayla olasz politikus különös helyzetbe került. Teljesen elszegényedett. Oka talán a becsületesség lehetett, hiszen köztudott, hogy a politikusok, parlamenti képviselők hatalmas merítőkanállal adagolnak a közös kondérból, ha a saját tányérjuk a tálalás végpontja. Ismerős, ugye? Ám Saverio d' Ayla úr a szegénység keserű kenyerét ette volna, ha nem támad egy nagyszerű ötlete. Az olasz parlament tagjaként ingyen utazott az olasz vasútvonalakon, így aztán -lakásproblémáját megoldva- a vonatokon élt. Az étkezőkocsiban jóllakott, igénybe vehette a hálókocsik nyújtotta kényelmet. A menetrend ismeretében pedig barátai, párthívei meglátogathatták, illetve levelet is küldhettek neki.  Ám az országatya azért arra mindig ügyelt, hogy csak és kizárólag első osztályon utazzon.

2012 nyarán nagy élvezet volt a londoni olimpiai közvetítéseket látni. Csak a végtelenül unalmas teniszmérkőzések tudósításakor került elő a készülék irányítója. A körbenyalt és túlértékelt „teniszcsillagok” nem olyan érdekesek, ellentétben más sportágak küzdőivel, akiknek ha megjelenik egy izzadságcsepp a homlokán, nem ugranak szolgák a segítségükre, mint a teniszezőknél. Apropó tenisz! A legelső teniszmérkőzést 1894-ben rendezték Koreában, az angol nagykövetség mögötti füves pályán. Díszvendégként jelen volt Ko Dzsong király és Min királyné. Mivel igen meleg nap volt, a királyné meg is jegyezte: Bolondok ezek az angolok! Ebben a melegben hogy megizzadnak, ahelyett, hogy a szolgáikat ugráltatnák?!

Madame de Pompadour (1721-1764)  XV. Lajos francia király szeretőjeként vált ismertté. Számos irodalmi, zenés és képzőművészeti alkotás született róla. Okos, felvilágosult, a művészetekben, tudományokban, politikában jártas asszony volt, aki gyakorta befolyásolta a király döntését. Eredeti neve Jeanette Antoinette Poisson. Ez csak azért érdekes, mert e hölgy volt az első Franciaországban, aki a szalonjában egy kerekded üvegedényben aranyhalakat tartott. A Poisson név jelentése ugyanis: hal.

„Mi kell a háborúhoz? Pénz, pénz és megint csak pénz!” E mondást az itáliai származású hadvezér Raimondo Montecuccoli nevéhez köti a nem hivatalos történetírás, mely 1821-ben rögzíti először írásban egy bizonyos Grassi tollából. S bizony, nagyot téved! A mondat eredetije 1499-ben született. XII. Lajos francia királynak volt egy Trivulzio nevű itáliai zsoldosvezére. Mikor a király megkérdezte tőle, hogy a francia hadseregnek mire lenne szüksége ahhoz, hogy meghódítsa Milánót, a vezér így válaszolt: Három dolog szükséges, felség! Dénárok, dénárok és ismét csak dénárok! Erről 1607-ben, egy Velencében megjelent könyv számolt be, elragadva Montecuccoli nevétől, szájától e legendává nőtt mondatot.

Az idei évtől szabad felhasználásúvá vált Móricz Zsigmond minden műve. Ez aztán annyit jelent, hogy a legszörnyűbb vadhajtásokkal lehet meggyalázni bármely alkotását, ahogy ezt teszik nap-mint nap nagy íróink műveivel, gagyiszar „mjuzikeliasítással” és más torz átdolgozással. Ám merészség kell kimondani, hogy a császár meztelen, vagyis a hivatalos, politikai támogatottságot is élvező kultúrsznob főcsapáson haladó aberráció:  főbenjáró bűn és csodálatos irodalmunk, művészetünk megcsúfolása. Arról már nem is beszélve, hogy ezzel porig alázzák az eredeti szerző emlékét, tehetségét. Most aztán jöhetnek a Móricz művek újabbnál újabb szétbarmolt, kibelezett variánsai, technozenével vagy épp tűzoltózenekarosítva, viccbe-szedve, zanzásítva, vaginamonológizálva, findusos meztelen bábosított kamaszos semmivel. Hajrá! Pusztítsuk továbbra is értékeinket, s mikor már ezt is tönkretettük és kiárultuk - fütyülhet a lábunk alatt az idegen szél. De Móricz Zsigmondról van egy kedves anekdota is fémver

A XVII. században járunk, Európában dúl a harminc éves háború, melynek hátterében Richelieu bíboros és hűséges munkatársa, eminence grise vagyis egy pap, a szürke eminenciás áll. A feneketlen lelkű kapucinus barát az, ki valójában a szálakat mozgatja. Egyházi és világi vezetők ugrálnak úgy, ahogy Joseph Tremblay -mert így hívják e szürke kámzsába bújt papot- fütyül. Hosszú, őszes szakállát simogatva, nyájas beszéddel, ígéretekkel kijátszik mindenkit. Sosem lép a fényre, nem tolakszik előre. Szerényen meghúzódik a háttérben, szürke eminenciásként -úgy tűnik- mindig jót akar. Ám hogy valójában mik a tervei, az a szürke csuhájának kámzsája mögött marad. De találunk szürke csuhásokat a XIV. század Magyarországán is. E ferencesrendi szürke barátok kiválóan értettek a gyógyfüvekhez. Ezeket aztán a Badacsony vidékén termett szőlőből készült borba rakták, hogy kiváló gyógy-esszenciákat alkothassanak. Ebből született a bor neve is: Badacsonyi Szürkebarát. Gondoljunk erre is, ha poharunkból e h