Clown Pepító

 Még mindig azt hiszem, hogy egyszer visszaállítható ennek a szakmának a becsülete. Csak maradjanak olvasók, akik értékelni fogják az újságíró munkáját.

 A német Andreas Gurskyt -mint fotóst- nem tartom nagyra. Tudom én, hogy ezzel szentségtörést követek el, hiszen kevés olyan fotográfus van a világon, akinek fotóit 4-5 millió dollárért vásárolják meg.

 A német hadigépezet 1940. június 5-én indította meg a Fall Roth névre keresztelt offenzíváját.

 Borzasztóan szeretem a régi, fekete-fehér fotókat. Különösen akkor keltik fel az érdeklődésemet, ha a képekhez valamilyen háttértörténetek is párosulnak.

 Azt gondolom, hogy mi, jól halló emberek nehezen tudjuk elképzelni a zajok, hangok és zene nélküli világot. A legrosszabb -talán- az, ha az ember úgymond „útközben” veszíti el a hallás képességét.

 Blance Monnier 1849. március elsején született. Csodaszép nővé érett, aki pechjére beleszeretett egy szegény ügyvédbe.

 David Slater amerikai természetfotós egy kiadó megbízásából 2011-ben járt Indonéziában, hogy fekete makákó majmokat fotózzon.

 Bizonyára mindenkinek „képben van” Steve McCurry híres fotója egy menekült, afgán lányról.

 C. P. Dettloff egy kanadai újság kezdő fotóriportere volt.

 1997. június 11-én Philippe Kahn igazi technikai forradalmat indított el. 

 Bevallom, hogy sokáig, nagyon sokáig füstöltem.

 „Eccervóthónemvót”, volt a nigériai sivatagban egy végtelenül magányos akácfa.

 Végül nem lettem újságíró. Ez manapság nem is mondható szerencsétlen fordulatnak. Viszont kiváló, okleveles olvasó vagyok, s így a szövegértés, sőt a sorok közötti olvasás sem esik nehezemre. Ráadásul tapasztalatot szereztem az elmúlt néhány évtized alatt, mely tudásbázis tökéletesen alkalmas arra, hogy képes legyek megállapítani egy írásműről, hogy az szar-e, avagy még annyi sem.