Clown Pepító

1932-ben mutatták be Amerikában a Freaks (Szörnyszülöttek) című filmet, melyet a Metro-Goldwyn-Mayer bábáskodása mellett Tod Browning rendezett, többségében amatőr szereplőkkel. A film -a címben sugallt gondolat ellenére- nem horror, hanem speciálisan társadalmi, morális szatíra, drámai, borzongatóan meghökkentő elemekkel. A történet cselekménye egy vándorcirkuszban játszódik, ahol az artisták mellett a mutatványosbódék sztárjai, a szörnyszülöttek alakítják a főbb és mellékszerepeket. Többek közt találkozhatunk itt a Szakállas Nővel, a sziámi ikerpárral, a jóképű felsőtesttel, akit John Eck alakít. Láthatjuk a Madárlányt, a féregtestű embert (Prince Randian), a három „gombostűt” - Zip, Pip és Schitzie- akiknél mikroceféliás elváltozásuk következtében nehezen lehetett megállapítani nemüket, s rajtuk kívül törpék és más torzszülöttek „színesítik” a látványt. A rendező már a válogatáskor ügyelt arra, hogy a szereplők fogyatékossága minél különösebb legyen. A célja a meghökkentés és a

Hongkong a világ egyik leggazdagabb városa. Több mint 7 millióan lakják. A lakásbérleti díjak olyan magasak, hogy több tízezer ember kutyáknak készült ketrecekben él, gyakran harmincan egy szobában. Összetételük vegyes. Vannak közöttük éhbérért „dolgozó szegények”, munkanélküliek, dolgozni képtelen öregek, szellemi fogyatékosok. Őket a „Cage Dogs” gyűjtőnéven emlegeti a kínai hatóság. A ketrecek havi bérleti díja átlagosan 200 dollár. Az apró „zárkák” három szinten helyezkednek el, s az alsó szinten drágább a bérleti díj is. A zuhanyzó, a wc közös, konyha nincs. Akinek ez nem tetszik választhatja az utcát lakóhelyéül. A SoCo – Society for Community Organization nevű szervezet már két évtizede harcol e szerencsétlen emberek életkörülményeinek javításáért, de a kínai törvénykezés ott sem tesz semmit a szociális ügyek jobbításáért. 

Kukiünnep A Kanamara fesztivál eredete már igen régi - állítják Japánban, Kawasaki városában. Századokkal ezelőtt ezen az ünnepen megnyílt a Wakamiya Hachimangu szentély melybe e napon csak prostituáltak mentek be imádkozni, kérve az isteneket: kerülje el őket mindenféle szexuális úton terjedő betegség. Ezen ünnepnek már akkor is a fallosz volt a szimbóluma, mely mára rózsaszínűvé vált, s maga az ünnep is átalakult. Inkább fesztivál lett, ahol melegek és az ősi mesterséget űzők egyaránt hódolnak a nagy rózsaszín f* előtt.

Ha még élne, már elmúlt volna 80 éves a kis Charles Lindbergh, akinek az édesapja 25 évesen elsőként repülte át az Atlanti-óceánt, ezzel világraszóló hírnevet szerezve és megnyerve egy rakat pénzt is . Ám a kis Lindbergh bébit 1932. március elsején -húsz hónapos korában- elrabolta valaki. Váltságdíjként 50 ezer dollárt kért, amit közvetítők útján meg is kapott. Ám a kisgyereket a megadott helyen már csak halva találták. Csaknem két évig folyt a nyomozás. Még a börtönben „hűsölő” Al Capone a hírhedt maffiózó is felajánlotta segítségét, amivel a FBI nem élt. Aztán letartóztattak egy bronxi ácsot, egy német származású férfit, Bruno Richard Hauptmann-t. A garázsában meglelték a váltságdíj maradékát, meg néhány megkérdőjelezhető bűnjelet. 1935 januárjában kezdődtek meg a tárgyalások, miközben odakint lincshangulat kezdett eluralkodni. A gyilkosság tényét összemosták a nácik németországi hatalomra jutásával. Februárra megszületett a bírósági döntés: az egyértelmű bizonyítékok hiánya mell

A minap békamenet és békatüntetés zajlott a parlament előtt. A szervezők azt követelték, hogy minél többet és minél többször bekaphassák. A legyet. De mindez csak a békák brekegése.

Az 1500-as évek elején, Európájában járunk, s megkeressük a mai orvostudomány atyját a svájci születésű Theophrastus Paracelsus-t.  Ha a kortársait keresnénk, akkor ezen hírességek nevei bukkannának fel, mint Luther Márton, Kopernikusz, vagy az a nyughatatlan Kolumbusz. A középkornak ekkor már lassan vége, az újkor meg még éppen csak hogy ébredezik. Ez volt az a kor, amikor mindennel szakítani akartak, mert mindenben az új felé törekedtek. Főhősünk -Paracelsus- egy orvos fiacskája volt. Mint már mondottam: Svájcban született, de tanulmányai folytán bejárta európát. Főbb iskoláit Németországban és Franciaországban járta ki, orvosi diplomáját az itáliai Ferrarában kapta kézbe. Sajtkukac volt a popójában, mert nem tudott megülni rajta. Elindult vándorútra, és szokása volt, hogy mindenkit kikérdezett az életről, a mesterségekről, a népi gyógyászatról. Barátja volt az alkimista, a kereskedő, a fürdős, a borbély, a javasasszony. Tíz éven keresztül gyűjtötte a tapasztalatokat, látott ezt-az

Kissé borzadva figyelem ezt az újra és újra feltörő őrületet, ami övezi e -bájosságot csak nyomaiban mutató- figurát. A susogós mackók is éles medvenyelvükre tűzték, ám nekik sem sikerült -tán akarattal- erre az őrületre magyarázatot találni. Mindig jön valami új, vagy újra felfedezett bolond divat, ami tulajdonképpen emblematikusan fejezi ki a gagyi fogalmát. Anélkül, hogy megbántanám a japánokat, azért megemlítem: már ott is létezik az az angolszász alapokon nyugvó elamerikásodás, ami ötvözve a japán idiotizmussal - totális mélyrepülésbe visz. Ennek egyik példája, mintegy megtestesült figurája Kitty, a fehér -s a rajzfilmet kivéve- mindig szájtalan macska. Alkotója, „szülő anyukája” A. Yamaguchi japán grafikus 1974-ben hozta létre, s 1976-tól vált önállóan jegyzetté. Először egy ócska, műanyag gyerekpénztárcán jelent meg, mérsékeltebb sikerrel.  Az UNICEF is felhasználta a figurát, de népszerű a 90-es években vált, amikor az agyzsugorított tinikék egyik idolja, Paris Hilton is je

Előzmény: 3 hónapja vártam már, hogy a GTS Hungary Kft. bekösse a netet, mindhiába. Minap, telefonbeszélgetés. Egy női hang a vonal másik végén lözli, hogy a GTS Hungarytól telefonál. Mondatváltások. Majd a női hang: -...ott akadt el, hogy a megadott mobiltelefon szám nem működik! -Ez érdekes, mert épp erről beszélek. - Válaszolom. Zavart csend a vonal másik végén, majd inkább én töröm meg a csendet: -Nézze, hölgyem! Már nem akarok önöktől semmit. Mindent meg akarok szüntetni, ami a GTS Hungary Kft-vel kapcsolatos. Több mint három hónapot vártam, elég volt. Viszont hallásra! Ha még tovább forszírozta volna, lehet, elküldöm melegebb égtáj felé. Sok levél, e-mail és telefonhívás után, az elmaradt szolgáltatás után sem jut eszükbe, hogy mit is kellene tenniük. A baj az, hogy el sem gondolkodnak ezen. Sajnos a tendencia általános. A szolgáltatók többsége -mivel monopol helyzetben van- számtalanszor megsérti az ügyfelek általános jogait, hiszen pontosan tudja: valós jogorvoslat nincs