Clown Pepító

A mókamájszterek sorozat újabb darabja, ez a Japánországból származó bohócpáros bemutatása.   Érdekes példáját látni, hogy miként ötvöződik a nyugati stílus az ázsiaival, s alkot egységes arculatot. Nyilván ebben az is közrejátszik, hogy a mai Japánország gyermekei már inkább kötődnek a nyugati civilizációhoz. Ami egyrészt jó, másrészt meg nem.   Ha szakmailag is egy kicsit elemezzük, akkor pontosan látható, hogy itt szinte alig van jelen az imporvizáció. A jelenetek karakteresek, kidolgozottak, könnyedek és a megfelelő technikai tudásról árulkodnak. Afféle Japánország-módra.   Persze a valóságban sincsenek jóban a zsebkendőkkel…

Afféle mókamájszter minisorozat egyik darabja Housch ma Housch bemutatása. A Berlinben élő Ukrán származású bohóc kedvenceim között szerepel.   Alapvetően itt is látható, miként építi fel a produkciót. A vázat adja Ő,  a többit pedig kiegészíti a közönség. A hézagokat pedig improvizációval tölti ki. Itt a youtube-os verzió is : http://youtu.be/-0T6IKoshGE A másik produkcióban is nagy szerepet kap az effektezés, a közönséggel történő állandó kontaktus.   2009–ben a Monte Carlo-i cirkuszfesztivál fődíjasa lett.

Most már biztosan tudom, hogy Vele kezdődött. A 70-es évek elején láttam a tévében. Ültem a szőnyegen és önfeledten kacagtam. Aztán eltelt kb 20 év, s újra láttam azt a felvételt. Ismét kacagtam. Akkor végre megtudtam, hogy ki is Ő. Charlie Rivel. Számomra Ő a Bohócok numero egyese. Biztos vagyok benne, hogy köze volt ahhoz, hogy erre a pályára sodródtam. A Grock-hoz kötődő barátsága zavar egy kicsit, de mindenkinek lehetnek emberi gyengeségei. Aztán itt a mi hírességünk is, a feledhetetlen Eötvös Gábor. Hihetetlen, hogy még életében személyesen is találkozhattam vele. Megfigyelhető, hogy alapjában véve két egyszerű számról van szó. S éppen ebben van a nagyszerűségük.

Elutaztam Szentpétervárra! Persze csak képletesen. Ugyanis ott található a Licedei Színház. Ha szeretném pontosan megfogalmazni, hogy mi is ez, akkor nem tudnám. Pantomim, táncszínház, cirkusz, zenés mozgásszínház, performance, iróniával átitatott komédium. Vendégeskedtek már kicsiny országunkban is, de akkor -sajnos- nem volt lehetőségem megnézni őket. Különös figurák, furcsa színpadi viselkedéssel. Alapvetően kis szkeccsek sorozatából álló műsorokat hoznak létre, melyet mindig valamilyen téma köré építenek. Slava Polunyinnal való együttműködésük mindkét fél munkájára hatott. Aki már nagyon izgatott egy kis Licedei-nézésre, annak -jól van- legyen: </p>

A nagyvárosi fények című filmjéből való ez a jelenet. Az egész film, teljes történet is tökéletes alkotás. De itt most a bokszmérkőzést emelném ki. Érdemes megfigyelni, hogy milyen tökéletesen kidolgozott a jelenet. Minden momentuma -bár rögtönzésnek tűnik- szigorúan felépített. Mikor, mi történik; milyen ritmusban. Előre lepróbált, s ennek ellenére mégis frissnek, néhol esetlegesnek tűnik. Akárhányszor megnézem, mindig sikerül megnevettetnie. </p>

Nem kívánom Slava Polunyin életrajzát felvázolni. Akit érdekel, nézzen utána. Talán csak annyit tennék hozzá: Ő lehet példája a Bohóc igazi megfogalmazásának. Nem akar több lenni, mint ami. Tiszta és egyszerű. Íme: </p>

Rendszeresen járunk Szlovákiába, ahol honfitársaink élnek. Semmi bajom a tótokkal. Valószínűleg nekik sem velem. Néha átjönnek hozzánk tőlünk. Mi meg néha átugrunk magunkhoz. Jó, Trianon után kár erről egy szót is vesztegetni, de azért..., zavar egy kicsit. Szóval gyakorta megyünk fellépni a határon túlra. Vámosszabadinál elhagyottan állnak az őrbódék. Hajdan órákig várakoztattak ott, hajnalok hajnalán, akár tél volt, akár nyár. Fejetlen állapotok voltak az "atakanet" ügyintézésében. S érdekes módon nem a szlovákok szopattak minket a legtöbbször, hanem a kedves, aranyos, tündibündi magyar honfitársaink. Sebaj! A sors megszopatta őket, mert bezavarták a társaságot a rendőrség állományába, azok meg utálják őket. Szóval, ma már csak átsuhanunk a bódék között, s a gyomrunk enyhén megremeg. Ha valami jó ebben a "zunió"-ban, akkor ez az egy biztosan. A szomszédban egyébként nagyobb rend van, mint idehaza. Nincsenek csillogó izraeli plázák, megacentrumok és ehhez hasonlók.

Előre is leszögezem: nem vagyok sem fasiszta, sem szélsőséges nacionalista. Ezt a sokak számára kellemetlen címet csak a különös párhuzam kedvéért tettem ide. Harcom van nekem is, s éppolyan értelmetlen, s mások számára zagyva, mint a fent nevezett mű. Továbbá sem jobbikos, sem balikos, sem fideszes párt tagja nem vagyok, csak egy hazájáért aggódó magyar. (Bár a politikusok is átéreznék az aggódásomat!) Az én harcom kicsi. Meddő. Harcot indítok a vacak, az értéktelen ál-művészet, az ízlés és értékromboló, a gyermeklelket megrontó, megzavaró alkotások, alkotók és az azokat támogatók ellen. Az állam vagyis a mi közös pénzünket herdálók ellen, akik beteg lélekkel rombolnak, kárt okoznak és gátat szabnak a fiatalok egészséges lelki fejlődésének. Vegyük például a Győrben legitimizált gyermeklélekgyilkos bábszínházat. Döbbenetes károkat okoznak az óvodások szellemi és lelki fejlődésében azzal, hogy téves képet mutatnak a világról. Egy ekkorka gyermek lelkében meg kell születnie a rossz iránt