Átmentünk haza

Rendszeresen járunk Szlovákiába, ahol honfitársaink élnek.

Semmi bajom a tótokkal. Valószínűleg nekik sem velem. Néha átjönnek hozzánk tőlünk. Mi meg néha átugrunk magunkhoz.

Jó, Trianon után kár erről egy szót is vesztegetni, de azért..., zavar egy kicsit. Szóval gyakorta megyünk fellépni a határon túlra. Vámosszabadinál elhagyottan állnak az őrbódék. Hajdan órákig várakoztattak ott, hajnalok hajnalán, akár tél volt, akár nyár. Fejetlen állapotok voltak az "atakanet" ügyintézésében. S érdekes módon nem a szlovákok szopattak minket a legtöbbször, hanem a kedves, aranyos, tündibündi magyar honfitársaink. Sebaj! A sors megszopatta őket, mert bezavarták a társaságot a rendőrség állományába, azok meg utálják őket.

Szóval, ma már csak átsuhanunk a bódék között, s a gyomrunk enyhén megremeg. Ha valami jó ebben a "zunió"-ban, akkor ez az egy biztosan.

A szomszédban egyébként nagyobb rend van, mint idehaza. Nincsenek csillogó izraeli plázák, megacentrumok és ehhez hasonlók. Viszont az emberek a munkaidőben a munkahelyükön vannak és dolgoznak. A gyerekek ott is gyerekek, de mintha szelídebbek lennének.

A "Kiskakas" gyémánt félkrajcárja című mesét vittük. Hihetetlenül élvezték. Aztán a harmadik helyen ismét tanúbizonyságot adtak arra, hogy nekünk inkább helyünk van a piacon. A vezető óvónő elmesélte, hogy a múlt héten ellátogattak a bábszínházba és hatalmasat csalódtak. Hát...erről ennyit.

Csakhát a hatalom az ő oldalukon áll, ha a tehetség dolgában híján is vannak.

Joggal merülhet fel a kérdés: Mi a fenét baszogatja ez állandóan a bábszínházat? Azért, mert úgy tesznek, mintha jobbak lennének, mint mi, pedig nem. Azért, mert úgy tesznek, mintha ők lennének itt a gyerekműfaj alfái és omegái, pedig nagyon nem. Azért, mert mindaz, amit most kapnak, az mind nekünk, az alapítóknak járna, akikről mélyen hallgatnak, s akiktől lenyúlják az ötleteket. Azért, mert olyan hatalom áll mögöttük, aki be akarja és be is fogja bizonyítani, hogy a szart lehet addig passzírozni, amíg végül majonéz lesz belőle. Csak a közönséget hagyják ki az egészből, épp azokat, akiknek szólna. Furcsa, hogy ez csak minket, a Csörgősipka Színházat érdekel.

A rendszeres szlovák előadások mindig új erőt adnak a folytatáshoz. S ha le is nyúlják az ötleteinket, a világháló és az emberi emlékezet akkor is megőrzi, hogy mi csináltuk először, s ez erősebbé tesz minket. A nap végén jó volt látni a Magyar Köztársaság feliratú táblát.

Megjegyzés: Szerettem volna ide bebiggyeszteni egy ilyen táblát. De persze a google sem talált. Szép, mondhatom. Annyi szemét van a neten, de egy ilyen táblát senki sem fényképezett le. Jellemző.