Eu-s dalfesztivál

Bár lassan egy esztendeje nem tartozom az aktív tv-nézők közé
(konkrétan egyáltalán nem nézek tv-t, még csak a konnektorba sincs bedugva az áramszedő vellája) ám az Eurovíziós Dalfesztivál kedvéért odaültem a feleségemmel a képernyő elé.
Mi tagadás, uncsi volt, s érezhetően előre borítékolt a rángatózó svéd (?) nőci győzelme, aki számomra egy keményen belőtt állapotú, kissé fogyi benyomását keltette.
Csupán három nóta rezzentett fel mélázásomból, ezeket kívánom itt bemutatni:

Az első a mi szívünk csücske, a hazai csapat, akikkel az volt a baj, hogy a felhozatalhoz képest túlontúl igényes nótával indultak. S mivel "ejrópában" is dívik a gagyiszar istenítése, így nem is kapott megfelelő elismerést.

 Másodikra a sógoroknak sikerült egy kicsit felébreszteniük, a popórázós dalukkal. Ez is kilógott az uncsibuncsi sorból:

A harmadik, ám semmiképpen sem utolsó produkció, melyet valamiért érdekesnek találtam a Moldáv versenyző előadásában hangzott el. Persze tudom én, hogy ez afféle kissé tinglitangli muzsika, de én szeretem azt, ha a népzenei elemeket belelopják a modern hangzásba, s szerintem itt is ez történt. Főleg, akkor hallható ez, ha nem a versenyen félre-hangosított verziót hallgatjuk meg.

Ami nekem igazán zavart, az az egykor közös lobogó alatt küzdő, ám mára szétesett államok egymásraszavazgatása volt. Talán kellett volna egy olyan szabálymódosítást hozni, hogy akik 30 éve még ugyanazon államot képviselték most még ne szavazhassanak egymásra. Mert nekem ez a műsor most erről szólt. A volt szovjetek egymás popóját, a volt balkániak szintén egymás hátsóját nyelvelték.

Csak halkan jegyzem meg: Azért nem kellene feledni a tényt, hogy a délvidéki harcokban nem volt olyan nagy a haverkodás a szerbek, horvátok és albánok között. Vagy tévednék?

De sebaj, a politika itt is megmutatja sárga fogsorát...