MarkitCart

Van új a nap alatt.

Mark Fraser tervező nevét suttogják mostanában Új-Zélandon és Ausztráliában. Ugyanis megalkotta, vagyis inkább újragondolta a bevásárlókocsi fogalmát.

Jómagam alapból utálok bevásárolni, a gyakorta hitvány, fém kocsikat pedig kifejezetten rühellem. Legtöbbször ragadnak a kosztól, a gyerekek (kik nem sokkal előtte kutyaszarban tapicskoltak) bent állnak, ahová én a kenyeret teszem. A kerekek legtöbb esetben beragadnak és az egész használhatatlanul irányíthatatlanná válik. Plusz, amikor elözönlik a boltokat a bumburnyákok, akik a tévétől és a hivatalosan irányított médiáktól borsóra zsugorodott agyukkal képtelenek felfogni azt az egyszerű tényt, hogy a sor attól nem megy gyorsabban, ha a kocsijukat nekivágják az Achilles-inamhoz.

Szóval eljő a forradalom, mert majd háromszáz év múlva hozzánk is eljut a MarkitCart névre keresztelt csoda. Nagyobb, de könnyebb, két kicsinek is jut benne hely, s újrahasznosított műanyagból készül, így nem okoz bajt, ha nekikoccan az autónak. Ezzel együtt pedig lehetővé teszi az RFID-es vásárlást is, ami röviden annyit jelent a gyakorlatban, hogy a kassza egyetlen pillanat alatt az összes termék árát leolvassa, vagyis nem kell szalagra helyezni semmit.

Ez is eljő, s majd háromszázötven év múlva biztosan felkacagok a pokolból, hogy: na ugye, megmondtam én, hogy egyszer ez is eljő!