A Kopogtatók

Hajdanán, az ipari forradalom hajnalán
a zsúfolt angol és ír munkás-városokban nem mindenkinek adatott meg, hogy ébresztőórája legyen. Ezért aztán néhány fillérért kopogtató embert béreltek fel, aki az ajtóra kiakasztott palatáblán jegyzett időpontban felzörgette az illetőt. E szakma képviselői (knocker-up) egészen a huszas évekig tevékenykedtek. Többségük nyugdíjas munkás, de volt közöttük hivatásos rendőr is, aki efféle munkával szerzett aprópénzzel egészítette ki havi járandóságát.
A kopogtatók többnyire hosszú botokkal jártak, melyek végére gumi golyót erősítettek, s így a felső emeletek ablakain is könnyű szerrel bekopoghattak. Mások rövid, de erős és gumírozott botot használtak, amivel addig verték az ajtót, amíg a házigazda szeméből végleg kiűzték az álmot. Akadt különleges módszer is: egy hosszú fúvócsővel borsókat "lőttek" az ablakra, s eképpen keltettek megfelelően idegesítő zajt.
E furcsa "szakma" képviselői a művészeket is megihlették. Charles Dickens különös, bohókás novellát írt róluk, de szerepeltek színdarabokban, musical-ben  és filmen egyaránt.
A mai kopogtatók hamarosan ismét éledeznek, s igyekeznek meggyőzni minket arról, hogy milyen jó lesz nekünk, ha rájuk szavazunk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon