Rezsirizsa
Csökken a rezsi? Vagy a rizsa?
A kormánypártban kitartanak azon gondolat mellett, hogy e Don Quijote-i küzdelem végül elhozza a magyar Kánaánt.
A másik oldalról pedig visszadobálják a szart, amit korábban ellenzéki, ma kormánypárt hajigált át, s számoszlopokat hegyezve küzdenek a saját lobbijuk mellett.
Kinek van igaza, avagy az igazság -mint olyan- létezik-e egyáltalán?
Ebben a nagy kondér körüli ugrabugrában, lassan mindenkinek kezébe kerül(t) a merítőkanál, s jó magyar apró-szenthez méltón inkább magának meríti ki a sűrűjét. Arról az aprócska momentumról senki nem beszél, hogy a kondért -ahogy eddig mindig- mi töltjük meg.
Röpködnek a milliók, a milliárdok, -ahogy korábban is- az einstandolt magánnyugdíjakból is már csak morzsák maradtak. Az egészségügy, az oktatás rogyadozik, a kultúra is szerte néz s nem látja, hogy olyan, mint Tót Lajosék kerti budijának ülepítője.
Hivatkoznak az előzőekre, ahogy ők is hivatkoztak az előzőekre, s így tovább. Közben a Biztos Megélhetés Házában továbbra is szirmot bont a mutyivirág, melynek korrupció a legfinomabb trágyája. A komoly szakemberek, a fiatalok menekülnek. Ki így, ki úgy de mindig megmagyarázza, hogy ez miért, vagy épp miért nem. Mert magyarázat itt mindig mindenre van. Ám elég csak a KSH és az Eus bértáblára nézni, s összehasonlítani a számokat. Kibúvók, kiskapuk, paragrafusok útvesztőjében csak az boldogul, kinek sikerül kezébe kaparintania Ariadné fonalát, de e kincs birtoklásának lehetősége csak a felső kasztnak jár, öröklés vagy beházasodás jogán. No meg persze azért, mert birka módra tűrjük. Fel is áldoznak minket a mutyi Minótaurosznak!
Csökken a rezsi? Vagy a rizsa?
A külföldnek eladott szolgáltatók -s az eladásról annak idején a jelenlegi csapat is igennel szavazott- Rambót megszégyenítő ravaszsággal folytatnak gerillaháborút a kormány és a fogyasztók ellen. Úgy csökkentenek árat, hogy növelik az átalányt. Úgy fondorlatoskodnak, hogy lespórolják a minőséget. A kormány áfát emel másutt, így újra a pénzénél van. Csak az a szerencsétlen fogyasztó nem látja a lényeget: már megint átb*ták, méghozzá szépen körbedíszítve ideológiával. Érzi, hogy valami nincs rendben, de hiába az üvegzseb, az bizony már oly mocskos, hogy nem láthat be a hatalom könyvelésébe. Meg aztán itthon a „leszarom, jól megvagyok a langyos vízben” és a „dögöljön meg a szomszéd disznaja is” - alapmentalitás a legáltalánosabb.
Csökken a rezsi? Vagy a rizsa?
Hiába a devizahitelesek tiltakozása, hiába a nemzetközi botrányok sora, melyeket csak a kormányzati médiát figyelő sohasem tud meg - tovább folytatódik a kormánytámogatott banki rablás. A csontvázukig megkent és korrupcióban tocsogó, a külföld szemszögéből hitelüket vesztett politikai bábfigurák pedig igyekeznek túlélni, megpróbálnak a ködösítésbe, a hatalom eszközeibe kapaszkodva a sűrű trágyalé felszínén maradni. Amíg csak lehet, s kisajtolni belőlünk mindent. Az alsóbb néposztály már kimerült. Tartalékai elfogytak, a növekvő munkanélküliség hullámai lassan végérvényesen elsodorják. Bűnözővé és/vagy áldozattá válik. Lehet ilyenkor a szokásos hivatalos kormánymédia demagóg szövegeit előmantrázni, hogy: „Aki dolgozni akar, az talál munkát!” Ebben a faék egyszerűségű aggyal születettek hisznek, mert egy olyan gondolati síkon élnek, ahol a papucsállatka már címzetes professzornak számít.
A középosztály még csak fanyalog, nem sejti, hogy ő lesz a következő áldozat, hiszen van még munkája, lakása, kocsija, némi megtakarítás is csücsül a bankszámláján -melyet bármikor inkasszózhatnak- külföldre jár nyaralni és a gyerek is egyetemen melegszik a tücsökdiplomáért. Érzi már a szarszagot, de szétspriccel némi narancspermetet, vagy szegfüvet ültet, s ezzel számára letudva a dolog. Aztán egyszer csak nem érti, miért nincs már vállalkozása, állása, keresete és a körzeti orvosnál miért villog vörösen a neve, miért kell eladni értéket s feladni összegyűjtött álmokat. Mert hagyta, támogatta azt a mindenkori hatalmat, mely valójában nem őt, hanem egy sötét pénzügyi manipulációkkal játszadozó háttérérdeket szolgált.
Csökken a rezsi? Vagy a rizsa?
Kormányoldalról kötik az ebet a karóhoz, hogy márpedig de! Hiszen éppúgy, mint az államadósság. Mindez igaz, ha finoman elfordítjuk orcánkat az Államadósság Kezelő Központ számadataitól, ahol világosan olvasható, hogy 850 milliárddal nőtt az államadósság összege. De ez ugyan kit is zavar?! A gazdaság dübörög, a stadionok épülnek, Paks is bővül, így gáz is lesz, mégpedig jó nagy. S ha helycserés támadás lesz is, ha lesz, akkor is tovább folytatódik a bohóckodás. Színes ruha, piros orr és smink se kell hozzá. Mi pedig felállva, és skandálva tapsikolunk, mint lágy melegben a nárciszok.
A kormánypártban kitartanak azon gondolat mellett, hogy e Don Quijote-i küzdelem végül elhozza a magyar Kánaánt.
A másik oldalról pedig visszadobálják a szart, amit korábban ellenzéki, ma kormánypárt hajigált át, s számoszlopokat hegyezve küzdenek a saját lobbijuk mellett.
Kinek van igaza, avagy az igazság -mint olyan- létezik-e egyáltalán?
Ebben a nagy kondér körüli ugrabugrában, lassan mindenkinek kezébe kerül(t) a merítőkanál, s jó magyar apró-szenthez méltón inkább magának meríti ki a sűrűjét. Arról az aprócska momentumról senki nem beszél, hogy a kondért -ahogy eddig mindig- mi töltjük meg.
Röpködnek a milliók, a milliárdok, -ahogy korábban is- az einstandolt magánnyugdíjakból is már csak morzsák maradtak. Az egészségügy, az oktatás rogyadozik, a kultúra is szerte néz s nem látja, hogy olyan, mint Tót Lajosék kerti budijának ülepítője.
Hivatkoznak az előzőekre, ahogy ők is hivatkoztak az előzőekre, s így tovább. Közben a Biztos Megélhetés Házában továbbra is szirmot bont a mutyivirág, melynek korrupció a legfinomabb trágyája. A komoly szakemberek, a fiatalok menekülnek. Ki így, ki úgy de mindig megmagyarázza, hogy ez miért, vagy épp miért nem. Mert magyarázat itt mindig mindenre van. Ám elég csak a KSH és az Eus bértáblára nézni, s összehasonlítani a számokat. Kibúvók, kiskapuk, paragrafusok útvesztőjében csak az boldogul, kinek sikerül kezébe kaparintania Ariadné fonalát, de e kincs birtoklásának lehetősége csak a felső kasztnak jár, öröklés vagy beházasodás jogán. No meg persze azért, mert birka módra tűrjük. Fel is áldoznak minket a mutyi Minótaurosznak!
Csökken a rezsi? Vagy a rizsa?
A külföldnek eladott szolgáltatók -s az eladásról annak idején a jelenlegi csapat is igennel szavazott- Rambót megszégyenítő ravaszsággal folytatnak gerillaháborút a kormány és a fogyasztók ellen. Úgy csökkentenek árat, hogy növelik az átalányt. Úgy fondorlatoskodnak, hogy lespórolják a minőséget. A kormány áfát emel másutt, így újra a pénzénél van. Csak az a szerencsétlen fogyasztó nem látja a lényeget: már megint átb*ták, méghozzá szépen körbedíszítve ideológiával. Érzi, hogy valami nincs rendben, de hiába az üvegzseb, az bizony már oly mocskos, hogy nem láthat be a hatalom könyvelésébe. Meg aztán itthon a „leszarom, jól megvagyok a langyos vízben” és a „dögöljön meg a szomszéd disznaja is” - alapmentalitás a legáltalánosabb.
Csökken a rezsi? Vagy a rizsa?
Hiába a devizahitelesek tiltakozása, hiába a nemzetközi botrányok sora, melyeket csak a kormányzati médiát figyelő sohasem tud meg - tovább folytatódik a kormánytámogatott banki rablás. A csontvázukig megkent és korrupcióban tocsogó, a külföld szemszögéből hitelüket vesztett politikai bábfigurák pedig igyekeznek túlélni, megpróbálnak a ködösítésbe, a hatalom eszközeibe kapaszkodva a sűrű trágyalé felszínén maradni. Amíg csak lehet, s kisajtolni belőlünk mindent. Az alsóbb néposztály már kimerült. Tartalékai elfogytak, a növekvő munkanélküliség hullámai lassan végérvényesen elsodorják. Bűnözővé és/vagy áldozattá válik. Lehet ilyenkor a szokásos hivatalos kormánymédia demagóg szövegeit előmantrázni, hogy: „Aki dolgozni akar, az talál munkát!” Ebben a faék egyszerűségű aggyal születettek hisznek, mert egy olyan gondolati síkon élnek, ahol a papucsállatka már címzetes professzornak számít.
A középosztály még csak fanyalog, nem sejti, hogy ő lesz a következő áldozat, hiszen van még munkája, lakása, kocsija, némi megtakarítás is csücsül a bankszámláján -melyet bármikor inkasszózhatnak- külföldre jár nyaralni és a gyerek is egyetemen melegszik a tücsökdiplomáért. Érzi már a szarszagot, de szétspriccel némi narancspermetet, vagy szegfüvet ültet, s ezzel számára letudva a dolog. Aztán egyszer csak nem érti, miért nincs már vállalkozása, állása, keresete és a körzeti orvosnál miért villog vörösen a neve, miért kell eladni értéket s feladni összegyűjtött álmokat. Mert hagyta, támogatta azt a mindenkori hatalmat, mely valójában nem őt, hanem egy sötét pénzügyi manipulációkkal játszadozó háttérérdeket szolgált.
Csökken a rezsi? Vagy a rizsa?
Kormányoldalról kötik az ebet a karóhoz, hogy márpedig de! Hiszen éppúgy, mint az államadósság. Mindez igaz, ha finoman elfordítjuk orcánkat az Államadósság Kezelő Központ számadataitól, ahol világosan olvasható, hogy 850 milliárddal nőtt az államadósság összege. De ez ugyan kit is zavar?! A gazdaság dübörög, a stadionok épülnek, Paks is bővül, így gáz is lesz, mégpedig jó nagy. S ha helycserés támadás lesz is, ha lesz, akkor is tovább folytatódik a bohóckodás. Színes ruha, piros orr és smink se kell hozzá. Mi pedig felállva, és skandálva tapsikolunk, mint lágy melegben a nárciszok.
Megjegyzések