Dante

Ez akár Rólunk, magyarokról is szólhatna...


"Elértük, mit ajkam előre mondott,
    ahol meglátod a keserü népet,
    a sok gonoszt s eszeveszett bolondot."
Aztán mutatva vidám, bátor képet
    belém is lelket öntött s kézre fogva
    velem a titkok bús honába lépett.
Itt sóhajok, sirás és csikorogva
    száz jaj hangzott a csillagtalan éjen,
    hogy könnyem rögtön eleredt csorogva.
Szörnyű szavak, száz nyelven, bőgve mélyen,
    rekedt jaj, átok, durva szólamokból
    kézcsattogás s vad káromlás, kevélyen,
oly forgót vert e tág örvénytorokból
    az örök időktől fekete légben,
    minőt a forgószél ver a homokból.
"Mester, mit hallok?" Kérdém, hogy beléptem
    s a borzalomtól hajam égre lázadt.
    "Milyen nép szenved itten a sötétben?"
És ő felelte: "E szomoru házat
    azok nyerik, kik közönyösen éltek
    s kiket nem ért dicséret, sem gyalázat;
s az angyalok, kik fellázadni féltek
    s hivek sem voltak; csak magukra voltak,
    lelkükben nincsen sem erény, se vétek.
Az ég elűzte s itten kóborolnak,
    mert őket a pokol is szégyenelte:
    nem kellettek sem égnek, sem pokolnak."

/Babits Mihály fordítása/