Hamu és gyémánt

Az ugye megvan, hogy a XXI. században sem nagyon tiszteljük az életet.
Az emberit meg pláne nem. Szinte már megszokottá vált, ahogyan átgázolunk egymáson a szó átvitt és valós értelmében.
De hogy már az embert haló porában sem hagyjuk békén...
A szolgáltatás nem új, csak épp most jutott el a tömegtermelési állapotára. Szóval tegyük fel, hogy kedves szerettünk átlép az árnyékvilágba. Aztán hamvait elvisszük egy svájci vagy amerikai céghez, akik annyira összepréselik, hogy kék színű gyémánt lesz belőle. A kéksége a hamu bór tartalmától függ. Egy ilyen szolgáltatás átlagban 5000 euróba kerül. Jó, mi?
De mi itt a baj?
Nem is tudom...Valahogy visszásnak érzem, hogy az egykor szeretett személy porhüvelyét hideg ipari gyémántban lássam megőrizni. Kicsit úgy érzem, ez megint csak valami fölösleges mammon-tánc, ami mellett elfelejtődik az egykor élt ember, aki gyűlölt és szeretett, sírt vagy nevetett. Azt gondolom, aki gyémántosítja hozzátartozóját, az valójában a lelkét nem is szerette igazán.

Na persze mindegy. Ebbe a nagy jelenlegi civilizációs pusztulásba ez is belefér. Én azért a magam részéről -bár egy ékszer egy gyöngyszem vagyok- nem szeretnék gyémánt lenni.