Jakab, a szent?
A katolikus s időnként kaotikus egyház ma ünnepli szent Jakab ünnepét. De ki is volt ez a férfiú, ki érdemessé vált arra, hogy szentté avassák. Hát íme: Marchiai Jakab.
Az 1390-es évek elején, az itáliai Monteprandone városkában született paraszti származású fiatalember hamar árvaságra jutott, így egyik rokona vette gondozásába, aki a papi „hivatást” gyakorolta. A jó eszű fiúcskát kiváló iskolákban taníttatta, ahol világi és egyházi jogot is tanult. Bíróként kezdett dolgozni, de aztán elhagyva a világi hívságokat - ferencesrendi szerzetesnek állt. Gyakorta prédikált és szerzetesként erőteljesebb fellépést sürgetett IV. Jenő pápánál az eretnek husziták ellen.
Hogy miért is voltak eretnekek ezek a cseh születésű Husz János reformjait követő, egyházmegújítók?
Na ezek a csúnya, gonosz husziták azt akarták, hogy a miséket minden országban a nemzeti nyelven tartsák, meg a zsírosra dagadt papoktól vegyék el a vagyonukat és kötelezzék őket örök szegénységre, s szigorúbban ellenőrizzék őket, hogy ne élhessenek vissza hatalmukkal. Ej-ej, ezek a kis huncut husziták! Hát szabad ezt?! Hová lenne akkor most a Vatikán, meg egyáltalán...
1436-tól a mi Zsigmond királyunk és a pápa megbízásával Magyarországra érkezett, hogy rendet teremtsen. Főinkvizítorként kegyetlenül üldözött mindenkit, akiről úgy vélte, a huszitákhoz húz. Nem kímélte az ifjúságot sem, s bár az egyház igyekszik cáfolni, de kegyetlenül megtorolta az eltévelyedést, százával kínoztatta meg a felvilágosult és reformot követelő ifjakat, s a kínzások gyakorta okozták e bátor reformerek halálát.
Minden valószínűség szerint „szent ügyködése” hozzájárult az erdélyi parasztfelkeléshez 1437-ben. Mivel már túl sok vér tapadt a kezéhez, a pápa kiátkozta, de aztán -valószínűleg zsarolás hatására- bocsánatot nyert.
Hogy miért is voltak eretnekek ezek a cseh születésű Husz János reformjait követő, egyházmegújítók?
Na ezek a csúnya, gonosz husziták azt akarták, hogy a miséket minden országban a nemzeti nyelven tartsák, meg a zsírosra dagadt papoktól vegyék el a vagyonukat és kötelezzék őket örök szegénységre, s szigorúbban ellenőrizzék őket, hogy ne élhessenek vissza hatalmukkal. Ej-ej, ezek a kis huncut husziták! Hát szabad ezt?! Hová lenne akkor most a Vatikán, meg egyáltalán...
1436-tól a mi Zsigmond királyunk és a pápa megbízásával Magyarországra érkezett, hogy rendet teremtsen. Főinkvizítorként kegyetlenül üldözött mindenkit, akiről úgy vélte, a huszitákhoz húz. Nem kímélte az ifjúságot sem, s bár az egyház igyekszik cáfolni, de kegyetlenül megtorolta az eltévelyedést, százával kínoztatta meg a felvilágosult és reformot követelő ifjakat, s a kínzások gyakorta okozták e bátor reformerek halálát.
Minden valószínűség szerint „szent ügyködése” hozzájárult az erdélyi parasztfelkeléshez 1437-ben. Mivel már túl sok vér tapadt a kezéhez, a pápa kiátkozta, de aztán -valószínűleg zsarolás hatására- bocsánatot nyert.
S mi lett jutalma ennek az Isten nevében ártatlanokat megkínzó, üldöző, az uralkodó egyházi hatalomgépezetnek bátran ellentmondókat pusztító főinkvizítornak? Na mi? 1726-ban szentté avatták. Ennyit erről és a szeretet egyházáról. Ha Jézus ezt látná...
Megjegyzések