Hivatal és hivatal

Történt a minap, hogy a lakhelyem szerinti lakossági parkolási engedélyt intéztem.
Elsőben is, azt tudni illik, hogy aki az asztal másik oldalán ül, az a Hatalom. Úgy csicskáztathat, ahogy akar, s minél „kisemberebb”, annál inkább meg fogja tenni. Az is tény, hogy a szervezett káosz fenntartása csupán azok érdeke, akik a zavarosban történő halászás mesterségét űzik.

A kádári elvek szerinti központosítás szabályai szerint megahivatalok, óriásszolgáltatók jöttek létre, ahol -mint a régi sorkatonaságnál- a szögletest gurítják, a kerekdedet pedig cipelik.
A dolog már ott bicsaklik, hogy miért nem egyértelmű: aki a lakóhelye szerint már évek óta igényel ilyen parkolási kártyát, az valószínűleg azt meg kívánja hosszabbítani. Elegendő lenne számára kiküldeni egy csekket, aztán a kész kártyát. De nem! Vegyen ki szabadnapot, vagy kérezkedjen el legalább egy órára. Fáradjon el a Hivatalba, húzzon sorszámot és -mint a hering- várjon. Levegő: semmi. A fűtés maxra állítva. Lökdösődés, morgolódás.

Több mint egy óra várakozás után végre sorra kerül az ember. Kiderül, hogy tavaly óta változtak a dolgok, újabb igazolások kellenek, melyek bizonyítják: ott lakik, ahol a felsőbb Hatóság által kiállított igazolvány mutatja, mert az alsóbb Hivatal nem hisz a felsőbb Hivatalnak. Majd begyűjtik minden személyes okmányát, s kérdezés nélkül fénymásolják, holott erre nincs törvényi felhatalmazásuk, sőt, valójában törvényt sértenek. Belső szabályzatra hivatkoznak, vagy csak: mert csak! Ha a polgár tiltakozni mer, esetleg jogszabályt is idéz: máris kikiáltják közellenségnek. (Szerencsére azért létezik még az emberi tényező, mert akadnak olyan hivatalnokok is, akik felülemelkednek az ostobaságokon és segítenek. Nekik hála, hogy még egyáltalán működik ebben az országban valami.)

Így megy ez abban az országban, melynek még államformája sincs, ahol eltörölték az alkotmányt, s helyette egy győztes párt által hevenyészve összeállított -csak nekik kedvező, de számukra nem kötelező- szabálykönyvet helyeztek.
Közel másfél órás hercehurca és kifizetett 4000 Forint után végre kezébe kapja az ügyfél azt a kártyát, ami valójában csak a Hivatalnak fontos, hiszen az egész rendszer digitalizálásával egyszerűbbé, gyorsabbá és emberbarátibbá tehetné az egészet. De akkor hol maradna a polgár csicskáztatása, állampolgári bizonytalanságának megerősítése?! Meg aztán, ha belegondolna az ember: a közterület használatáért fizet. Olyan helyért, amit az adójából hoztak létre, az adójából karbantartják és tisztítják, vagyis az övé is. Ha a magyar nép olyan lenne, mint amilyen soha sem volt, akkor a sarkára állna, és összefogna az új népnyúzó kiskirályok és élősködők ellen. Létrehozna egy holografikus társadalmat, ahol mindent a közös akarat határozna meg, ahol a képviselőknek szigorú szabályok szerint kellene elszámolniuk, s akik -ha munkájukkal nem elégedettek- bármikor visszahívhatók lennének.


De ez csak álom, mert az 1989-es évben nem ragadtuk meg a gyeplőt. Ikarosz-szárnyakat csatoltunk és azt hittük: elérhetjük a Napot, de helyette ugyanaz történt, mint azzal a fent nevezett ifjúval.