Betéptek a lányok, s lettek boszorkányok!
E bulvár stílusú címmel is lehetne indítani e történetet, mellyel irodalmi és történelmi kalandozásra invitálom az olvasót.
1692-tőt írunk és a gyarmati Amerikába repülünk vissza. A szigorú erkölcsű, puritán életstílusú telepesek, ekkor kezdik végérvényesen megvetni lábukat az amerikai indiánok lakta földön. A felnőttek dolgoznak és imádkoznak, a fiatalok pedig többre vágynak. Danvers városában járunk, melynek a 17. században Salem volt a neve. A falu körül gabonát termeltek, -rozsot, kukoricát-, mely az idő tájt az anyarozs nevű gombával volt fertőzött.
(Később, 1938-ban Albert Hofmann ebből a növényből nyerte ki azt az alkaloidát, mely az LSD alapja. Fincsi, mi?)
Az emberek tehát anyarozzsal fertőzött lisztből készült kenyeret ettek, s hogy egy bulvármédiás kanyarral éljek: Be voltak tépve rendesen, vagy inkább: nem voltak teljesen önmaguk.
A félelem, a kemény munka, a szigorú, puritán élet, és a toxikus mérgek hatására, no meg az unalom elleni kis izgalom okán - három fiatal lány néhány hisztériás rohamot színlelve kitalálta, hogy őket bizony megszállta a Sátán és boszorkányokká váltak. Ezt persze szépen beszopták a többiek, s kitört a hisztéria. A lányok aztán megvádoltak még egy csomó embert azzal, hogy ők rontották meg őket. A hisztériás zűrzavarban csak kevesen akadtak, akik józanok tudtak maradni, s felemelték szavukat az ostobaság ellen, de csakhamar ők is a vádlottak között, majd pedig a kötél végén himbálózva találták magukat. Sokan a börtönben haltak meg, 19-et felakasztottak, egyet pedig megköveztek. Ez utóbbi lehetett a legszörnyűbb. Giles Corey gazda képtelen volt beletörődni a vádba, hogy ő az ördöggel cimborál, se beismerő vallomást nem tett, sem másokat nem vádolt meg hasonlóakkal. Büntetése kővel történő agyonzúzatás volt, amit a mellkasra folyamatosan rakosgatott kövekkel hajtottak végre. A szerencsétlen ember három napon keresztül szenvedett, mire kilehelte lelkét. Feleségét szintén vád alá helyezték, tárgyalásáról hiteles szemtanúk visszaemlékezései számolnak be.
A három „boszorkány” (Betty Parris, Abigail Williams és Ann Putnam) hihetetlen színjátékkal orruknál fogva vezették a bíróságot, míg végül 1692. szeptember 22-én Martha Corey-nak, a köztiszteletben álló, hívő asszonynak is kötélhurok került a nyakára.
Aztán -szerencsére- hozzáértő bíróság vette át az ügyet, s a rend helyre állt, az ártatlanul meggyilkolt embereket rehabilitálták, családjaikat némileg kártalanították.
Az eset nem merült el végleg a történelem mocsarában, mert a 20. század Amerikájában az esztelen kommunista üldözések felszínre hozták, s Arthur Miller drámát írt belőle, mintegy párhuzamot vonva a két történelmi korszak között.
Az egyik nyári táborban leforgattunk belőle egy részletet.
Salemi boszorkányok from Károly Szabolcs on Vimeo.
1692-tőt írunk és a gyarmati Amerikába repülünk vissza. A szigorú erkölcsű, puritán életstílusú telepesek, ekkor kezdik végérvényesen megvetni lábukat az amerikai indiánok lakta földön. A felnőttek dolgoznak és imádkoznak, a fiatalok pedig többre vágynak. Danvers városában járunk, melynek a 17. században Salem volt a neve. A falu körül gabonát termeltek, -rozsot, kukoricát-, mely az idő tájt az anyarozs nevű gombával volt fertőzött.
(Később, 1938-ban Albert Hofmann ebből a növényből nyerte ki azt az alkaloidát, mely az LSD alapja. Fincsi, mi?)
Az emberek tehát anyarozzsal fertőzött lisztből készült kenyeret ettek, s hogy egy bulvármédiás kanyarral éljek: Be voltak tépve rendesen, vagy inkább: nem voltak teljesen önmaguk.
A félelem, a kemény munka, a szigorú, puritán élet, és a toxikus mérgek hatására, no meg az unalom elleni kis izgalom okán - három fiatal lány néhány hisztériás rohamot színlelve kitalálta, hogy őket bizony megszállta a Sátán és boszorkányokká váltak. Ezt persze szépen beszopták a többiek, s kitört a hisztéria. A lányok aztán megvádoltak még egy csomó embert azzal, hogy ők rontották meg őket. A hisztériás zűrzavarban csak kevesen akadtak, akik józanok tudtak maradni, s felemelték szavukat az ostobaság ellen, de csakhamar ők is a vádlottak között, majd pedig a kötél végén himbálózva találták magukat. Sokan a börtönben haltak meg, 19-et felakasztottak, egyet pedig megköveztek. Ez utóbbi lehetett a legszörnyűbb. Giles Corey gazda képtelen volt beletörődni a vádba, hogy ő az ördöggel cimborál, se beismerő vallomást nem tett, sem másokat nem vádolt meg hasonlóakkal. Büntetése kővel történő agyonzúzatás volt, amit a mellkasra folyamatosan rakosgatott kövekkel hajtottak végre. A szerencsétlen ember három napon keresztül szenvedett, mire kilehelte lelkét. Feleségét szintén vád alá helyezték, tárgyalásáról hiteles szemtanúk visszaemlékezései számolnak be.
A három „boszorkány” (Betty Parris, Abigail Williams és Ann Putnam) hihetetlen színjátékkal orruknál fogva vezették a bíróságot, míg végül 1692. szeptember 22-én Martha Corey-nak, a köztiszteletben álló, hívő asszonynak is kötélhurok került a nyakára.
Aztán -szerencsére- hozzáértő bíróság vette át az ügyet, s a rend helyre állt, az ártatlanul meggyilkolt embereket rehabilitálták, családjaikat némileg kártalanították.
Az eset nem merült el végleg a történelem mocsarában, mert a 20. század Amerikájában az esztelen kommunista üldözések felszínre hozták, s Arthur Miller drámát írt belőle, mintegy párhuzamot vonva a két történelmi korszak között.
Az egyik nyári táborban leforgattunk belőle egy részletet.
Salemi boszorkányok from Károly Szabolcs on Vimeo.
Megjegyzések