Zsolnay
Zsolnay Vilmosról sokáig csak a nevéhez kapcsolt eozin máz jutott eszembe, hiszen gyermekkoromban a szüleim „vitrinjét” is díszítette egy efféle régi cukortartó.
Aztán a múlt ősszel egy kivételesen szép napon a feleségemmel eljutottunk Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyedbe, mely kirándulás sokat segített abban, hogy Zsolnay Vilmosról szélesebb spektrumú ismereteket kaphassunk.
Élete 1828. április 19-én kezdődött, s 71 évnyi küzdelem után fejeződött be. Festőművésznek készült, s bár alkotó művész maradt, mellette mégis gyáriparossá vált. Egész aktív élete az agyagról és a kerámiáról szólt, s a negyedben látott csodák meggyőztek arról, hogy zseni volt.
Munkásságában -természetesen- mély hullámvölgyek és fényes csúcsok váltogatták egymást, s látni lehetett a kényszer szülte nehéz döntések következményeit is, amikor a gyár kerámia szennyvízcsövek, tetőcserepek és olcsó, tömegtermelésű konyhai edények előállításából tudta csak fenntartani magát.
De voltak időszakok, amikor lehetőség nyílt a kísérletezésre, az új fejlesztések kipróbálására, s így csodálatos, egyedi alkotások születhettek. Bámulatos az, amit a múzeum megmentett, amit az önzetlen támogatók, gyűjtők a kiállítás anyagához hozzáadtak. Pazar.
Szerencsére a gyár -amit csak tudott- megőrzött, s ha jóval kisebb kapacitással, de ma is üzemel. Gyakorta éreztem azt, hogy nem egy gyárban, hanem egy művész alkotta mesevilágban járok, ahol annyi a látnivaló, hogy beleszédülök.
Nevéhez három fontos fejlesztés kötődik. Elsőként a fagyálló pirogránit nevű anyag, melyet akár ipari, akár művészi alapanyagként is fel lehet használni. A másik az eozin máz, melyet Zsolnay személyes közreműködésével Petrik Lajos és Wartha Vince alkotott meg. A harmadik fejlesztés nem kifejezetten kémiai, vagy gyártástechnológiai újdonság. Zsolnay volt az első, aki termékeihez neves képzőművészeket kért fel tervezőnek. Mindezek eredménye az 1878-as párizsi világkiállítás nagydíja, mely sokat lendített a Zsolnay gyár és annak termékeinek népszerűségén.
Halála utáni időszakról nincs igazán értelme értekezni. Fia igyekezett továbbvinni apja szellemiségét, de a művészi elképzeléseket már külső tervezők álmodták meg. A második világháború után pedig minden az államé lett, s a Zsolnay családot szomorú, hozzájuk méltatlan helyzetbe hozták. Pécsi Porcelángyár néven műszaki és olcsó tömegtermelésű porcelántermékeket gyártottak, s csak 1989 után, Zsolnay Porcelánmanufaktúraként térhettek vissza a régi, elismert minőségű kínálat kielégítéséhez.
Aki teheti, utazzon el Pécsre és szánjon rá egy napot a Zsolnay gyár megtekintésére. Érdemes.
Aztán a múlt ősszel egy kivételesen szép napon a feleségemmel eljutottunk Pécsen a Zsolnay Kulturális Negyedbe, mely kirándulás sokat segített abban, hogy Zsolnay Vilmosról szélesebb spektrumú ismereteket kaphassunk.
Élete 1828. április 19-én kezdődött, s 71 évnyi küzdelem után fejeződött be. Festőművésznek készült, s bár alkotó művész maradt, mellette mégis gyáriparossá vált. Egész aktív élete az agyagról és a kerámiáról szólt, s a negyedben látott csodák meggyőztek arról, hogy zseni volt.
Munkásságában -természetesen- mély hullámvölgyek és fényes csúcsok váltogatták egymást, s látni lehetett a kényszer szülte nehéz döntések következményeit is, amikor a gyár kerámia szennyvízcsövek, tetőcserepek és olcsó, tömegtermelésű konyhai edények előállításából tudta csak fenntartani magát.
De voltak időszakok, amikor lehetőség nyílt a kísérletezésre, az új fejlesztések kipróbálására, s így csodálatos, egyedi alkotások születhettek. Bámulatos az, amit a múzeum megmentett, amit az önzetlen támogatók, gyűjtők a kiállítás anyagához hozzáadtak. Pazar.
Szerencsére a gyár -amit csak tudott- megőrzött, s ha jóval kisebb kapacitással, de ma is üzemel. Gyakorta éreztem azt, hogy nem egy gyárban, hanem egy művész alkotta mesevilágban járok, ahol annyi a látnivaló, hogy beleszédülök.
Nevéhez három fontos fejlesztés kötődik. Elsőként a fagyálló pirogránit nevű anyag, melyet akár ipari, akár művészi alapanyagként is fel lehet használni. A másik az eozin máz, melyet Zsolnay személyes közreműködésével Petrik Lajos és Wartha Vince alkotott meg. A harmadik fejlesztés nem kifejezetten kémiai, vagy gyártástechnológiai újdonság. Zsolnay volt az első, aki termékeihez neves képzőművészeket kért fel tervezőnek. Mindezek eredménye az 1878-as párizsi világkiállítás nagydíja, mely sokat lendített a Zsolnay gyár és annak termékeinek népszerűségén.
Halála utáni időszakról nincs igazán értelme értekezni. Fia igyekezett továbbvinni apja szellemiségét, de a művészi elképzeléseket már külső tervezők álmodták meg. A második világháború után pedig minden az államé lett, s a Zsolnay családot szomorú, hozzájuk méltatlan helyzetbe hozták. Pécsi Porcelángyár néven műszaki és olcsó tömegtermelésű porcelántermékeket gyártottak, s csak 1989 után, Zsolnay Porcelánmanufaktúraként térhettek vissza a régi, elismert minőségű kínálat kielégítéséhez.
Aki teheti, utazzon el Pécsre és szánjon rá egy napot a Zsolnay gyár megtekintésére. Érdemes.
Megjegyzések