Stockholm-szindróma
2006-ban ezen a napon (aug.23.) szökött meg Natascha Kampusch -elrablója- Wolfgang Priklopil házából.
Ezzel kapcsolatban két gondolat tört elő a ködből. Tavaly előtt Szőke Laura és Unger János főszereplésével bemutattuk A lepkegyűjtő című drámát. A regény szövegkönyvvé adaptálása közben eszembe jutott, hogy a mű születésekor még nem volt ismert a Stockholm-szindróma nevű pszichológiai állapot leírása, s milyen jó lenne, ezzel a gondolattal kiegészíteni a 21. századi előadást. Végül az ötletet elvetettem, mert nélküle vált kerek egésszé.
De mi is ez a Stockholm-szindróma?
Eredetileg egy 1973 nyarán, szintén épp augusztus 23-án, Stockholmban végrehajtott bankrabláshoz kötik születését. Két fegyveres -Jan-Erik Olsson és börtönből kiszabadított társa Clark Olofsson- hat napon át túszként tartották fogva az alkalmazottakat. Ugyan a pénz megszerzése meghiúsul, de érdekes kapcsolat alakul ki a túszok és a túszejtők között. Megkedvelik egymást. Állítólag egyikük feleségül is ment Jan-Erikhez, de erre nincs hiteltérdemlő bizonyíték.
Néhány évvel később Franck Ochberg amerikai pszichiáter fogalmazta meg ezt az érdekes lelki kapcsolatot rabló és elrablott között. Azonban felhívja a figyelmet arra: igazi Stockholm-szindróma csak hosszú, évekig tartó emberrablás esetén alakul ki. Ahogy azt Natascha Kampuschnál is látható, hiszen a mai napig lelkileg kötődik elrablójához, visszajár abba a házba, mely a börtöne volt.
A neves pszichiáter igyekszik a folyamat teljes egészére rávilágítani. Úgy ítéli meg, hogy valójában egy túlélési ösztön kapcsol be az elrablottban, s önkéntelenül igyekszik minimalizálni veszélyérzetét, s elnyerni elrablójának bizalmát. Ezáltal manipulatív módon befolyásolja, s távlati célként a kiszabadulását is előkészítheti. De kívülről vizsgálva sosem kaphatunk teljes spektrumú képet, mert az efféle különös erkölcsi és lelki kapcsolat folyamatait számtalan apró momentum teszi egyedivé.
Ezzel kapcsolatban két gondolat tört elő a ködből. Tavaly előtt Szőke Laura és Unger János főszereplésével bemutattuk A lepkegyűjtő című drámát. A regény szövegkönyvvé adaptálása közben eszembe jutott, hogy a mű születésekor még nem volt ismert a Stockholm-szindróma nevű pszichológiai állapot leírása, s milyen jó lenne, ezzel a gondolattal kiegészíteni a 21. századi előadást. Végül az ötletet elvetettem, mert nélküle vált kerek egésszé.
De mi is ez a Stockholm-szindróma?
Eredetileg egy 1973 nyarán, szintén épp augusztus 23-án, Stockholmban végrehajtott bankrabláshoz kötik születését. Két fegyveres -Jan-Erik Olsson és börtönből kiszabadított társa Clark Olofsson- hat napon át túszként tartották fogva az alkalmazottakat. Ugyan a pénz megszerzése meghiúsul, de érdekes kapcsolat alakul ki a túszok és a túszejtők között. Megkedvelik egymást. Állítólag egyikük feleségül is ment Jan-Erikhez, de erre nincs hiteltérdemlő bizonyíték.
Néhány évvel később Franck Ochberg amerikai pszichiáter fogalmazta meg ezt az érdekes lelki kapcsolatot rabló és elrablott között. Azonban felhívja a figyelmet arra: igazi Stockholm-szindróma csak hosszú, évekig tartó emberrablás esetén alakul ki. Ahogy azt Natascha Kampuschnál is látható, hiszen a mai napig lelkileg kötődik elrablójához, visszajár abba a házba, mely a börtöne volt.
A neves pszichiáter igyekszik a folyamat teljes egészére rávilágítani. Úgy ítéli meg, hogy valójában egy túlélési ösztön kapcsol be az elrablottban, s önkéntelenül igyekszik minimalizálni veszélyérzetét, s elnyerni elrablójának bizalmát. Ezáltal manipulatív módon befolyásolja, s távlati célként a kiszabadulását is előkészítheti. De kívülről vizsgálva sosem kaphatunk teljes spektrumú képet, mert az efféle különös erkölcsi és lelki kapcsolat folyamatait számtalan apró momentum teszi egyedivé.
Megjegyzések