A legnagyobb Molnár
Fel sem tudnám sorolni, hány újságcikket, kritikát, esszét, prózai és színpadi művet írt, hány forgatókönyvet, melyekből világhíres rendezők alkottak filmet Hollywoodban. Volt olyan év, amikor párhuzamosan egyszerre 14 darabját játszották szerte a világon. Babits lenézte, Ady nem szerette, de tisztelte, a világ pedig imádta. Soha nem másolt senkit, történetei mindig frissek, roppant eredetiek voltak, színpadi hatásai pedig tökéletesek. Egyszerűen tudta, hogy egy szereplőnek mikor mit kell mondania, hogy elérje a kívánt hatást.
Molnár Ferenc írózseni volt és pont. Magánemberként nem túl szimpatikus, aki darabjaiban olyan tökéletes női figurákat alkotott, aki annyira szerelmes tudott lenni beléjük, az életben nem igazán tisztelte Őket. Molnár nem volt a hűséges férfi, az odaadó, szerető édesapa mintaképe. Háromszor nősült, s állítólag feleségeit többször is bántalmazta. Nagy piás és kártyás volt, a végletekig hiú, mindig Ő akart a középpontban lenni, de mélységes depresszióba zuhant, ha negatív kritikát kapott. Egyszer egy színházi kritikust nyilvánosan is felpofozott a kávéházban. A lányával nem foglalkozott, az unokáit kifejezetten utálta. Az, aki megírta a Pál utcai fiúkat, egyáltalán nem szerette a gyerekeket. Szóval magánemberként elég köcsög volt, amihez nekünk persze már semmi közünk.
Sikereit elsősorban színpadi műveivel aratta. A közönség -akár itthon, akár külföldön- zabálta. Ha egy színház műsorra tűzte valamelyik darabját, akkor abban biztos lehetett, hogy a nézőtéren nem lesznek üres székek. Van egy különlegessége is a műveinek. 100 évvel ezelőtt íródtak, de egyáltalán nem tűnnek kopottnak. Az erőszakos Liliom, a szerencsétlen kis Nemecsek, vagy a sziporkázó Turai, mind mintha most is élnének. Szavaik frissek, mondataik, szándékaik pontosan olyanok, mintha mindannyian a 21. század szülöttei lennének.
Közbevetve:
A Liliom című darabjával többször is volt módom találkozni. Először 1983-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházban láttam Lukáts Andor és Pogány Judit főszereplésével. Később dramaturgja lettem a darabnak, majd újra láttam Pesten egy feledhető verzióban. Nagy kedvencem a Játék a kastélyban, Márkus László főszereplésével.
Molnár a háború elől Amerikába menekült. Zsenije ott is a középpontba kerülhetett, ontotta magából a sikerdarabokat, melyek egy részét Hollywood is felhasználta. Népszerű volt, gazdag, ráaggatták a „csekkszpír” gúnynevet, de mégis depressziós, melyet alkohollal és kicsapongó életmóddal igyekezett gyógyítani. Harmadik feleségétől Darvas Lilitől nem vált el, de már nem éltek együtt. Bartha Vanda lett a társa, akit szintén terrorizált. A fiatal nő végül öngyilkos lett. Molnár Ferenc ezután már csak magának írt. Egészsége is megroppant, a műtőasztalon feküdt, amikor eljött érte az, aki egyszer mindenkiért. Szeretője mellé temették, s Darvas Lili így búcsúztatta:
Molnár Ferenc írózseni volt és pont. Magánemberként nem túl szimpatikus, aki darabjaiban olyan tökéletes női figurákat alkotott, aki annyira szerelmes tudott lenni beléjük, az életben nem igazán tisztelte Őket. Molnár nem volt a hűséges férfi, az odaadó, szerető édesapa mintaképe. Háromszor nősült, s állítólag feleségeit többször is bántalmazta. Nagy piás és kártyás volt, a végletekig hiú, mindig Ő akart a középpontban lenni, de mélységes depresszióba zuhant, ha negatív kritikát kapott. Egyszer egy színházi kritikust nyilvánosan is felpofozott a kávéházban. A lányával nem foglalkozott, az unokáit kifejezetten utálta. Az, aki megírta a Pál utcai fiúkat, egyáltalán nem szerette a gyerekeket. Szóval magánemberként elég köcsög volt, amihez nekünk persze már semmi közünk.
Sikereit elsősorban színpadi műveivel aratta. A közönség -akár itthon, akár külföldön- zabálta. Ha egy színház műsorra tűzte valamelyik darabját, akkor abban biztos lehetett, hogy a nézőtéren nem lesznek üres székek. Van egy különlegessége is a műveinek. 100 évvel ezelőtt íródtak, de egyáltalán nem tűnnek kopottnak. Az erőszakos Liliom, a szerencsétlen kis Nemecsek, vagy a sziporkázó Turai, mind mintha most is élnének. Szavaik frissek, mondataik, szándékaik pontosan olyanok, mintha mindannyian a 21. század szülöttei lennének.
Közbevetve:
A Liliom című darabjával többször is volt módom találkozni. Először 1983-ban a kaposvári Csiky Gergely Színházban láttam Lukáts Andor és Pogány Judit főszereplésével. Később dramaturgja lettem a darabnak, majd újra láttam Pesten egy feledhető verzióban. Nagy kedvencem a Játék a kastélyban, Márkus László főszereplésével.
Molnár a háború elől Amerikába menekült. Zsenije ott is a középpontba kerülhetett, ontotta magából a sikerdarabokat, melyek egy részét Hollywood is felhasználta. Népszerű volt, gazdag, ráaggatták a „csekkszpír” gúnynevet, de mégis depressziós, melyet alkohollal és kicsapongó életmóddal igyekezett gyógyítani. Harmadik feleségétől Darvas Lilitől nem vált el, de már nem éltek együtt. Bartha Vanda lett a társa, akit szintén terrorizált. A fiatal nő végül öngyilkos lett. Molnár Ferenc ezután már csak magának írt. Egészsége is megroppant, a műtőasztalon feküdt, amikor eljött érte az, aki egyszer mindenkiért. Szeretője mellé temették, s Darvas Lili így búcsúztatta:
„Te csak most aludjál, Liliom.”
Megjegyzések