100 éve született Horváth Tivadar színművész
Szerintem ha azt mondom, hogy Horváth Tivadar, akkor csak nagyon keveseknek ugrik be, kire is gondolok. De tényleg. Kire is gondolok én, amikor azt mondom, hogy Horváth Tivadar?
Horváth Tivadar egy rendkívül sokoldalú és népszerű művész volt az ötvenes évektől kezdve haláláig. Éppen száz esztendővel ezelőtt született, édesanyja opera énekesnő volt, így még apró gyermekkorát a zene és a színház hatotta át. Nem volt csoda, hogy a színművészeti főiskolára jelentkezett, diplomáját 1940-ben vehette át. Szegeden és Pécsen kezdett, de hamar a fővárosba került, ahol összeszámolni is lehetetlen hány színházban volt tag, vagy vendég. Mellesleg elvégezte hegedű és zeneszerzés szakon a zeneakadémiát és a Pázmány Péter Tudományegyetemen a filozófia- és művészettörténet szakot. Hihetetlenül tehetséges színész, rendező, színházcsináló vált belőle, aki népszerűségét leginkább a vidám, zenés „könnyű műfajban” szerezte, de mellette kiváló drámai szerepekben is remekelt. Rádiószínház, rádiókabaré, Szabó család, aztán az éledő Magyar Televízió sztárja volt. Maximálisan hitte, hogy a szórakoztatás egy rendkívül fontos dolog, s a művészeknek kötelességük mindig a legjobb tudásuk szerint teljesíteni. Ő találta ki Pesten a jégszínházat is, mely igen népszerű volt a maga idejében. A Vidám Színpadon játszott, az operettben rendezett, Várkonyival a tévének „gyártották” a szilveszteri műsorokat, a Rádióban, szinkronban foglalkoztatták, a Petőfi Színházban részese volt az első, magyar musical: Egy szerelem három éjszakája című darab létrejöttében, mely produkció Radnóti Miklós életének egy szeletét dolgozta fel.
Olyan zenés előadásokat állíthatott színpadra, amik akkor az amerikai színházak is játszottak. Irma, te édes - Őrült nők ketrece - s még hosszan lehetne sorolni. Szédületes pasi volt, sármos, kedves de ugyanakkor tudott unszimpatikus figurákat is alakítani. Maximalizmusa -számomra is ismert betegség- gyakran okozott konfliktushelyzetet. Egyszer az Operettszínház első hegedűse panaszkodott, hogy azt a szólamot nem lehet úgy eljátszani, ahogy a rendező úr, vagyis Horváth Tivadar kéri. Ő kikapta a muzsikus kezéből a hangszert és mindenki ámulatára előjátszotta. „Na ugye, hogy mégis lehet!”
Ha belegondolok, hogy nekem mennyi emlékem van Róla, talán fel sem tudom sorolni. Sanzonok, kabarétréfák, színházi közvetítések, rádióműsorok, szilveszteri tévés kavalkádok, szinkronok, a Foxi Maxi rajzfilmsorozat rókája. Sokáig volt „szavajárásom” az általa alakított alkoholista magyartanár-jelenet utolsó mondata: „Nagyon, nagyon el vagyunk maradva. Száz évvel.”
Szóval épp 100 éves Horváth Tivadar (1920.03.19.-2003.04.30.) színművész.
Horváth Tivadar egy rendkívül sokoldalú és népszerű művész volt az ötvenes évektől kezdve haláláig. Éppen száz esztendővel ezelőtt született, édesanyja opera énekesnő volt, így még apró gyermekkorát a zene és a színház hatotta át. Nem volt csoda, hogy a színművészeti főiskolára jelentkezett, diplomáját 1940-ben vehette át. Szegeden és Pécsen kezdett, de hamar a fővárosba került, ahol összeszámolni is lehetetlen hány színházban volt tag, vagy vendég. Mellesleg elvégezte hegedű és zeneszerzés szakon a zeneakadémiát és a Pázmány Péter Tudományegyetemen a filozófia- és művészettörténet szakot. Hihetetlenül tehetséges színész, rendező, színházcsináló vált belőle, aki népszerűségét leginkább a vidám, zenés „könnyű műfajban” szerezte, de mellette kiváló drámai szerepekben is remekelt. Rádiószínház, rádiókabaré, Szabó család, aztán az éledő Magyar Televízió sztárja volt. Maximálisan hitte, hogy a szórakoztatás egy rendkívül fontos dolog, s a művészeknek kötelességük mindig a legjobb tudásuk szerint teljesíteni. Ő találta ki Pesten a jégszínházat is, mely igen népszerű volt a maga idejében. A Vidám Színpadon játszott, az operettben rendezett, Várkonyival a tévének „gyártották” a szilveszteri műsorokat, a Rádióban, szinkronban foglalkoztatták, a Petőfi Színházban részese volt az első, magyar musical: Egy szerelem három éjszakája című darab létrejöttében, mely produkció Radnóti Miklós életének egy szeletét dolgozta fel.
Olyan zenés előadásokat állíthatott színpadra, amik akkor az amerikai színházak is játszottak. Irma, te édes - Őrült nők ketrece - s még hosszan lehetne sorolni. Szédületes pasi volt, sármos, kedves de ugyanakkor tudott unszimpatikus figurákat is alakítani. Maximalizmusa -számomra is ismert betegség- gyakran okozott konfliktushelyzetet. Egyszer az Operettszínház első hegedűse panaszkodott, hogy azt a szólamot nem lehet úgy eljátszani, ahogy a rendező úr, vagyis Horváth Tivadar kéri. Ő kikapta a muzsikus kezéből a hangszert és mindenki ámulatára előjátszotta. „Na ugye, hogy mégis lehet!”
Ha belegondolok, hogy nekem mennyi emlékem van Róla, talán fel sem tudom sorolni. Sanzonok, kabarétréfák, színházi közvetítések, rádióműsorok, szilveszteri tévés kavalkádok, szinkronok, a Foxi Maxi rajzfilmsorozat rókája. Sokáig volt „szavajárásom” az általa alakított alkoholista magyartanár-jelenet utolsó mondata: „Nagyon, nagyon el vagyunk maradva. Száz évvel.”
Szóval épp 100 éves Horváth Tivadar (1920.03.19.-2003.04.30.) színművész.
Megjegyzések