A túlélés négy szabálya
avagy: Placid atya tanítása
Elárulok egy titkot. Egyszer összehozott a sors azzal az emberrel, aki találkozott Istennel. Magam nem vagyok éppen hívő ember, a papokat sem tartom sokra. De egyszer, mondom egyszer találkoztam egy olyan emberrel, aki bizonyíték lehet Isten létezésére.
Jó néhány évvel ezelőtt a városban vendégeskedett Placid atya. Placid atyát hivatalosan Dr Olafsson Károlynak hívták és pannonhalmi bencés tanárként ismert. A Teremtő akarata szerint 1946-ban a kommunisták letartóztatták és 10 év kényszermunkára ítélték a Gulágra. Iszonyatos borzalmakat élt át.
Úgy esett, hogy a hivatalos „műsor” előtt néhány órát kettesben, beszélgetve tölthettem Vele. Ültem a széken, néztem ezt az aprócska, törékeny bácsit, aki az átélt borzalmairól úgy mesélt, mintha csak a nyaralásáról számolt volna be. Olyan részletekbe is beavatott, amit nem kívánok megosztani, mert kérte, ez maradjon a kettőnk titka. Így lesz. Viszont talán most, e vészterhes időkben megfontolandó az a néhány tanács, amit Ő is kiválóan használt a túlélés érdekében. Ő tudta, mert megtapasztalta, hogy a Jóistennek konkrét céljai vannak, hiszen Őt is kiválasztotta és kijelölte feladatát. Elküldte a Gulágra a halálraítéltek közé, hogy tartsa bennük a lelket, vagy hogy az utolsó pillanatban megadhassa nekik a békét. Amikor a szovjet börtön folyosóját sikálta, miközben a „Nincs cserepes tanyám” kezdetű magyar nóta dallamára énekelte latinul az utolsó kenet szövegét, akkor értette meg, hogy mi is az Ő valódi „dolga” itt a földön.
A hosszú raboskodás alatt fejlesztette ki azt a néhány megfontolandó tanácsot, aminek gyakorlati hasznát is vette. A túlélés négy szabályának hívta ezeket, melyeket igazán könnyű megjegyezni. Ami már nehezebb, hogy meg kell tanulni alkalmazni, s átvenni rejtett üzenetét.
Az első szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. A panaszkodás, a problémák felduzzasztása hasznos energiákat vesz el. Ha valaki panaszkodni kezd a környezetünkben, inkább meséltessük arról, amit szeret.
Második szabály: Keresni kell az élet apró örömeit. Igazán pozitív magatartás az, ha a nap végén sorra vesszük, milyen jó dolgok történtek velünk vagy környezetünkkel aznap. Lendületet adhat a többi naphoz. Ez tényleg lehet a legapróbb dolog is, a lényeg az, hogy pozitív legyen.
Harmadik szabály: Különb és sokkal értékesebb vagyok annál, mint aki vagy ami el akar pusztítani. No, ez azért nem megy egykönnyen. Kell hozzá némi egoizmus, ami erőt ad ahhoz, hogy efféle gondolatok keletkezzenek. Az önbecsülés megőrzése a lényeg, s ha ezért áldozatot kell hozni, akkor ne habozzunk.
Negyedik és egyben utolsó szabály: Akinek van mibe kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést. Nyilván, aki vallásos, annak sokkal egyszerűbb ezt a szabályt megértenie és alkalmaznia. Az ateistáknak a tudomány marad, a logika. Megérteni, hogy véletlenek nincsenek, hogy minden ok és okozat összefüggése. Ha ezt alaposan végiggondoljuk, akkor helyére billen a világ.
Elárulok egy titkot. Egyszer összehozott a sors azzal az emberrel, aki találkozott Istennel. Magam nem vagyok éppen hívő ember, a papokat sem tartom sokra. De egyszer, mondom egyszer találkoztam egy olyan emberrel, aki bizonyíték lehet Isten létezésére.
Jó néhány évvel ezelőtt a városban vendégeskedett Placid atya. Placid atyát hivatalosan Dr Olafsson Károlynak hívták és pannonhalmi bencés tanárként ismert. A Teremtő akarata szerint 1946-ban a kommunisták letartóztatták és 10 év kényszermunkára ítélték a Gulágra. Iszonyatos borzalmakat élt át.
Úgy esett, hogy a hivatalos „műsor” előtt néhány órát kettesben, beszélgetve tölthettem Vele. Ültem a széken, néztem ezt az aprócska, törékeny bácsit, aki az átélt borzalmairól úgy mesélt, mintha csak a nyaralásáról számolt volna be. Olyan részletekbe is beavatott, amit nem kívánok megosztani, mert kérte, ez maradjon a kettőnk titka. Így lesz. Viszont talán most, e vészterhes időkben megfontolandó az a néhány tanács, amit Ő is kiválóan használt a túlélés érdekében. Ő tudta, mert megtapasztalta, hogy a Jóistennek konkrét céljai vannak, hiszen Őt is kiválasztotta és kijelölte feladatát. Elküldte a Gulágra a halálraítéltek közé, hogy tartsa bennük a lelket, vagy hogy az utolsó pillanatban megadhassa nekik a békét. Amikor a szovjet börtön folyosóját sikálta, miközben a „Nincs cserepes tanyám” kezdetű magyar nóta dallamára énekelte latinul az utolsó kenet szövegét, akkor értette meg, hogy mi is az Ő valódi „dolga” itt a földön.
A hosszú raboskodás alatt fejlesztette ki azt a néhány megfontolandó tanácsot, aminek gyakorlati hasznát is vette. A túlélés négy szabályának hívta ezeket, melyeket igazán könnyű megjegyezni. Ami már nehezebb, hogy meg kell tanulni alkalmazni, s átvenni rejtett üzenetét.
Az első szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. A panaszkodás, a problémák felduzzasztása hasznos energiákat vesz el. Ha valaki panaszkodni kezd a környezetünkben, inkább meséltessük arról, amit szeret.
Második szabály: Keresni kell az élet apró örömeit. Igazán pozitív magatartás az, ha a nap végén sorra vesszük, milyen jó dolgok történtek velünk vagy környezetünkkel aznap. Lendületet adhat a többi naphoz. Ez tényleg lehet a legapróbb dolog is, a lényeg az, hogy pozitív legyen.
Harmadik szabály: Különb és sokkal értékesebb vagyok annál, mint aki vagy ami el akar pusztítani. No, ez azért nem megy egykönnyen. Kell hozzá némi egoizmus, ami erőt ad ahhoz, hogy efféle gondolatok keletkezzenek. Az önbecsülés megőrzése a lényeg, s ha ezért áldozatot kell hozni, akkor ne habozzunk.
Negyedik és egyben utolsó szabály: Akinek van mibe kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést. Nyilván, aki vallásos, annak sokkal egyszerűbb ezt a szabályt megértenie és alkalmaznia. Az ateistáknak a tudomány marad, a logika. Megérteni, hogy véletlenek nincsenek, hogy minden ok és okozat összefüggése. Ha ezt alaposan végiggondoljuk, akkor helyére billen a világ.
Megjegyzések