Maszkabál
avagy: maszkok minden időben
Amióta az ember kitalálta, hogy néha hasznos az arc elrejtése, azóta léteznek különféle maszkok. A legtöbbször természetes álarcokat viselünk, hogy leleplezzük valós érzelmeinket, gondolatainkat, védjük személyiségünket.
A történelem előtti időkben is születtek maszkok. Két oka volt létrejöttüknek. Az egyik gyakorlati cél, a vadász elrejtése a kiszemelt vad elől. A másik pedig spirituális. A vadászat előtt sokszor “leanimálták” vagyis előre lejátszották a sikeres vadászatot, s ilyenkor a vad szerepébe bújt ember öltötte fel az állatra jellemző maszkot. A halotti maszkok is ebbe a csoportba sorolandók, egyfajta védelmet nyújtottak a túlvilágon, s egyben információt hordoztak az elhunyt társadalmi hovatartozásáról.
Később a gyakorlati és a spirituális maszkok mellé beléptek a divatból viselt maszkok, álarcok. Az előkelő görög és római hölgyek, urak arcuk fehérségének megvédése érdekében hordtak maszkokat. Ugyanebben az időben alakultak ki a klasszikus színházi álarcok is, melynek néhány darabját ma is szívesen használjuk szimbólumként. Szintén a korra jellemzőek a harci álarcok, maszkok, melyek a csatatéren illetve a római gladiátorok arénáiban teljesítettek szolgálatot.
A középkor japánjai is kialakították a maguk maszkjait. A könnyű papír vagy faálarcok, színes maszkok jól mutattak a színpadon, tökéletesen kifejezve a szereplőt. A fémből készített japán harci maszkok viszont -védelmi funkciójukon kívül- igyekeztek félelmet kelteni, s megmutatni viselőjük elszántságát.
Az újkor hajnalára sem szűnt meg a maszkok és álarcok hasznossága. A pestisdoktorokra jellemző madárcsőrös bőr maszkok, vagy a szégyenből, kínzásként viselt boszorkánymaszkok ma is félelmetesnek hatnak. Szerencsére velük szemben a commedia dell’arte különös félálarcain inkább meglepődünk, elmosolyodunk. A divat is újra előrukkolt a saját álarcaival, maszkjaival. A bálok szinte állandó jelmez kiegészítői lettek, főleg, ha a velencei karneválok speciális maszkjaira gondolunk.
A nemes hölgyek ebben a korban is féltették az arcbőrüket, ezért utazásaik során könnyű selyemből készült maszkokat viseltek, melyeket nem pánttal rögzítettek. A módszer speciális volt, s egyben a fölösleges női locsogásnak is gátat szabott. A napvédő maszk belsejében elhelyezett gyöngyre kellett ráharapniuk, s így maradt meg orcájuk előtt. Roppant praktikus ;)
Aztán a vidámabb álarcok kora lejárt. Forradalmak és háborúk söpörtek végig a világon, így a maszkok és álarcok “divatja” inkább funkcionálissá vált. Az első világháborús kezdetleges harckocsijait vezető katonát láncmaszk védte a repeszektől. De gázálarcot kellett hordaniuk a gáztámadások alkalmával. Az orvosok ekkor már hébe-hóba kendőt kötöttek szájuk, orruk elé, de ezt eleinte inkább csak a szagok ellen alkalmazták.
Aztán az ipari technológia, a hadiipar és az orvostudomány fejlődése kialakította a maga speciális maszkjait, álarcait. Visszatértek a művészetekben használt álarcok, melyek eleinte gumiból készültek, ám ma már számítógépes varázslatból állnak.
Jelenleg is komoly érdeklődés van a maszkokra. A legkelendőbbek egyszerű vászonból készülnek, bár valójában védelmi hatásfokuk alig 25 százalék. Ám funkciójuk inkább pszichológiai jellegű, s ezt nem árt elfeledni.
Amióta az ember kitalálta, hogy néha hasznos az arc elrejtése, azóta léteznek különféle maszkok. A legtöbbször természetes álarcokat viselünk, hogy leleplezzük valós érzelmeinket, gondolatainkat, védjük személyiségünket.
A történelem előtti időkben is születtek maszkok. Két oka volt létrejöttüknek. Az egyik gyakorlati cél, a vadász elrejtése a kiszemelt vad elől. A másik pedig spirituális. A vadászat előtt sokszor “leanimálták” vagyis előre lejátszották a sikeres vadászatot, s ilyenkor a vad szerepébe bújt ember öltötte fel az állatra jellemző maszkot. A halotti maszkok is ebbe a csoportba sorolandók, egyfajta védelmet nyújtottak a túlvilágon, s egyben információt hordoztak az elhunyt társadalmi hovatartozásáról.
Később a gyakorlati és a spirituális maszkok mellé beléptek a divatból viselt maszkok, álarcok. Az előkelő görög és római hölgyek, urak arcuk fehérségének megvédése érdekében hordtak maszkokat. Ugyanebben az időben alakultak ki a klasszikus színházi álarcok is, melynek néhány darabját ma is szívesen használjuk szimbólumként. Szintén a korra jellemzőek a harci álarcok, maszkok, melyek a csatatéren illetve a római gladiátorok arénáiban teljesítettek szolgálatot.
A középkor japánjai is kialakították a maguk maszkjait. A könnyű papír vagy faálarcok, színes maszkok jól mutattak a színpadon, tökéletesen kifejezve a szereplőt. A fémből készített japán harci maszkok viszont -védelmi funkciójukon kívül- igyekeztek félelmet kelteni, s megmutatni viselőjük elszántságát.
Az újkor hajnalára sem szűnt meg a maszkok és álarcok hasznossága. A pestisdoktorokra jellemző madárcsőrös bőr maszkok, vagy a szégyenből, kínzásként viselt boszorkánymaszkok ma is félelmetesnek hatnak. Szerencsére velük szemben a commedia dell’arte különös félálarcain inkább meglepődünk, elmosolyodunk. A divat is újra előrukkolt a saját álarcaival, maszkjaival. A bálok szinte állandó jelmez kiegészítői lettek, főleg, ha a velencei karneválok speciális maszkjaira gondolunk.
A nemes hölgyek ebben a korban is féltették az arcbőrüket, ezért utazásaik során könnyű selyemből készült maszkokat viseltek, melyeket nem pánttal rögzítettek. A módszer speciális volt, s egyben a fölösleges női locsogásnak is gátat szabott. A napvédő maszk belsejében elhelyezett gyöngyre kellett ráharapniuk, s így maradt meg orcájuk előtt. Roppant praktikus ;)
Aztán a vidámabb álarcok kora lejárt. Forradalmak és háborúk söpörtek végig a világon, így a maszkok és álarcok “divatja” inkább funkcionálissá vált. Az első világháborús kezdetleges harckocsijait vezető katonát láncmaszk védte a repeszektől. De gázálarcot kellett hordaniuk a gáztámadások alkalmával. Az orvosok ekkor már hébe-hóba kendőt kötöttek szájuk, orruk elé, de ezt eleinte inkább csak a szagok ellen alkalmazták.
Aztán az ipari technológia, a hadiipar és az orvostudomány fejlődése kialakította a maga speciális maszkjait, álarcait. Visszatértek a művészetekben használt álarcok, melyek eleinte gumiból készültek, ám ma már számítógépes varázslatból állnak.
Jelenleg is komoly érdeklődés van a maszkokra. A legkelendőbbek egyszerű vászonból készülnek, bár valójában védelmi hatásfokuk alig 25 százalék. Ám funkciójuk inkább pszichológiai jellegű, s ezt nem árt elfeledni.
Megjegyzések