Pécsi József a fotóművész
A modern, magyar fotográfia úttörői közül kiemelkedő helyet foglal el Pécsi (Goldberger) József, ám nevét inkább a nyugati világ fotótörténészei emlegetik gyakrabban.
A huszadik század elején, Németországban tanulta a fényképezés csínját-bínját, s vizsgáit olyan kitűnő eredménnyel zárta, hogy azonnal elhalmozták munkával. Neves cégek marasztalták, de Ő inkább hazajött, s 1913-ban alapítója lett az első, magyar, állami fényképész iskolának.
A tanítás mellett rengeteget dolgozott, kísérletezett. Tucatjával zsebelte be a nemzetközi díjakat, nyerte el az arany okleveleket. Budapesti műtermei előtt sorban álltak a kuncsaftok, közöttük számtalan magyar híresség is a modellje lett. Kosztolányi Dezső, Gulácsi Lajos és József Attila barátságát élvezhette, az utóbbival rendszeresen vívtak sakkmérkőzéseket. A mindig kísérletező Pécsi volt az is, aki Magyarországon meghonosította az aktfotózást, és mindezek mellett elindította a hazai reklámfotózást, melyet olyan tökélyre fejlesztett, hogy technikáját manapság is tanítják a nevesebb fotográfus iskolákban.
Az Avantgárd időszaka ez, mely forradalmi törekvés volt a művészetekben, lázadás az addigi megcsontosodott, unalmas stílusok ellen. A technikai fejlődés, a korszellem változása hívta életre ezt az izgalmas időszakot, melyben Pécsi József tökéletesen megtalálta a helyét. Neve itthon és külföldön egyet jelentett a profizmussal, a tökéletes fotóművészettel.
Aztán a 30-as években változott a világ, s Pécsi József már nem taníthatott, az akt- és portréfotók is elmaradtak, s így inkább a magyar és nemzetközi reklámfotó maradt az egyedüli megélhetése. A második világháborúban bujkálni kényszerült, s a 45 utáni világrendben sem találta a helyét. Aki egykor Bartókot, Nyizsinszkijt fotózhatta, akinek munkáit neves múzeumok őrzik - később aprócska műhelyében már csak igazolványképeket készíthetett.
Rákosi Mátyás 60. születésnapján Ő fotózott, s az eseményről csak ennyit jegyzett meg egy barátjának: „Kedvesek voltak, de mindegyiket fel kellene akasztani.”
Hosszú, keserves betegeskedés után szegényen, s elfeledve lépett át a másvilágra. Jelentőségét csak mostanában kezdik igazán felismerni.
A huszadik század elején, Németországban tanulta a fényképezés csínját-bínját, s vizsgáit olyan kitűnő eredménnyel zárta, hogy azonnal elhalmozták munkával. Neves cégek marasztalták, de Ő inkább hazajött, s 1913-ban alapítója lett az első, magyar, állami fényképész iskolának.
A tanítás mellett rengeteget dolgozott, kísérletezett. Tucatjával zsebelte be a nemzetközi díjakat, nyerte el az arany okleveleket. Budapesti műtermei előtt sorban álltak a kuncsaftok, közöttük számtalan magyar híresség is a modellje lett. Kosztolányi Dezső, Gulácsi Lajos és József Attila barátságát élvezhette, az utóbbival rendszeresen vívtak sakkmérkőzéseket. A mindig kísérletező Pécsi volt az is, aki Magyarországon meghonosította az aktfotózást, és mindezek mellett elindította a hazai reklámfotózást, melyet olyan tökélyre fejlesztett, hogy technikáját manapság is tanítják a nevesebb fotográfus iskolákban.
Az Avantgárd időszaka ez, mely forradalmi törekvés volt a művészetekben, lázadás az addigi megcsontosodott, unalmas stílusok ellen. A technikai fejlődés, a korszellem változása hívta életre ezt az izgalmas időszakot, melyben Pécsi József tökéletesen megtalálta a helyét. Neve itthon és külföldön egyet jelentett a profizmussal, a tökéletes fotóművészettel.
Aztán a 30-as években változott a világ, s Pécsi József már nem taníthatott, az akt- és portréfotók is elmaradtak, s így inkább a magyar és nemzetközi reklámfotó maradt az egyedüli megélhetése. A második világháborúban bujkálni kényszerült, s a 45 utáni világrendben sem találta a helyét. Aki egykor Bartókot, Nyizsinszkijt fotózhatta, akinek munkáit neves múzeumok őrzik - később aprócska műhelyében már csak igazolványképeket készíthetett.
Rákosi Mátyás 60. születésnapján Ő fotózott, s az eseményről csak ennyit jegyzett meg egy barátjának: „Kedvesek voltak, de mindegyiket fel kellene akasztani.”
Hosszú, keserves betegeskedés után szegényen, s elfeledve lépett át a másvilágra. Jelentőségét csak mostanában kezdik igazán felismerni.
Megjegyzések