Bulgakov
Először azt hittem, hogy tulajdonképpen csak egy-két művét olvastam, láttam, de a címeket böngészve rájöttem, hogy sokkal több írása maradt meg kellemes emléknek.
Olvastam Tőle egy dráma összeállítást, a Bíborszigetet, a Kutyaszívet, a Kakasmintás törülköző kisregény válogatást, a Guruló lakóteret és láttam, láttam, tucatszor láttam és tucatszor olvastam A Mester és Margaritát.
Ahány ember csak olvasta, mindenkinek más véleménye van róla. Nem is szívesen mennék bele, hogy részleteit kielemezve miért tartom korszakalkotó műnek. Miért hiszem azt, hogy most is kiérezhető belőle aktualitása, hogy szereplői behelyettesíthetőek? Nem adhatok rá választ. Én nem. Mindenkinek magának kell rájönnie, melyik az a mondat, az a gondolat, ami az övé.
Mihail Afanaszjevics Bulgakov regényét nem véletlenül tiltotta a sztálini hatalom. Helyesebben, nem tiltotta, hanem titkolta, mintha soha nem is létezett volna.
Bulgakov a tanulmányai után orvosi praxist vezetett. Aztán ha akarta, ha nem, bekebelezte az orosz polgárháború. Újságíróként, drámaíróként szatirikus kritikával szemlélte az új világot, ami inkább tűnt kaotikusnak az ígért rend helyett. Nem hallgathatott. „Legnagyobb bűn... a gyávaság!” Ám ezért fizetnie kellett, s kegyetlen ítélete épp az volt, hogy nyomorultul élni hagyták. Hitték, ha 48 évesen szép csendben elköszön, nyoma sem marad. Csakhogy -ha nem is harmadnapra- de feltámadt, mert az emlékezet feltámasztotta és a nyolcvanas évek végén sorra jelentek meg művei. Alakja pedig elfoglalhatta kiérdemelt helyét a modern, orosz irodalom panteonjában. Emlékezzünk meg Róla, s ne feledjük el nevét: Mihail Afanaszjevics Bulgakov, író, az orosz szatirikus irodalom legnagyobbja.
Olvastam Tőle egy dráma összeállítást, a Bíborszigetet, a Kutyaszívet, a Kakasmintás törülköző kisregény válogatást, a Guruló lakóteret és láttam, láttam, tucatszor láttam és tucatszor olvastam A Mester és Margaritát.
„A Földközi-tenger felől érkező sötétség eltakarta a helytartó szeme elől a gyűlölt várost. Eltűntek a templomot a félelmetes Antonius-bástyával összekötő függőhidak, s az égből leereszkedő feketeség elöntötte a hippodrom szárnyas isteneit, a lőréses falú palotát, a piacot, a karavánszerájt, az utcákat, a tavakat... Elveszett Jerusalaim, a hatalmas város, mintha sohasem létezett volna."
Ahány ember csak olvasta, mindenkinek más véleménye van róla. Nem is szívesen mennék bele, hogy részleteit kielemezve miért tartom korszakalkotó műnek. Miért hiszem azt, hogy most is kiérezhető belőle aktualitása, hogy szereplői behelyettesíthetőek? Nem adhatok rá választ. Én nem. Mindenkinek magának kell rájönnie, melyik az a mondat, az a gondolat, ami az övé.
Mihail Afanaszjevics Bulgakov regényét nem véletlenül tiltotta a sztálini hatalom. Helyesebben, nem tiltotta, hanem titkolta, mintha soha nem is létezett volna.
Bulgakov a tanulmányai után orvosi praxist vezetett. Aztán ha akarta, ha nem, bekebelezte az orosz polgárháború. Újságíróként, drámaíróként szatirikus kritikával szemlélte az új világot, ami inkább tűnt kaotikusnak az ígért rend helyett. Nem hallgathatott. „Legnagyobb bűn... a gyávaság!” Ám ezért fizetnie kellett, s kegyetlen ítélete épp az volt, hogy nyomorultul élni hagyták. Hitték, ha 48 évesen szép csendben elköszön, nyoma sem marad. Csakhogy -ha nem is harmadnapra- de feltámadt, mert az emlékezet feltámasztotta és a nyolcvanas évek végén sorra jelentek meg művei. Alakja pedig elfoglalhatta kiérdemelt helyét a modern, orosz irodalom panteonjában. Emlékezzünk meg Róla, s ne feledjük el nevét: Mihail Afanaszjevics Bulgakov, író, az orosz szatirikus irodalom legnagyobbja.
Megjegyzések