Dalí
Igazából csak a nevét kellene leírnom és azt, hogy zseni volt. Aztán kitenni még néhány kevésbé ismert és híres képét és ennyi.
Nem egészen. Úgy vagyok Dalíval, hogy elismerem a zsenijét, de nem értem. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Őt -nagy valószínűséggel- egyetlen ember értette, az pedig saját maga. Bár írásai szerint néha maga sem.
Részletes és hosszú életrajzával senkit sem untatok, csak néhány rövid mondatban összefoglalom, amit érdemes Róla tudni. Ízig-vérig katalán spanyol volt, aki már kisfiúként úgy rajzolt és festett, mint a nagyok, pedig nem akadt művész a családban. A madridi akadémiára azonnal felvették, aztán kétszer ki is rúgták, mert bírálta a tanárait és az elavult stílust, amit és ahogy tanítottak.
Valójában nem volt szüksége oktatásra. Hihetetlenül szerencsés korban élt, amikor a művészeti irányzatok új és újabb forradalmai söpörtek végig a világon. Barátai között efféle „kis” hírességek nevét találjuk: Luis Buñuel, Federico García Lorca, Pablo Picasso, Walt Disney, Sigmund Freud.
Dalít a szürrealista festők közé sorolják, de körülbelül 1500 festményéből és közel harminc könyvéből kiderül, hogy maga sem tudta, hová is tegye pontosan művészetét. Talán épp a beskatulyázástól való félelem miatt alkotta meg saját stílusát, korszakát, mely Vele kezdődött és Vele véget is ért. Saját, nehezen átlátható filozófiát is kidolgozott hozzá, melynek alapja az extravagancia volt, melyet alaposan átitatott pszichoanalitikus gondolatfolyamatokkal. Maga által kijelölt útján haladt, melynek voltak elágazásai a film, a színház, a formatervezés felé is. Ebbe még az is belefért és megbocsátható bűn volt, hogy a spanyol polgárháborúban a nacionalista Franco oldalára állt.
Egész élete arról szólt, hogy Ő egy Valaki és Ő azt a Valakit kívülről, Valakiként figyeli, elemzi, analizálja, miközben megteremti. Hiszem, hogy azért nem fogja Őt soha senki kiismerni, mert egy olyan zárt rendszert alkotott, épített nyolc éves korától kezdve, amiben másoknak, nekünk nincsen hely. Ez nem jelenti azt, hogy szellemi és lelki partnereket ne fogadott volna szívesen. Voltak korszakai, amikor hol ezzel, hol azzal értelmi kölcsönhatásba lépett, de a másoktól szerzett gondolatokat is beleépítette a saját világába. Így történt, hogy barátjával, Luis Buñuel-el elkészítették a világ első szürrealista filmjét, melyet magyarul az Andalúziai kutya címen ismerünk. A forgatókönyv alapjául a két alkotó álmai szolgáltak, s az az elhatározásuk, hogy olyan filmet csinálnak, amelynek valójában nincs cselekménye, s képei nem köthetők semmiféle racionális gondolatokhoz. Szerintem sikerült.
Hogy oldjam a film feszültségét, elmesélek valamit. Kedves Olvasóm. Ismered a Chupa Chups nevű nyalókát? Ez ugye egy édes, ragadós gömböcske műanyag pálcikára tűzve. Sokan kedvelik, hiszen ma is kapható az élelmiszerboltokban. Ez az édesség Spanyolországban született 1958-ban, s alkotója Enric Bernat üzletember volt, aki jó barátságban állt Dalíval. De valahogy nem ment a bolt. 1969-ben egy kávéházi asztalnál arról panaszkodott a festőművésznek, hogy már van új neve a bonbonjának, csak egy jó logó kellene hozzá, amivel el is lehetne adni. Dalí egy óra alatt megtervezte a színes, százszorszép alakú emblémát. Azóta is ezt használják. Ha látod az üzletben valahol, akkor jusson eszedbe ez a történet.
Nem egészen. Úgy vagyok Dalíval, hogy elismerem a zsenijét, de nem értem. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Őt -nagy valószínűséggel- egyetlen ember értette, az pedig saját maga. Bár írásai szerint néha maga sem.
Részletes és hosszú életrajzával senkit sem untatok, csak néhány rövid mondatban összefoglalom, amit érdemes Róla tudni. Ízig-vérig katalán spanyol volt, aki már kisfiúként úgy rajzolt és festett, mint a nagyok, pedig nem akadt művész a családban. A madridi akadémiára azonnal felvették, aztán kétszer ki is rúgták, mert bírálta a tanárait és az elavult stílust, amit és ahogy tanítottak.
Valójában nem volt szüksége oktatásra. Hihetetlenül szerencsés korban élt, amikor a művészeti irányzatok új és újabb forradalmai söpörtek végig a világon. Barátai között efféle „kis” hírességek nevét találjuk: Luis Buñuel, Federico García Lorca, Pablo Picasso, Walt Disney, Sigmund Freud.
Dalít a szürrealista festők közé sorolják, de körülbelül 1500 festményéből és közel harminc könyvéből kiderül, hogy maga sem tudta, hová is tegye pontosan művészetét. Talán épp a beskatulyázástól való félelem miatt alkotta meg saját stílusát, korszakát, mely Vele kezdődött és Vele véget is ért. Saját, nehezen átlátható filozófiát is kidolgozott hozzá, melynek alapja az extravagancia volt, melyet alaposan átitatott pszichoanalitikus gondolatfolyamatokkal. Maga által kijelölt útján haladt, melynek voltak elágazásai a film, a színház, a formatervezés felé is. Ebbe még az is belefért és megbocsátható bűn volt, hogy a spanyol polgárháborúban a nacionalista Franco oldalára állt.
Egész élete arról szólt, hogy Ő egy Valaki és Ő azt a Valakit kívülről, Valakiként figyeli, elemzi, analizálja, miközben megteremti. Hiszem, hogy azért nem fogja Őt soha senki kiismerni, mert egy olyan zárt rendszert alkotott, épített nyolc éves korától kezdve, amiben másoknak, nekünk nincsen hely. Ez nem jelenti azt, hogy szellemi és lelki partnereket ne fogadott volna szívesen. Voltak korszakai, amikor hol ezzel, hol azzal értelmi kölcsönhatásba lépett, de a másoktól szerzett gondolatokat is beleépítette a saját világába. Így történt, hogy barátjával, Luis Buñuel-el elkészítették a világ első szürrealista filmjét, melyet magyarul az Andalúziai kutya címen ismerünk. A forgatókönyv alapjául a két alkotó álmai szolgáltak, s az az elhatározásuk, hogy olyan filmet csinálnak, amelynek valójában nincs cselekménye, s képei nem köthetők semmiféle racionális gondolatokhoz. Szerintem sikerült.
Hogy oldjam a film feszültségét, elmesélek valamit. Kedves Olvasóm. Ismered a Chupa Chups nevű nyalókát? Ez ugye egy édes, ragadós gömböcske műanyag pálcikára tűzve. Sokan kedvelik, hiszen ma is kapható az élelmiszerboltokban. Ez az édesség Spanyolországban született 1958-ban, s alkotója Enric Bernat üzletember volt, aki jó barátságban állt Dalíval. De valahogy nem ment a bolt. 1969-ben egy kávéházi asztalnál arról panaszkodott a festőművésznek, hogy már van új neve a bonbonjának, csak egy jó logó kellene hozzá, amivel el is lehetne adni. Dalí egy óra alatt megtervezte a színes, százszorszép alakú emblémát. Azóta is ezt használják. Ha látod az üzletben valahol, akkor jusson eszedbe ez a történet.
Megjegyzések