Limerick
A napokban ráfüleltem a tévére. Épp a Columbo sorozat egyik kedvelt epizódja ment, melyben egy ír forradalmár, költő, író volt a lefülelendő bűnöző.
A film egyik jelenetében egy ír kocsmában sörözve és általam is kedvelt, remek ír viszkit szopogatva vidám verspárbajt vívott a ballonkabátos nyomozó a gyilkossal. Talán kevesen kapták fel a fejüket ezekre a furcsa ritmusú versikékre, így aztán elárulom, ez a stílus, a forma a limerick. A hamisítatlan limerickek mindig telis-tele vannak szexuális utalásokkal, gyakorta egészen szókimondó formában. Játékosak, kacagtatók, pajzának, ám vers szempontjából pocsékak. Klasszikus formájukban szigorúan öt sorosak, AABBA rímkiosztással és csupa anapesztusból állnak, aminek a ritmusa:
ti ti tá ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá ti ti tá
A magyar nyelvre átültetni nagyon nehéz, de a dallam és a forma bemutatása kedvéért itt egy magyarított, mégis igazi klasszikus Edward Lear tollából:
Volt egy úr, lakhelye Dzsakarta.
A mézsört vég nélkül nyakalta.
Rászóltak: „Dagadt!
Kiütöd magad!”
Úgy lett, de ő maga akarta.
A limerick annyira ír, amennyire francia, s annyira francia, amennyire angol. Mert eredetileg a középkori Angliából került át a franciákhoz, s Franciaországból vitték haza az ír vendégmunkások a 18. században. S hogy miért limerick az elnevezése? Limerick városából terjedt el újra, lett kedvelt az egész világon. A már említett Edward Lear emelte a kocsmaasztalok mellől irodalmi magasságokba úgy, hogy az általa kreált limerickeknek speciális angol-ír humort adott kötőanyagul.
Egy agg hölgy, ki folyton kólikás
így szólt: „Fatetőn leszek krónikás.”
Ahogy ott ült büszkén,
fönnakadt egy tüskén.
Azóta melankólikás.
Az íreknél volt egy szokás, hogy amikor összegyűlt egy nagyobb társaság, akkor mindenkinek rögtönöznie kellett egy limericket, melynek sikerére koccintottak egyet. A vége felé persze már a legmalacabb verziók aratták a legnagyobb sikert.
Volt egy nő, úgy hívták, Emese.
Nem tudni, pór volt vagy nemes-e.
Egyszerre két úr jól...
elölről-hátulról...
Mit mondjak? Nem rebbent szeme se.
Volt egy nő, úgy hívták, Dalma,
sosem volt addig nyugalma
légyottra érkezve,
míg meg nem kérdezte:
„Tisztelt úr, dug ön vagy nyal ma?”
(Várady Szabolcs tollából)
A limerick a 20. századra -úgymond- megnemesült, vagyis elegáns versformaként kivívta saját előkelő helyét az irodalomban. Neves költők faragtak limerickeket, melyek általában nem kerültek be összegyűjtött írásaik közé.
A dzsungelben lófrált egy nigger,
hol rátámadt Sir Khán, a tigger,
s azóta e fekete
csak dadog, hogy: „Te ... te ... te”
– mondja, és eközben tikkel.
Na persze az eredeti malackodós verziók még mindig keresettek. Az elkövetők költők, akik a magyar irodalomkönyvekben és antológiákban gyakran szerepeltek:
Mondtam egy lánynak Bonyhádon:
„Javíthatnál a konyhádon,
viszont igaz:
több, mint vigasz,
amit csinálsz a dunyhádon.”
Ha gatyámon Irma gombol,
tököm vígan arra gondol,
hogy ma este
ez a beste
mit sem hagy az írmagomból.
Szégyenlős kislány volt Gitta,
ám magát csak néha szidta,
s nem gondolt rája,
csak nyílt a szája,
s a legény nedvét megitta.
Volt egyszer egy gaz nőgyógyász. Gaztette?
Hogy ujja helyébe a faszt tette.
„Betudható-e az asztmámnak,
Ha úgy érzem, mintha basznának?”
– Kérdezte a nő az orvostól, aki épp azt tette.
A film egyik jelenetében egy ír kocsmában sörözve és általam is kedvelt, remek ír viszkit szopogatva vidám verspárbajt vívott a ballonkabátos nyomozó a gyilkossal. Talán kevesen kapták fel a fejüket ezekre a furcsa ritmusú versikékre, így aztán elárulom, ez a stílus, a forma a limerick. A hamisítatlan limerickek mindig telis-tele vannak szexuális utalásokkal, gyakorta egészen szókimondó formában. Játékosak, kacagtatók, pajzának, ám vers szempontjából pocsékak. Klasszikus formájukban szigorúan öt sorosak, AABBA rímkiosztással és csupa anapesztusból állnak, aminek a ritmusa:
ti ti tá ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá
ti ti tá ti ti tá ti ti tá
A magyar nyelvre átültetni nagyon nehéz, de a dallam és a forma bemutatása kedvéért itt egy magyarított, mégis igazi klasszikus Edward Lear tollából:
Volt egy úr, lakhelye Dzsakarta.
A mézsört vég nélkül nyakalta.
Rászóltak: „Dagadt!
Kiütöd magad!”
Úgy lett, de ő maga akarta.
A limerick annyira ír, amennyire francia, s annyira francia, amennyire angol. Mert eredetileg a középkori Angliából került át a franciákhoz, s Franciaországból vitték haza az ír vendégmunkások a 18. században. S hogy miért limerick az elnevezése? Limerick városából terjedt el újra, lett kedvelt az egész világon. A már említett Edward Lear emelte a kocsmaasztalok mellől irodalmi magasságokba úgy, hogy az általa kreált limerickeknek speciális angol-ír humort adott kötőanyagul.
Egy agg hölgy, ki folyton kólikás
így szólt: „Fatetőn leszek krónikás.”
Ahogy ott ült büszkén,
fönnakadt egy tüskén.
Azóta melankólikás.
Az íreknél volt egy szokás, hogy amikor összegyűlt egy nagyobb társaság, akkor mindenkinek rögtönöznie kellett egy limericket, melynek sikerére koccintottak egyet. A vége felé persze már a legmalacabb verziók aratták a legnagyobb sikert.
Volt egy nő, úgy hívták, Emese.
Nem tudni, pór volt vagy nemes-e.
Egyszerre két úr jól...
elölről-hátulról...
Mit mondjak? Nem rebbent szeme se.
Volt egy nő, úgy hívták, Dalma,
sosem volt addig nyugalma
légyottra érkezve,
míg meg nem kérdezte:
„Tisztelt úr, dug ön vagy nyal ma?”
(Várady Szabolcs tollából)
A limerick a 20. századra -úgymond- megnemesült, vagyis elegáns versformaként kivívta saját előkelő helyét az irodalomban. Neves költők faragtak limerickeket, melyek általában nem kerültek be összegyűjtött írásaik közé.
A dzsungelben lófrált egy nigger,
hol rátámadt Sir Khán, a tigger,
s azóta e fekete
csak dadog, hogy: „Te ... te ... te”
– mondja, és eközben tikkel.
Na persze az eredeti malackodós verziók még mindig keresettek. Az elkövetők költők, akik a magyar irodalomkönyvekben és antológiákban gyakran szerepeltek:
Mondtam egy lánynak Bonyhádon:
„Javíthatnál a konyhádon,
viszont igaz:
több, mint vigasz,
amit csinálsz a dunyhádon.”
Ha gatyámon Irma gombol,
tököm vígan arra gondol,
hogy ma este
ez a beste
mit sem hagy az írmagomból.
Szégyenlős kislány volt Gitta,
ám magát csak néha szidta,
s nem gondolt rája,
csak nyílt a szája,
s a legény nedvét megitta.
Volt egyszer egy gaz nőgyógyász. Gaztette?
Hogy ujja helyébe a faszt tette.
„Betudható-e az asztmámnak,
Ha úgy érzem, mintha basznának?”
– Kérdezte a nő az orvostól, aki épp azt tette.
Megjegyzések