A mi Greta Garbonk, Muráti Lili

A régi, magyar filmeket nézve nekem mindig kilóg egy színésznő, Muráti Lili. Nem bombasztikus szépsége az ok, bár nem volt épp csúnya, hanem színészi játéka miatt emelkedik ki az akkori átlagból. Friss és modern, igazi női karakter. Olyan, mintha mai lenne, vagyis ma így kellene játszania a fiatal színésznőknek, ha egyáltalán lennének ilyenek és nem celebek, rokonok és macák szenvednének filmen, színpadon.

Bár a legtöbb film, ami megőrizte alakításait, afféle habos-babos romantikus cukormese. S mégis, még ezeken belül is képes volt valódi alakításokat nyújtani, jellem- és karakterábrázolást bemutatni. Színpadon nem láthattam, még álom se voltam akkor.

Muráti Lili 1911-ben született. Első színpadi lépéseit Rákosi Szidi iskolájában tette, majd Bárdos Artúr támogatásával elindulhatott karrierje is. A felfelé ívelő pálya akkor lett erőteljes, amikor feleségül ment Vaszary János író, rendezőhöz. Különleges kapcsolat volt az övék. Külön lakásban éltek, mégis közös volt az életük.

Amikor a háború vége felé, pletykák alapján megvádolták őket, hogy nyilasbarátok és nyíltan jobboldaliak, akkor elegük lett Magyarországból. 

„...a politikának még az árnyékától is félek. És – bármit terjesztenek felőlem – ezennel a lehető legünnepélyesebben kijelentem, hogy semmiféle jelszavas politika, vagy program követője, vagy pláne propagálója nem vagyok. Az én életem a színpad; nem jelszavak kellenek nekem, hanem végszavak és egy program érdekel csupán: a Vígszínház heti műsora!”

Kínkeserves döntés volt, s annál nehezebb az utazás megszervezése. Végül minden vagyonukat feláldozva sikerült kijutniuk az országból. Spanyolországig meg sem álltak, ahol az egyik színházban épp Vaszary leghíresebb darabját, az Angyalt vettem feleségül-t játszották, s amikor a színigazgató megtudta, hogy a nézőtéren, a kakasülőn foglal helyet a magyar szerző, akkor külön ünnepséget szervezett. Az új hazában sokan segítették a házaspárt, s csakhamar újra megnyíltak előtte a színházak. Innentől kezdve már nem a miénk. Néhányszor még hazalátogat, visszakapja állampolgárságát, 1994-ben pedig a Karinthy Színház színpadán A nagymamában szerepel. Innen szerződik át a túlvilági társulatba.  

Azt hiszem, olyan volt Ő a magyar filmnek, mint Hollywoodnak Greta Garbo. Nőies és titokzatos. Makacs, önfejű, modern, miközben kacéran bolondító. Lesz még ilyen valaha? Lesznek még Bárdos Artúrok, akik meglátják és támogatják a tehetségeket? Lesznek írók, rendezők akik nem eltapossák, hanem felemelik azt, aki csillogásra érdemes? Ahogy elnézem a mai színházi állapotokat, az alapjaiban el- és megromlott struktúrát, nem hiszem, hogy mostanában újra hivatássá nemesül ez a valaha szép szakma.