Egy elfeledett művész: Gácsi Mihály
Van néhány méltatlanul elfeledett művészünk. Közöttük találni Gácsi Mihályt is, aki egyedülálló módon, egész működése alatt képes volt egyszerre humorral, szatírával, metszően realista kritikával ábrázolni közvetlen és tágabb környezetét.
A főiskolára már elkészülten érkezett. Domanovszky, Hincz, Koffán csak terelgetni tudták. A hivatalos tanulmányok után 1956-1974-ig a neves Szolnoki Művésztelep alkotója lett, itt lelt rá saját stílusára, s a linómetszet és a rézkarc mesterévé vált. Ha egyáltalán valakinek rémlik a Munkácsy-díjas művész neve, akkor inkább fekete-fehér grafikái jutnak eszébe. Pedig mellettük számtalan könyvet illusztrált, különféle kiadványokban is publikált.
A metszetekből tökéletesen megismerhető a művész világképe, hitvallása. Moralista humanista karikaturista. Aki féltette a világot, az emberiséget a túlmodernizált jövő démonaitól. S milyen igaza volt! Pedig a hetvenes években még nyomát sem látni annak a végérvényesen elembertelenedett világnak, mint ami most van. Keserűen groteszk karikatúrái valósulnak meg a 21. században.
A helyettünk gondolkodó és cselekvő gépek a szingularitás pillanata után könnyedén legyőzik majd a legyengült és kiszolgáltatott emberiséget. Ezekre is figyelmeztetett Gácsi Mihály, akinek üzeneteit csak most kezdik megérteni.
Még van remény, még tehetünk ellene. Ne engedjük, hogy a gépek, vagy a gépszerűvé vált embertársaink beférkőzzenek a gondolatainkba és uralmuk alá hajtsanak bennünket. Maradjunk meg azon az arany középúton, melyen megengedjük, hogy masináink megkönnyítsék az életünket, de az irányítást soha, mondom: soha ne engedjük ki a kezünkből. Ilyenkor idézzük csak fel Gácsi Mihály különös grafikáit, legyenek azok intő és egyben irányító jelek.
Művei megtekinthetők:
MNG, Budapest
Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár
Damjanich János Múzeum, Szolnok
Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg
Megjegyzések