Akasszunk elefántot

        Az első tehénparádét 1998-ban tartották Zürichben, ahol üvegszálas műanyagból készült teheneket festettek ki különféle művészeti csoportok. Aztán a teheneket árverésre bocsátották és a befolyt összeget jótékony - homály fedi. Na jó, valamilyen jó célra fordították, hiszen ez Svájc, nem Magyarország. Az alapötletet aztán rengeteg nagyváros átvette, s végül Budapestre is eljutott 2006-ban. Túl nagy sikert nem aratott, így nem is rendezték meg soha többé.

       Hogy eloszlassam a képzavart a cím és az eddig leírtak között, máris rátérek történetem fő nyomvonalára. Ezért egy picit utaznunk kell az időben hátrafelé, egészen 1916-ig. A helyszín: Egyesült Államok, Tennessee állam, Kingsport. Itt vendégeskedik a kor híres cirkusza a Sparks World Famous Show Cirkusz, melynek legeslegeslegeslegfőbb attrakciója a világ leghatalmasabb ázsiai elefántja, az öt tonnás Big Mary, aki nagyobb volt Jumbo-nál is. A kedvcsináló, látványos felvonuláson azonban történt egy „kis” gubanc. Egy közeli zöldségüzlet előtt halomszám álltak az érett dinnyék. Mariska elefánt szeretett volna egyet enni, s ezért igyekezett letért az eredeti útvonalról, amit ideiglenes gondozója Walter „Red” Eldridge egy hegyes és éles fémhoroggal kívánt megakadályozni. Mariskának ez rohadtul nem tetszett, így kínzóját levetette hátáról és a fejére taposott, mely úgy roppant szét, mint egy érett dinnye. A tömeg egy pillanatra megbénult, majd egy része menekülni kezdett. A boltjából kilépő Hench Cox kovácsmester többször rálőtt az állatra, aki vastag bőre miatt meg sem érezte a golyókat. A maradék tömeg üvöltött: „Öld meg! Öld meg!” A kovács még leadott néhány lövést, aztán a nadrágjában tároltakon kívül elfogytak a golyói. Mariska nyugodt maradt, ő csak a hegyes fémhoroggal fájdalmat okozó személyre haragudott. Csupán ösztönei vezérelték.

       Sajnos az emberi ősi ösztönök sokkal brutálisabbak. Vért kívántak. Vagy Big Mary vérét, vagy a tulajdonos Charlie Sparks „vérét”, aki igyekezett meggyőzni a városka és a környező települések lakóit arról, hogy az elefántja nem veszélyes. Állatvédelemről akkor még nem is hallottak, így a város környékén élők az elefánt halálát követelték. Semmilyen érv nem hatott rájuk, mint az ókori rómaiak, a kínszenvedés látványa élvezettel töltötte el őket.

       Nem volt mit tenni, Charlie Sparks szerette volna elkerülni a lincselést, így engedett. A közeli Erwin városkában, ahol sok vasúti vágány futott össze, a szerencsétlen állatot egy teherdaru alá vezették és nyakára láncot hurkoltak. Több ezres tömeg figyelte, miként pusztítanak el, egy alapvetően ártatlan élőlényt. 1916. szeptember 13-án megfeszült a lánc, majd a vasúti teherdaru felemelte az elefántot. Ám a lánc elszakadt és a hatalmas test lezuhant a betonra. Iszonyatos szenvedése lehetett szegénynek, mert több csontja is eltörött, amitől képtelen volt lábra állni. A láncot újra a nyaka köré hurkolták és Maryt ismét a levegőbe emelték. Órákig kapálózott, hörgött, szuszogott, mire elszállt belőle a lélek. Az egész procedúra kegyetlen és fölösleges volt, s a városka lakói azóta is szégyenkezve emlékeznek erre a borzadályos eseményre. 

       Egy helyi kezdeményezés igyekezett ezt a kellemetlen múltbeli eseményt valahogyan enyhíteni, nemesebbé varázsolni. Üvegszálas műanyagból készítettek elefántokat, melyeket helyi és országosan ismert képzőművészet festettek, díszítettek ki. A kész alkotásokat aztán elárverezték, s a befolyt összeget -egy alapítványon keresztül- elefántok megmentésére fordítják. Vezekelnek. Big Mary elefántszelleme pedig talán egyszer megbékél a városka lakóival, hiszen a ma élő embereket nem lehet felelőssé tenni a múlt kegyetlen tetteiért. Ezt még egy elefánt is tudja. Igaz?