Az ember, akit nem tudtak felakasztani

 James Berry majdnem egy évtizedig (1884-1891) volt állami ítélet végrehajtó Angliában.

Három érdekesség is kapcsolódik a nevéhez. Az egyik, hogy ő volt az, aki tökéletesítette William Marwood hosszú köteles akasztásának módszerét, így az elítélteket a legkíméletesebb és leggyorsabb módszerrel tudták a másvilágra küldeni. James Berry finomította az eljárást, s így a fojtásos kivégzés helyett eztán már csak hosszú köteles kivégzéseket alkalmaztak. A második érdekesség, ami nevéhez kötődik, egy önéletrajzi, szakmai könyv, melyben saját életéről és munkájáról számol be, felsorolva, hogy kit, hol, mikor akasztott fel. Ez volt az első efféle „szakmai” beszámoló, mely ráadásul óriási sikert aratott az olvasók körében.

Ám a legfurább a harmadik érdekesség, mely igazából egy szakmai kudarcot mesél el.

          Történt ugyanis, hogy 1884 novemberében holtan találták háza padlóján Emma Ann Whitehead Keyse asszonyt. Szíven szúrták egy hatalmas késsel. A bíró szerette volna hamar lezárni az ügyet, aznap még egy tucatnyi tárgyalás várt rá. Mivel nem volt kedve szemtanúkat kihallgatni, így a Babbacombee öbölben található major alkalmazottját, a csak nem oly rég leszerelt tengerészgyalogost, a 19 éves John Leet vádolta meg. Mivel a fiatalember holmijai között találtak egy a gyilkos fegyverhez hasonló kést, így ez elegendő bizonyítékul szolgált arra, hogy a fiút a bíró halálra ítélje.

          A 19. század végi Angliában a hosszú köteles akasztás volt „divatban”. 1885. február 23-án John „Babbacombee” Leet az akasztófa alá állították, nyakára hurkolták a kötelet, a káplár elmondta az ilyenkor szokásos imát, a hivatal részéről pedig közölték vele, hogy ezért és ezért most kötél általi halálra ítélik. Ezután a hóhér meghúzta a csapóajtó nyitására szolgáló szerkezet karját, de nem történt semmi. Pár percig még próbálkoztak, de a csapóajtó nem nyílt ki. Így az elítéltet visszavezették a cellájába, majd nehéz zsákokkal tesztelték a szerkezetet. Tökéletesen működött. Leet visszahozták a bitó alá, újra elhangzott az ima és az ítélet felolvasása, a kart ismét megrántotta a hóhér, de nem történt semmi. Még egyszer tettek egy próbát, sikertelenül. A Sheriff helyettes hivatalosan lemondott az akasztásról, a jegyzőkönyvet továbbította Sir William Harcourt belügyminiszterhez, aki az eset kapcsán John „Babbacombee” Lee büntetését életfogytiglani börtönre változtatta.

          1907-ben szabadult és azonnal az Egyesült Államokba utazott. Hírességgé vált, s történetét mesélve járta az országot. Életéről, kalandos megmeneküléséről 1912-ben film is készült, mely sajnos elveszett, de a róla szóló cikkek, rövidebb-hosszabb képes kiadványok megőrizték emlékét. Bár az idős John Henry George Lee-ről alig maradt valamilyen lényeges adat, annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a híres túlélő 1945 tavaszán, nyolcvan esztendős korában, békében lépett át a túlvilágra. Sírköve a milwaukee -i Forest Home temetőben található.

          Rajta kívül csak egyetlen egy ember akadt, akit szintén képtelenek voltak felakasztani. Ám az ausztrál Samuel Josephről majd máskor mesélek.