Klee

Paul Klee az a festő, akiről sosem tudtam eldönteni, hogy tetszik.e a művészete, vagy sem. Vonz és taszít, talán nyilas szertelensége, stíluscsapongásai miatt.

Klee Svájcban született, művész családba. Igaz, a munkában is használt művészeti ág nem a festészet, hanem a zene volt. Ezzel ellentmondóan az iskolái humán jellegűek voltak, utálta is valamennyit. Aztán Münchenbe ment festészetet tanulni. Választhatott: hagyományos, lírai festészet vagy a szecesszió. Neki egyik sem tetszett. Grafikusként kezdett, de ez a forma egy zártabb alkotói mozgásteret engedett. Így aztán különféle kísérleti festő csoportokhoz csatlakozott. Az egyikben ott találjuk Kandinszkijt is, akivel barátok lettek. 1911-ben kezdett képeivel feltűnni különféle kiállításokon. Már ekkor nyomokban megidézte az expresszionizmusba ágyazott új stílust a bauhaus-t, mely életének nagy korszakát jellemezte. Lehet, hogy ez a bauhaus vonal zavar be nálam egy kicsit.

Pedig érdekes volt a kezdet. Kandinszkij barátsága és a zene szeretete ihlette az első korszakát. Mivel maga is kiváló hegedűjátékos volt, csodálatosan ötvözte Mozart zenéjét a festészet vizualitásával. Gauguin ekkor jegyezte meg: 

„A festészet zenei fázisba lépett.”

Ez a szárnyalás aztán a tapasztalatok kiterjesztésével átalakult, lecsillapodott és matematikai tisztaságú meditatív szakaszba jutott. A festészet nyelvével igyekezett a dolgok mögé látni és láttatni az ott egymással kölcsönhatásba lépett energiákat.
Igazából egy szavamat se higgye senki, mert magam sem tudom, hogy miről beszélek, viszont olyan bonyolultan hangzik, hogy nem nagyon lehet belekötni. Szóval szerintem, ahogy több pénze lett, többet költött italra és bódító szívni valókra. Talán ezen „szeánszok” ihlették azt a festői időszakát, melyben „A művészet nem a láthatót adja vissza, hanem láthatóvá tesz.” gondolat volt az egyedüli szándék. Valahogy nem egészen tudom magamévá tenni ezt a koncepciót.

Utazásainak élénk színei köszönnek vissza a gyakran gyerekrajz szintre egyszerűsített képein, s ez a formát vesztett erőteljes színvilág engem az LSD-t fogyasztók által elmesélt vizuális látványvilágra emlékeztet. Eszméletlen mennyiségű akvarell képet alkot, s azokra sokat sejtető, költői címeket aggat.

Az utolsó alkotói korszakába beletrappol a történelem. A nemzetiszocialisták kifejezetten utálták a bauhaus-t, „Entartete Kunst”, elfajzott művészetként aposztrofálták. A nácik elől hazament Svájcba tanítani és sokat festeni. Képei színes geometriákká válnak melyeken a belső rendet szétzúzva formátlan rémalakok jelennek meg. Ezzel együtt Klee egészségi állapota is rohamosan romlik. A háború végét már nem éri meg. Utolsó képe egy szignózatlan csendélet, épp az a „forma”, melyet egész életében utált.

„A formális szimfónia ilyen gazdagodása révén a variációs lehetőségek, és ezáltal az eszményi kifejezési lehetőségek számolhatatlanul megnövekednek. Kezdetben ugyan a tett van, ám felette áll az eszme. És mivel a végtelennek nincs meghatározott kezdete, hanem kör-szerűen kezdettelen, az eszme számít elsődlegesnek.”

No, ezen igazodjék ki az ember...