Nőnapra nem csak nőknek

 Van egy roppantul idétlen elképzelés arról, hogy a Nőnap, mint ünnep egy „komenista" csökevény, amit manapság nem kell megünnepelni.

Elárulom, hogy a Nemzetközi Nőnapnak semmi köze a kommunizmushoz, pláne nem ahhoz a rezsimhez, melyet évtizedeken keresztül igazságosnak hazudtak nekünk, s melyet ma is érzékelünk.

A Nők szabadság és egyenlőség utáni vágya valójában több évszázados. Elindítója az angol Mary Wollstonecraft írónő, aki 1792-ben a Nők jogainak védelmében című könyvével a modern nőmozgalmak úttörője lett. Ebben a műben merül fel először az a gondolat, hogy a Nők többek is lehetnek asszonyállatnál.

A Nők első, hivatalos tömegmegmozdulása 1857-ben, New Yorkban történt, amikor majdnem ötvenezer textilgyári munkásnő lépett sztrájkba, követelve anyagi és erkölcsi megbecsülésüket. Gyökeres változásokat nem sikerült elérniük, viszont rájöttek, hogy harcukat együttes erővel folytatni kell.

Jöttek a munkásmozgalmi internacionálék, ahol igyekeztek pontosan megfogalmazni a Nők társadalmi helyzetét. Az internacionálék elbuktak, ám a férfi-soviniszta társadalomnak szembe kellett néznie a változásokkal. Egyre több Nő állt munkába, egyre több Nő követelt hasonló jogokat, fizetést, megbecsülést melyek addig csak a férfiakat illették meg.

A szüfrazsett mozgalmak, majd ezzel egy időben a női baloldali politikai szerveződések lassan rést ütöttek a férfiak által emelt falakon. A modern korban már nem lehetett azzal elhessegetni az ügyet, hogy „a Nők, a férfiak jó angyalkái”, akik otthon ülnek és minden értelemben kiszolgálják a hazaérkező férfit.

A Nők saját egyetemeket és főiskolákat alapítottak, de felvételt nyertek olyan felsőoktatási intézményekbe is, ahová addig be sem tehették a lábukat. Ráadásul a férfiaknak szembe kellett nézni azzal a ténnyel is, hogy sok Nő sokkal okosabbnak bizonyult náluk. Gondoljunk csak a lengyel származású Marie Curie-re, aki a világ első női professzora lett és egyedüliként rendelkezik két különálló tudományág Nobel-díjával. Van még kérdés?

A társadalmi felépítmény teljes szerkezetében egyre több nő találta meg a helyét. Néhány felvilágosult országban sikerült is szavazati joghoz, társadalmi elismeréshez jutniuk. Más országokban viszont, mit például a magát fejlettnek tartó Angliában, épp Viktória királynő akadályozta legjobban a nők egyenjogúsági törekvését. Ám hiába, mert Emmeline Pankhurst 1903-ban a harcos nők élére állva számtalan területen ért el a nők számára pozitív változásokat.

Fanyar fintora a sorsnak, hogy a polgári réteggel ellentétben az alsóbb néposztályokban számtalan Nő végzett azonos nehézségű munkát a férfiakkal. Dolgoztak bányászként, szövőnőként, gyári munkásként. Méltatlanul hátrányos helyzetben férfi társaikhoz képest.

A világháborúk persze megakasztották kissé a mozgalmakat, de békeidőkben a jobb oldali, polgári irányzat és ezzel egy időben indult bal oldali, női munkásmozgalmi szerveződés mélyen aláásta a csak férfiak uralta világot. Az 1960-as évek Amerikája megismerteti az embereket a „feminizmus” kifejezéssel, mely Európára is átterjedve új célokat talált a nők egyenjogúsági küzdelmében. Való igaz, hogy számtalan esetben kiszolgáltatott, hátrányos helyzetbe kerülnek a nők, melyek mögött komoly bűncselekmények is meghúzódnak. Ezek jogi, társadalmi orvoslása rendkívül sürgető. Ráadásul bőven akadnak országok, ahol a nők társadalmi, jogi szerepe még mindig a középkort idézik.

Ám a világ deformálódik, és ezzel együtt a szélsőséges abnormitás kerül a felszínre. Itt főleg a nemi identitás torzulásaira gondolok, ahol a kisebbség a saját veszélyesen beteg „állapotát” igyekszik a többségre ráerőszakolni. A régi, még meglévő problémák megoldása mellett, itt jutna új szerephez, éledhetne újra az egészséges nők összefogása, mely harcukban a gyermekek védelme lehetne a legfontosabb cél az aberrált szexuális deformitások hatásai ellen.

Uraim, mindezek után kezdjenek egyenrangú partnerként gondolni a Nőkre. (Na erre a feleségem összevonta a szemöldökét és karján felhúzta a pólóját.) Vagyis, uraim, emeljük magunk fölé a Nőket, s ha csak egy napra is, de ünnepeljük meg fáradozásukat, tiszteljük harcukat, ismerjük be végre, hogy nélkülük mi elvesznénk, mert ha eltűnnének életünkből szeszélyeikkel, nevetésükkel, bájaikkal, akkor egymást kellene...izé... szeretnünk, ami speciel nekem nem tetszene.

Tehát, drága Kislányok, Nők, Asszonyok, Titeket ünnepeljen ma a világ, de az okát ne zúzza szét a holnap és a holnap utáni reggel sem. Boldog Nőnapot!