Merénylet

 Avagy: Magyar bulvár a 14. századból

Ha létezett volna a manapság oly divatos bulvár (szemét) újságírás, akkor az alábbi hírt bizonyára címlapon adta volna az írott média. Este pedig az összes tv csatorna ezen eseményt harsogta volna szerte szét:

Megdöbbentő esemény a palotában!

Véres merénylet a király ellen

részletek a 3. oldalon

Aztán a harmadik oldalra lapozván izgatottan olvashatnánk a hír részleteiről.

1330. április 17-én a visegrádi palota dísztermében, a nagyságos és fényességes első Károly Róbert királyunk épp ebédjét költötte el, amikor ételekkel dúsan megrakott asztalához lépett a Záh nemzetségből való nemes Felicián úr, és éles kardjával a király felé sújtott. Ám nagyságos és fényességes első Károly Róbert királyunknak szeme sem rebbent, tőrével ügyesen hárította a gyilkos merényletet. Apró karcolásokkal megúszta, ám nagyságos, kedves felesége nem volt ilyen szerencsés. A veszélyes kardcsapás következtében néhány pompásan felékszerezett királynői ujj odalett, s nemes vérrel áztatta át az asztalkendőt. Isteni csoda, hogy a fenséges házaspár gyermekei sérülés nélkül, bár komoly ijedtséggel vészelték át eme szörnyű eseményt. 

A merénylet elkövetőjét előbb Sándorfia János, a királyné bizalmasa szúrta nyakon, ám a vérengző gonosztevőt végül a királyi testőrség és a nagyságos és fényességes első Károly Róbert királyunk társaságát, barátságát élvező nemes urak fogták le, s nyomban kardélre hányták. 

Még aznap este összeült a legfelsőbb királyi bírói tanács, hogy a szörnyű tett következményeiről és büntetéséről tanácskozzanak. Az elkövető családjának három ágát ritkították meg s tették földönfutóvá. Kisebbik leányát, Záh Klára kisasszonyt szörnyű kínzások alá vetették. Orrát és ajkait levágták, hogy kilátszott fehér fogsora, ujjait lemetélték, háton húzták, hogy bőre véres cafatokban lógott rajta. Közben így kellett kiáltania: „Így lakoljon, aki hűtlen a királyhoz!”

Bizalmas információink szerint a merénylet oka a következő volt. Záh Klára kisasszony Erzsébet királyné udvarhölgyeként egészen bizalmas viszonyba került a fenséges asszony testvérbátyjával. Állítólag épp a királyné volt az, aki e viszonyt elindította azzal, hogy a gyönyörűséges leányt, Záh Klára kisasszonyt a testvére ágyába parancsolta mondván: ez államérdekből történik. 

Ezen hírek napvilágra kerülése miatt bőszült fel Záh Felicián úr, s gyermekét, családját, nevét érintő szégyen és gyalázat táplálta düh irányította éles kardját nagyságos és fényességes első Károly Róbert királyunk ellen...

Ha tehetséges az újságíró, akkor továbbcizellálja a szöveget, belehelyezve még néhány meghökkentő, ámde a valóságtól messze elrugaszkodott részletet. Épp úgy, ahogy a mai újságíróknak hazudott moslékgyártók teszik.

De nézzük a száraz tényeket. Ha fellapozzuk a magyar történelmet bemutató tudományos könyveket, akkor világosan látható, hogy az Anjou házból származó Károly Róbert csak nagy nehézségek árán szerezte meg a magyar trónt. Ez abban a zavaros időszakban történt, miután elköszönt az utolsó Árpád-házi király, III. András, az „Árpád-ház utolsó aranyágacskája”. Az ősi jog szerint a megüresedett trónt ideiglenesen az Ákos nemzetségből származó István nádornak kellett volna elfoglalni mindaddig, míg III. András leányát, Erzsébetet a legutolsó Árpád-házi leszármazottat férjhez nem adják. Ám a kis Erzsébet nem vágyott arra, hogy királyi feleség legyen, inkább apácának állt. Passzivitása utat nyitott a magyar történelem egyik zűrzavaros időszakának, melyben párhuzamosan több király és ellenkirály is uralkodott Magyarországon.
Mint már tudjuk, ezt a helyzetet használta ki az Anjou család, de még így is háromszor kellett megkoronázni Károlyt, hogy valóban király lehessen. Szövetségek köttettek, s bontattak, s ezek következményeként néhány jelentősebb nemzetségek Kopasz nádor vezetésével és Csák Máté irányításával új királyt akartak választani a Halicsi fejedelem személyében. Ezen családok közt találjuk a Záh nemzetséget is, kik látszólag Károly Róbertet támogatták. Nyilván a királyi hivatal kiszimatolta, hogy kik azok, akik nem őszinte hívei Károlynak, így azoknak szépen megkurtította vagyonát és befolyását. Záh Felicián jelentős veszteségeit igyekezett azzal kompenzálni, hogy kiiktatja legfőbb ellenségüket a királyt.
A fellelhető történelmi információk ezt a tényt erősítik, s bennük szó sem esik Záh Klára, a királyné udvarhölgyének megrontásáról. Erről a momentumról először egy 16. századi olasz krónikás mesél, ezt vette át egy lengyel majd pedig egy magyar szerző. Létezik egy szintén 16. századi feljegyzés is, mely forrásként egy korábbi dokumentumra hivatkozik. Ebben olvasható a krónika szövege és az ítéletlevél is, mely sokkal közelebb visz minket a bulváros sztori nélküli eseményhez.