A RIMÓCIAK

 A Gyöngyösbokréta Mozgalom az 1930-as, 40-es években virágzott Magyarországon. Célja a népi hagyományok újjáélesztése, ápolása és színpadi bemutatása volt. Később ebből építkezett a Táncház Mozgalom, ami szintén méltó módon, magas szakmaisággal működött.

A Gyöngyösbokrétásokat csaknem 100 falu 4000 táncosa, népzenésze alkotta. Gyakorta tartottak látványos bemutatókat melyeknek a főváros adott otthont és támogatta anyagilag.

A rimóci tánccsoport egyik városi fellépésének főpróbáján történt, hogy az esemény fő szervezője, a Gyöngyösbokréta Mozgalom lelke - Paulini Gyula félrehívta a csoport koreográfusát, Radványi Lászlót.

„Baj van, – mondja.

– Ugyan mi?

– Muszáj nekik bugyit!!

– ? – ?

– Okvetlenül.

– De otthon sem viselnek effélét. Mondtam, hogy tiszta etnográfiát hozok. S neked ez baj?

– Nem, nem, de hát mikor forognak, tudod... hogy is mondjam... itt az első öt sor ülés kicsit mélyen van.”

S bizony, a legények ugyancsak megforgatták a piros csizmás lányokat, hogy csak úgy csillogtak a sarkantyúk. No meg a meztelen popsik és... hát a „kismacskák” is kivillantak. Így nem mehetett „adásba”, s a koreográfusnak el kellett szaladnia egy közeli ruházati boltba nyolc darab -nem épp csinos- női bugyit venni. Volt is belőle derültség, mikor beállított az alsóneműkkel, s közölte a lányokkal, hogy itt bizony egy újfajta „fékötőt” kell hordaniuk.

 „– De igazgató úr, melyik ennek az eleje, meg a hátulja?

Azt a kacagást, csak úgy dűltek egymásra. De aztán csak megtalálták elejét is, hátulját is.”

Ám amikor hazatértek Rimócra, a bugyikat betették a láda aljába. Azon a nyáron a helyi Szent István ünnepen sem kerültek elő, s egy belga fotográfus lencsevégre kapta a szép, fehér, kis popók villanását.

Az esetről a Bokrétások Lapja számolt be 1934 decemberében.