LACIKA

 A Magyar Fotográfiai Múzeum 67.110 leltári számon őriz egy fotót. Készítője:  Kálmán Kata, az évszám: 1931 Ma erről mesélek.

Ha művészettörténész lennék, akkor írnék egy sorozatot azokról a magyar fotográfusokról, akik letettek valamit  e művészeti ág nagy, közös asztalára. De nem vagyok művészettörténész sem, így csak a fotózás szeretetének szenvedélyétől indíttatva kiragadok néhány érdekes „arcot” a tömegből.

Kálmán Kata eredetileg nem szociofotósnak készült - s ezzel el is árultam, hogy milyen ágát művelte a fotóművészetnek. Eleinte a tánc és a művészi mozgás érdekelte, ezért beiratkozott Jászi Alice torna- és mozdulatművészeti stúdiójába. 1929-ben itt ismerkedett meg későbbi férjével Hevesy Ivánnal.

Hevesy Iván irodalomtörténész, filmesztéta újságíró volt. Baráti körébe tartozott egykori tanára Babits Mihály de barátjának mondhatta Móricz Zsigmondot,  Kassák Lajost, Bortnyik Sándort és Moholy-Nagy Lászlót is.

Kálmán Kata férje unszolására kezdett el fotózni. Társadalmi érzékenysége olyan utakra vitte, ahol a szegénységet, a társadalmi kirekesztettséget a maga eredeti valójában örökíthette meg. Nyomortelepek, eldugott falvak, cigányputrik sora. Láttatni szerette volna a magyar valóságot úgy, ahogy addig senki. Így Kálmán Kata lett a magyar szocifotográfia úttörője, megteremtője.

Első albumához Móricz Zsigmond írt előszót, Boldizsár Iván pedig képelemzéseket. A könyv 1937 karácsonyára jelent meg, s csupa pozitív kritikai hang kísérte. Ebben az albumban szerepel a Kenyérevő gyermek című fotográfia, mely ekkor már elindult világhódító útjára. 1932-ben a Német Kommunista Párt választási plakátja lett, de 1935-ben elnyerte a Milánói Fotóművészeti Triennálé aranyérmét is.

A kép szereplője Varga Lacika, 4 esztendős fiúcska. Boldizsár Iván ezt írta a kép mellé: „Úgy harap a szép karéj kenyérbe, mintha attól félne, hogy meg kell osztania valakivel. Szemével az evés védekező mozdulatait végzi: esdekelve néz körül, hogy ne bántsák. Az ételeket nem ízük, hanem nagyságuk és sűrűségük szerint különbözteti meg. A kenyeret nemcsak azért tartja, hogy le ne essék, hanem húzza is magafelé, hogy el ne szaladjon.”

Sajnos a fotó elkészülte után a családot kilakoltatták addig is nyomorult lakóhelyükről és szó szerint a szabad ég alá kerültek. A kisfiú megfázott és csakhamar meghalt. De időtlen arcává vált a kiszolgáltatottságnak, a nyomornak, a szegénységnek.