EUGENE W. SMITH

 Néha előfordul, hogy az adott fotóstól egyszerűen nem tudok csupán egyetlen képet választani. Ennek oka, hogy olyan sok, kiváló fotóprojektet alkotott, amikből képtelenség és értelmetlen egyet kiragadni. Így aztán fotósztorit sem tudok írni, csak Eugene W. Smith rövid életrajzát.

Amerikai. Kiskamaszként rajongott a repülőgépekért. Anyukájától kért némi pénzt, hogy repülőket ábrázoló fotókat vegyen. Anyukája inkább a fényképezőgépét adta kölcsön, és megengedte, hogy a helyi reptérre menjen fotózni. Ezzel el is dőlt Eugene sorsa.

Iskoláit is a fotózás miatt választotta. Majd munkavállalásai is a fényképezéshez kötődtek. Először a Newsweek magazinhoz szerződött, de kiutálták, mert ragaszkodott a minőséghez. Aztán a LIFE fotósa lett, mert itt örültek annak, hogy a 35 mm-es Contax kamerájával mindig a tökéletes fotók elkészítésére törekszik. Ekkor fotózta le a II. Világháborús képeit, melyek megrázó realizmussal, de a fotóművészet technikai eszközeinek felhasználásával tudósítottak. Döbbenetesen őszinte képek a katonák és a civil lakosság szenvedéseiről. Számára a háború és annak fotografálása tehetségének kibontakozását hozta el.

1945-ben az okinavai csatában súlyosan megsebesült. Két évig tartott a felépülése, s a hadszíntéren elszenvedett sérülése és a megélt élményei alapján úgy döntött, soha többé nem nyúl kamerájáért. Szerencsére nem így történt. Egy kirándulás alkalmával lefotózta a gyerekeit. A kép bekerült egy híres kiállítás képei közé (Az ember családja) és Eugene nevét ismét a legjobbak között emlegette a kritika.

A LIFE magazin megbízásából csodálatos fotósorozatokat készíthetett. Fel sem tudom sorolni a témákat, akit tényleg érdekel, keressen rájuk. Érdemes. Munkái során megalkotott egy új kategóriát, a dokumentarista fotóműfajt a fotóesszét. 

Az utolsó projekt (Albert Schwitzer sorozat) rosszul sült el. A LIFE szerkesztője nem annyit és nem azokat a képeket jelentette meg, mint amit Smith szeretett volna. Ráadásul belenyúltak az egyik fotójába úgy, hogy előzetesen nem történt arról egyeztetés, majd megvádolták a fotóst képhamisítással. Eugene sértődötten, és joggal dühösen otthagyta a LIFE-ot majd átszerződött az -akkor már híres- MAGNUM fotóügynökséghez. Lóránt István volt ott a nagyfőnök, aki nagyon megörült a fotósnak. Izgalmas időszak köszöntött be, mely erősen hatott magánéletére is. 

Megjelent egy fotókönyv, mely komoly visszhangot keltett. Nem csak fotós, hanem társadalmi körben is. A Minamata-kórról, vagyis a higanymérgezésről készült kiadvány felhívta a figyelmet az iparban az emberi munkaerőre leselkedő halálos veszélyekre. Hihetetlenül a kegyetlen valóságot tárja a szemünk elé. Nagyon sokan meghaltak, de a szennyezést okozó cégek sosem ismerték el felelősségüket. Az áldozatok kaptak némi kártérítést, de valójában nem történt komoly felelősségre vonás. Miért is történt volna. Most is pont ugyanígy kezelik az efféle ügyeket, még itthon is. Van az a dollármennyiség a felelős (vagy inkább felelőtlen) politikus ás hivatalnok zsebében, ami eltereli a figyelmet.

Eugene W. Smith 1974-ben tért haza Japánból Amerikába. Tanított az Arizóniai Egyetemen és saját archívumát rendezgette. Kétszer kapott agyvérzést. Az elsőből még talpra állt, de másodszorra utolsó lapjához, legutolsó képhez ért a személyes fényképalbuma.