Martha Gellhorn és az a bizonyos D-nap

 Épp 80 esztendeje volt a normandiai partraszállás, mely a híres D-nappal kezdődött.

A történelmi tényeket ismerjük, vagy aki nem, az lapozzon fel egy lexikont, ha kíváncsi rá. Én most a D-nappal kapcsolatban egy bátor haditudósítóról fogok írni, aki az események kellős közepéből gyűjtötte impresszióit.

Az egyetlen nő, aki ott volt a ma 80. évfordulóját ünneplő D-napon, az Martha Gellhorn újságíró volt. Egy igazi kalandornő, aki vakmerőségben és bátorságban gyakran még a férfiakat is lepipálta. Mindig a legveszélyesebb helyzetek kellős közepén akart lenni, hogy onnan tudósítson az amerikai Collier’s magazinnak.

Nem mellesleg Ernest Hemingway harmadik feleségeként igyekezett megküzdeni a nagy író hírnevével egy férfiak uralta „demokráciában”. Férjével is a spanyol polgárháború frontvonalán ismerkedett meg 1937-ben, mert onnan tudósított. Szóval nem semmi nő volt!

Amikor benyújtotta igényét, hogy szeretne a normandiai partraszállásról tudósítani, kinevették és közölték vele, hogy férje, Hemingway lesz a lap haditudósítója. Ez azért volt fura, mert Hemingway bármelyik másik lap felkérését elfogadhatta volna. Szakmai féltékenység éledt fel a világhírű íróban? Lehet... De Martha nem adta fel. A tiltás ellenére elrepült Angliába és ápolónőnek, majd később szanitécnek öltözve felszökött az egyik katonákat szállító hajóra. Így ténylegesen ott lehetett a frontvonalon és leírhatta a pusztításról szóló „élményeit”.

A cikke persze nem jelenhetett meg a főoldalon, azt férje írása uralta. Martha csupán a 16. oldalon kapott helyet. Az újság még a nyomdában volt, amikor Marthat elcsípték és a katonai rendőrség azonnal Londonba vitette. Esze ágában sem volt ottmaradni, megszökött és Olaszországba ment, hogy onnan küldhessen tudósításokat.

Hemingway szakmai féltékenysége és rendkívül kicsapongó életmódja miatt Martha végül beadta a válókeresetet. Munkáját szenvedélyesen folytatta, mindig a legrizikósabb politikai vagy hadászati helyzetekről tudósítva. Folyton „terepen” volt a történések kellős közepében.

„A háborút követem, bárhol is legyen az!”

- Nyilatkozta. Nagyon nem tetszett neki, hogy bizonyos konfliktushelyzetekben Amerika mindig agresszori magatartást folytatott.

A 60-as, 70-es években a vietnami vérengzésről tudósított. Később az arab-izraeli konfliktus volt a témája. Hetven évesen a közép-amerikai polgárháborúk izgatták. Akkor is a helyszínen volt, amikor 1989 decemberében az amerikai hadsereg lerohanta Panamát és mivel a szovjet fenyegetés addigra már megszűnt, új célokat kerestek és találtak. Mindennek persze sok civil áldozata volt, de ez már akkor sem számított. A 81 éves Martha Gellhorn tökéletesen átlátta a lényeget. Például, hogy a panamai elnök, Manuel Noreiga, aki Amerika CIA ügynökeként dolgozott, bábelnökként csak addig kellett, amíg az USA akarta.

Amikor Boszniában kirobbant a háború, már nem volt ereje. Gyakorlatilag megvakult, s egyéb betegségek is gyötörték. Kilencven éves korában úgy döntött, már nem akar tovább élni. Egy cianid kapszula tökéletes megoldásként szolgált erre.

Stílusa azonban követendő értékké vált. Beszámolóiban nem az objektivitásra, hanem inkább a személyes élmények tolmácsolására törekedett. Az olvasó így -szinte- maga is úgy érezte, részese lehet a történéseknek.

Martha Ellis Gellhorn

1908.11.08.-1998.02.15.