Teleki rejtély

 Mesélek két fotóról. Vagyis, nem. Nem is a fotókról mesélek, hanem arról, hogy 1848 után Magyarországon nem ülhetett össze országgyűlés. Aztán elkezdődött a közeledés időszaka, melyben egyre élesebben különváltak a kiegyezést sürgető, illetve a radikálisan Habsburg ellenes hangok. A kiegyezést Deák Ferenc és köre sürgette. Az ellenzéket a rendkívül különc gondolkodású Teleki László gróf képviselte.

       Teleki László gróf már a forradalom alatt is keményebb hangot ütött meg a Habsburg hatalom ellen. Hogy távolabbról tudjon csak kiabálni Franciaországba küldték nagykövetnek. Itt legfőbb tevékenységének érezte, hogy minél több európai politikussal megértesse, mi Magyarország szándéka. Telekit ezért távollétében halálra ítélték, s csak 1860-ban térhetett haza azzal az ígéretével, hogy felhagy a Habsburg ellenes magatartásával. Eszében sem volt. Hamar a radikálisok élére választották, melyet a Habsburg titkosrendőrség nagy erőkkel figyelt.

       Elérkezett 1861. május 8-a. Az országgyűlés még mindig nem ülhetett össze, de a Nemzeti Múzeum dísztermében nyilvános politikai vitanapot készítettek elő. Felszólalók: Deák Ferenc és Teleki László. Az érdeklődés óriási volt, hiszen mindenki érezte, hogy az ország jövője függhet ettől a naptól. Ám kiderült, hogy előző éjjel, vagyis május 7-én gróf Teleki László életét egy pisztolygolyó kioltotta. Különös időzítés.

       Mi történt 1861. május 7-én éjjel? Hogy stílusos legyek: lelövöm a poént. Senki sem tudja pontosan. Alapvetően két teória kering a történészek és kriminalisztikai szakértők levegőjében. Az egyik szerint a gróf úr önkezével vetett véget életének. A másik elgondolás szerint valaki (talán egy bécsi titkos ügynök, vagy éppen a későbbi miniszterelnök, Tisza Kálmán) egy heves vita lezárásaként repített ólomgolyót Teleki mellkasába.

„A hon első bölcse, Deák Ferencz, elfogult kebellel mondá ki, hogy ily gyász órában a bölcseségnek nincsen hangja. Az ülés szomorúan feloszlott. És a képviselők, a nagy komoly férfiak, a mint helyeikről fölállva, egymás égő szemeibe tekintenek, nem állhaták tovább az erőszakot, hanem zokogásra fakadva, borultak egymás nyakába, és sírtak, mint apát vesztett gyermek, – és azt szivszakadás volt látni. A ki érti e szavak súlyát: Teleki László meghalt; az ne szégyenlje könyei hullását, mert bizony nem egy ember, hanem egy ország fájdalmát siratja abban.”

(Jókai Mór - Vasárnapi Újság, 1861. május 12.)

       S itt visszakanyarodhatok ahhoz a két fotóhoz, amiről az elején mesélni akartam. A különleges, sztereó képeket Mayer György a kor kedvelt fotográfusa készítette, aki jó ismeretségben állt a gróffal. A munkára a nyomozás vezetője, Thaisz Elek főkapitány kérte föl, akinek ez volt az első ügye a fővárosban. Történelmet írtak, hiszen ez volt az első olyan eset Magyarországon, ahol helyszíni fotózás segítette a nyomozóhatóság munkáját. Pontos jegyzőkönyv is készült, s a városi főorvos, Dr Flór Ferenc vezetésével az alapos poncolást is elvégezték, melynek leirata ma is olvasható.

       Mayer György sztereó fotói tehát egyszerre bizonyítóerejűek is voltak, meg hátráltatták is az igazság kiderítését. De mint fotótörténeti érdekesség mindenképpen megemlítendő.